Az üzbegisztáni Szamarkandban a nem olimpiai számos világbajnokságon Vajda Bence, Juhász István és Kollár Kristóf, az egyetemisták és főiskolások portugáliai, Montemor-O-Velhoban zajló világbajnokságán Hodován Dávid képviselte az ASE színeit!
ElolvasomA felnőttek országos bajnoki aranyai mellett újabb kijutásoknak is örülhettünk.
ElolvasomPupp Noémi ASE-történelmet írt, hiszen kajakosunk egy olimpián szerzett két bronzérmet!
ElolvasomPupp Noémi ASE-történelmet írt, hiszen kajakosunk egy olimpián szerzett két bronzérmet!
ElolvasomA lengyel versenypályán tartották a maratonista kajak-kenusok Európa-bajnokságát, ahol klubunkat Kiszli Vanda képviselte és tovább szaporította kontinensbajnoki címeinek számát.
ElolvasomJúlius utolsó hétvégéjén Szegeden rendezték a serdülő, ifjúsági és U23-as magyar bajnokságot, amelyet nyolc bajnoki arannyal fejeztünk be.
ElolvasomAz ifjúsági és U23-as síkvízi kajak-kenu világbajnokságra a bulgáriai Plovdivban került sor, ahol ezúttal kenusokkal képviseltük az ASE színeit és hoztunk haza egy-egy arany- és ezüstérmet.
Elolvasom2024-ben is Fadd-Dombori adta a helyszínét a Vidék Bajnokságnak, amelyet az Atomerőmű Sportegyesület és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közösen szervezett már sokadik alkalommal, és ezúttal a szélviszonyok is ideális pályaviszonyokat teremtettek.
ElolvasomA szokásos győri helyszín adta maratonista kajak-kenusaink válogatóversenyét, ahol a női mezőnyt Kiszli Vanda uralta.
ElolvasomJúnius végén utánpótlásunk a megújult környezetű sukorói versenypályán, a Magyar Kupa keretein belül versenyeztek.
ElolvasomAz elmúlt hetek hazai versenyei után Európa vizein is megmutattuk magunkat: a pozsonyi U23-as és ifjúsági kontinensviadalon három versenyzőnk négy számban is rajthoz állt, amely után két éremmel és két értékes helyezéssel tértünk haza.
ElolvasomJúnius második felének közepén a legifjabb kajakosok és kenusok találkoztak az Eszkimó-Indián Játékok keretében, ahol ismerkedtek és versenyeztek egy jót.
ElolvasomJúnius közepén, az iskolai évzárók alatt ismét Szolnokon versenyeztek az ifik és néhány U23-as, hogy a II. válogatón pontot tegyenek a korosztályos Európa- és világbajnokságon induló csapatra.
ElolvasomSűrű heteket élnek kajak-kenusaink, egy hétre a II. válogatóra már az Európa-bajnokságon tették vízre hajóikat, ahol az olimpia szempontjából is fontos mérföldkövet értünk el.
ElolvasomJúnius második hétvégéjén Fadd-Domboriban versenyeztek fiataljaink a Magyar Kupa részvételekért, ahol rendezőként is megkezdtük a 2024-es esztendőt.
ElolvasomSzegeden hétközi válogatóval rendezték meg a második felnőtt és U23-as válogatót, ami után egy kicsit tisztábban látjuk a jövőt- és az olimpiához is közelebb kerültünk!
ElolvasomMájus utolsó hétvégéjén került sor az ifjúsági kajak-kenusok első válogatóversenyére. Kis csapattal, 5 versenyzővel érkeztünk, és felvértezve tapasztalatokkal és két éremmel tértünk haza Paksra.
ElolvasomMájus közepén a szokásokhoz híven Győrben gyűltek össze a hazai kajak-kenus klubok, hogy a maratoni országos bajnokságon versenyezzenek. Az ASE-s versenyzők három arannyal és sok értékes helyezéssel zárták ezt a hétvégét.
Elolvasom2024 első kajak-kenus világkupájának Szeged adott otthont, ami az olimpia közeledtével különösen erős mezőnyt vonultatott fel. Öt ASE-s versenyző is rajthoz állt, és egy döntős helyezés mellett egy érem is került Paksra.
ElolvasomSzolnok adta az idei, olimpiai év első igazán tétre menő versenyét: a Holt-Tiszán rendezték a felnőttek és U23-as kenusok első válogatóját, valamint az ifjúságiaknak a tájékoztatóját. Férfi kenuban komoly tényezője vagyunk a hazai sportágnak.
ElolvasomTolna adja már hosszú évek óta a szezonkezdő regattát, április közepén a holtágon kezdtük meg a kajak-kenus vízi versenyszezont.
ElolvasomFebruár közepén ismét Paksra érkeztek a Kammerer Zoltán Regionális Akadémia egyesületeinek versenyzői, edzői, az év első versenyén, a Héraklész Fizikai Felmérőn a régió 8-14 éves kajak-kenusai viaskodtak egymással és magukkal. Másnap a 15-18 évesek Győrbe látogattak, ahol országosan mérették meg magukat.
Elolvasom2023-ban fokoztuk az előző évek menetelését: az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya az összes nagy világversenyen ott volt, és közben a bázis is erősödött. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomMenetrendszerűen érkeztek az egyesületek Paksra, ahol november 25-én, szombaton tartottuk a Héraklész Fizikai Felmérőt a régió 8-14 éves kajak-kenusainak.
ElolvasomA hagyományos tolnai versennyel zártuk a 2023-as vízi szezont.
ElolvasomSzeptember utolsó szombatján tartottuk a hagyományos regionális versenyünket a fadd-dombori kajak-kenu pályán, ahol a legkisebbektől az ifikig mérettek meg a fiatalok.
ElolvasomAz ősz egy szokott, ám mégis más versennyel kezdődött: a dunaújvárosi verseny évek óta része a versenynaptárnak, ám idén Wichmann Tamás Nemzetközi Regatta néven, megújult köntösben fogadta a versenyzőket.
ElolvasomSzeptember 7-10. között a lengyelországi Poznan adott otthont az Olimpiai Reménységek Versenyének, amely a serdülő kajak-kenusok legnagyobb nemzetközi viadala: Pálfalvi Viktor 3 arany mellé egy értékes ezüstöt is szerzett!
ElolvasomKiszli Vanda hétszeres világbajnokként ment ki Dániába, Vejen Koldingba, a kajak-kenu maratoni világbajnokságra, onnan azonban kilencszeres világbajnokként tért haza!
ElolvasomAz idei év legfontosabb kajak-kenus versenyének, a kvalifikációs világbajnokságnak a németországi Duisburg adott otthont: öt versenyzőnk is rajthoz állt, és Vajda Bencének sikerült érmet is Paksra hoznia!
ElolvasomJúlius végén került át Tolnáról Fadd-Domboriba a kajak-kenus maratonisták világbajnoki válogatója, amelynek utolsó napját Tolnán izgulhattuk végig. Kiszli Vanda mindent vitt, de Pálfalvi Viktor is nagyot küzdött.
ElolvasomAugusztus elején ért véget a kajak-kenus magyar bajnokság: ebben a négy napban a serdülők, ifik, U23-asok is eldöntötték a bajnoki címek sorsát- ebből Paksra nyolc került.
ElolvasomPortugália adott otthont július végén az ifi és U23-as kajak-kenusok Európa-bajnokságának, ahonnan kenusaink mindhárom éremből hoztak egyet-egyet!
ElolvasomHorvátországban, a Száva folyón rendezték a maratonista kajak-kenusok Európa- bajnokságát, ahol a válogatott legeredményesebb versenyzője Kiszli Vanda, az ASE sportolója lett.
ElolvasomMagyarország 25 arany-, 12 ezüst- és 7 bronzéremmel zárta a 2023-as ifjúsági, U23 világbajnokságot az olasz Alpok festői taván, Auronzóban: ebből Paksra 3, 3 és 2 került két értékes negyedik helyezéssel.
ElolvasomVidék Bajnokságnak adott helyet Fadd-Dombori július elején, és a háromnapos viadalon, ami az országos bajnokságra is kvalifikált, születtek szép ASE-s eredmények, és a pálya is megmutatta mindkét oldalát.
ElolvasomJúlius első hétvégéjén a legifjabb kajakosok és kenusok találkoztak az Eszkimó-Indián Játékok keretében, ahol ismerkedtek és versenyeztek egy jót.
ElolvasomJúnius közepén felnőtt kajakosaink a krakkói Európa Játékokon, utánpótlásunk a Fadd-Dombori Magyar Kupán versenyeztek.
ElolvasomJúnius első hétvégéjén Fadd-Domboriban versenyeztünk a Magyar Kupa részvételekért, ahol rendezőként is megkezdtük a 2023-as esztendőt.
ElolvasomKét világkupán is részt vettünk az elmúlt hetekben: Poznanban Vajda Bence és Kollár Kristóf, Ruszéban Kiszli Vanda versenyzett.
ElolvasomMájus végén Győrben gyűltek össze a hazai kajak-kenus klubok, hogy a maratoni országos bajnokságon versenyezzenek. Az ASE-s versenyzők kitettek magukért, négy arannyal és sok értékes helyezéssel zárták ezt a hétvégét.
ElolvasomSzolnok adott otthont a női kajakosok és az ifjúsági kajak-kenus versenyzők első válogatójának, ahonnan érmekkel és megerősödve jöttünk haza.
Elolvasom2023 első kajak-kenus világkupájának Szeged adott otthont, ahol öt ASE-s versenyző is rajthoz állt, és három döntős helyezés mellett egy érem is került Paksra.
ElolvasomA Maty-ér adott otthont a felnőtt és U23-as férfiak első válogatójának, illetve a hölgyek és az ifjúsági versenyzők tájékoztató versenyének. Biztató rajtot vettünk, ami a hétvégi, szegedi világkupán íródik tovább.
ElolvasomÁprilis utolsó két napjának mindegyikén versenyzett ASE-s kajak-kenusunk, szombaton az Újpesti-öbölben, vasárnap Kaposváron melegítettek a szezonra a sportolók.
ElolvasomA szokásoknak megfelelően Tolnán, de a szokásoktól eltérően április közepén kezdtük meg a kajak-kenus vízi versenyszezont.
ElolvasomFebruár közepétől már itthon is vízre tették a hajót a felnőtt kajak-kenusok, ugyanis korán, május elején már csúcsformában kell versenyezniük a válogatón: kicsit délebbre biztosabb a jobb idő, így az ASE-sok is melegebb éghajlatot kerestek.
ElolvasomFebruár közepén ismét Paksra érkezett a Kammerer Zoltán Regionális Akadémia egyesületeinek többsége, az év első versenyén, a Héraklész Fizikai Felmérőn a régió 8-14 éves kajak-kenusai viaskodtak egymással és magukkal. Másnap a 15-18 évesek Győrbe látogattak, ahol országosan mérették meg magukat.
Elolvasom2022-ben, azon túl, hogy az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya a 10. helyen végzett a 90 egyesület közül, olyan korszakos sikerek is kötődnek sportolóinkhoz, amelyek a kitartásnak és a munka iránti alázatnak a lenyomatai. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomMenetrendszerűen érkeztek az egyesületek Paksra, ahol november 26-án, szombaton tartottuk a Héraklész Fizikai Felmérőt a régió 8-14 éves kajak-kenusainak.
ElolvasomOktóber első napján zárult a Fadd-Dombori versenypálya 2022-es szezonja, ezen a szombaton zajlott a Kammerer Zoltán Regionális Kupa, ahová 13 egyesület közel 300 sportolója nevezett.
ElolvasomAz elmúlt két hétben több kajak-kenu verseny is volt, aminek egyike maratoni világbajnoki indulást ért.
ElolvasomAz utánpótlás legrangosabb viadalának, az ifi és U23-as világbajnokságnak Szeged adott otthont, ahonnan Vajda Bence egy, Juhász István két arannyal, Kollár Kristóf pedig egy ezüsttel és egy bronzzal térhet haza.
ElolvasomAz ifi és U23-as világbajnokság, ahol hárman is képviselik az ASE-t, előtti héten zajlott le a felnőtt magyar kajak-kenu országos bajnokság, ahol klubunk az éremtáblázat negyedik helyén végzett.
ElolvasomPupp Noémi Európa-bajnok lett női kajak egyesben, 1000 méteren! A müncheni kajak-kenu Európa-bajnokságon Noémi mellett Hodován Dávid is képviselte a magyar, és persze a paksi színeket.
ElolvasomGyermek, Kölyök Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny
ElolvasomPupp Noémi, Hodován Dávid és Kollár Kristóf révén 2022-ben három versenyzővel is képviseltük a hazai színeket a kajak-kenusok olimpiák közötti legnagyobb eseményén, a Kanadában rendezett világbajnokságon.
ElolvasomA csongrád-csanádi megyeszékhely adott otthont a serdülő, ifi, U23-as magyar bajnokságnak, amely egyben a szeptember eleji szegedi ifi és U23-as világbajnokságra is válogatott. Kijött a forma, amelyet országos bajnoki címek, helyezések és világbajnoki kvalifikáció fémjelez!
ElolvasomKiszli Vanda már eddig is magasan volt, ám a Világjátékokon, a nem olimpiai sportágak legrangosabb eseményén aratott diadalaival tényleg a csúcsra tört, ráadásul 2 héttel később, július utolsó napjaiban az Európa-bajnoki címeket is megszerezte a kajakosok maratoni szakágában.
ElolvasomJúnius utolsó hétvégéjén, Szolnokon rendezték a második felnőtt válogatót, ami után csütörtökön történt csapathirdetés: három szakágban is kint leszünk világversenyeken, összesen három versenyzőnk fog a felnőtt világbajnokságon rajthoz állni!
ElolvasomFadd-Dombori abszolút visszakerült a kajak-kenus vérkeringésbe, idén már a második versenyt rendeztük: a Magyar Kupa két napján több, mint 1000 gyerek szállt vízre.
ElolvasomBeindítottuk Fadd-Domborit: 2022-ben összesen négyszer látjuk vendégül a régió és az ország kajak-kenusait, június első hétvégéje volt az első a sorban. Szombaton a Csay Renáta Akadémia kajakosai és kenusai, illetve a Kammerer Akadémia kenusai, másnap a Kammerer Akadémia kajakosai szálltak vízre, hogy kivívják a június végén, szintén Fadd-Domboriban sorra kerülő Magyar Kupán való részvételt.
ElolvasomSzeged adta a kajak-kenusok első síkvízi felnőtt és U23-as válogatóját: Pupp Noémi kajak egyes 1000 méteren, illetve Kollár Kristóf Slihoczki Ádámmal kenu 1000 párosban nyerte meg futamát, így lépéselőnybe került a három hét múlva sorra kerülő második válogatóra.
ElolvasomVonta felpakolva, másik vonta is felpakolva, lapátok, mentőmellények, a kenusoknak térdeplők bepakolva, irány Győrbe, a maratoni országos bajnokság szinte örökös házigazdájához. Versenyzőink 2 arany és 3 ezüstérem mellett nagyon értékes, sokat érő helyezéseket is szereztek, megágyazva ezzel az idei évnek!
ElolvasomA tolnai versennyel a legkisebb kajak-kenusaink is belekóstolhattak a versenyzés izgalmába: a holtágon rendezett versenyre a régió egyesületei jöttek el, ahol egy hasznos nappal és jó versenyekkel gazdagodtak.
ElolvasomAz elmúlt hétvégéken beindult a kajak-kenus versenyszezon- mindhárom eseményről került Paksra arany, az egyik, Kiszli Vandáé Világjátékok indulást is ér.
ElolvasomEurópa, Afrika, Kékestető: az ASE Kajak-Kenu Szakosztályának felnőttjei, ifijei már vízen vannak, míg a fiatalabbak egy mátrai ország tetejével zárták le a telet.
ElolvasomKiszli Vanda 2021-es éve több szempontból is rendkívüli volt: összeházasodott vőlegényével, majd 2 vb-aranyat nyert maratoni kajakban. Ez utóbbi eredménye az is, hogy első ASE-sként felkerült a neve a Magyar Kajak-Kenu Szövetség márványtáblájára, mint Örökös Bajnok- ez azoknak adatik meg, akik olimpiát nyertek vagy legalább 5 világbajnoki címet szereztek: Vandának az eddigi utolsó volt a hatodik…
ElolvasomHasonló lendülettel léptünk át 2021-be, mint az előző esztendőkben, és a lendületünk a versenyekig ki is tartott- az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya az év végi bajnoki pontversenyben eddigi legjobb helyezését érte el, az egyesületi rangsor 9. helyén zárt. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomOktóber első szombatján egy régiós versennyel búcsúztattuk az idei évre a Fadd-Dombori kajak-kenu pályát, ahol a 8 évesektől a 18 évesekig mindenkinek volt tere megmutatni tudását.
ElolvasomA romániai Pitestiben rendezték 2021 utolsó nemzetközi kajak-kenus versenyét, a maratoni világbajnokságot: Kiszli Vanda révén két egyéni aranyérem került Paksra, ezzel az ASE Örökös Bajnoka már hat felnőtt aranyéremnél tart!
ElolvasomAz idei év történelmi kajak-kenu szempontból: olimpia mellett világ- és Európa-bajnokságot még soha nem rendeztek egy évben 2021-ig. A szeptember közepi világbajnokságon hosszú idő után szurkolhattunk újra paksi kenusnak, kenusoknak: Hodován Dávid és Kollár Kristóf a kenu négyes tagja volt.
ElolvasomSzeptember közepén a csehországi Rasice kapta meg az Olimpiai Reménységek Versenye rendezésének jogát, ahol 36 ország 2004 és 2006 között született versenyzői mérték össze erejüket. Sok fiatalnak ez az első nemzetközi viadala, így tapasztalatszerzésnek sem utolsó ez a minden ősszel sorra kerülő regatta.
ElolvasomAz ősz első regionális versenyének a dunaújvárosi öböl adott otthont, ahol az ASE csapata az egyesületi rangsorban harmadik helyen végzett.
ElolvasomSzeptember elején bizonyították az ASE kajak-kenusai, hogy világszínvonalat képviselnek: az ifi, U23-as világbajnokságon egy-egy első, harmadik, ötödik és két negyedik helyet gyűjtöttek sportolóink!
ElolvasomAugusztus 20-án kezdődött a szegedi Maty-éren a kajak-kenusok országos bajnoksága, ami az olimpiai utáni idei legrangosabb versenyre, a világbajnokságra is válogatott. Nem voltunk sokan, de komoly erőt képviseltünk, és kikerülhetetlen tényezői voltunk a mezőnynek.
ElolvasomNem először adott otthont a ráckevei Duna-ág a maratonisták válogatójának, ahonnan mindkét versenyzőnk biztosította helyét a világbajnoki csapatban.
ElolvasomKözel ezer indulóval, a szegedi Maty-éren tartották meg az év egyik legnagyobb hazai rendezésű utánpótlás kajak-kenu versenyét, az U23-as, az ifjúsági és a serdülő országos bajnokságot, ahonnan egyéni arany is került Paksra, és paksi is került nemzetközi vizekre.
ElolvasomHa július vége, augusztus eleje, akkor országos bajnokság a legifjabb kajak-kenusoknak: a Sukorón rendezett regattáról az ASE-s utánpótlásának a sok értékes helyezés mellett a leggyorsabbaknak járó aranyból is jutott négy! És nyitott maradt a verseny, hiszen az utolsó 10 futamot a szervezők kénytelenek voltak törölni.
ElolvasomKajak-kenu berkekben egy kicsit mindig kuriózumnak számít a Masters Országos Bajnokság, ahol évek óta jelen vagyunk mi is. Idén az örökifjú Prancz Zoltán zsebelte be az aranyakat.
ElolvasomMoszkvában kapott helyet a kajak-kenusok maratoni Európa-bajnoksága, ahonnan két versenyzőnk, Kiszli Vanda és Juhász István is két éremmel tért haza Paksra.
ElolvasomFadd-Dombori nem először mutatkozott be idén, de a legnagyobb közönség most hétvégén volt a pályán és mellette is: Vidék Bajnokság házigazdája volt a holtág. 56 egyesület több, mint 1300 versenyzője közül az Atomerőmű SE Kajak-kenu Szakosztálya az éremtáblázat 4. helyén végzett.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén válogatott versenyzőink az Európa-bajnokságon, míg fiataljaink a Magyar Kupán tették vízre kenuikat-kajakjaikat: mindenhonnan került Paksra érem.
ElolvasomA vakációval elindult a legkisebb kajak-kenusok nyári tábora, amelynek első hétvégéjén Eszkimó-Indián Játékokon vettek részt, míg az idősebb versenyzőink válogatóversenyen vívták ki a nemzetközi szereplés lehetőségét.
ElolvasomA megújult akadémiai rendszerben álltak rajthoz a régió kajak-kenus fiataljai június első hétvégéjén Fadd-Domboriban, hogy onnan kvalifikálják magukat a három héttel későbbi országos kupára. Az ASE-soknál voltak debütálók, akikre szép folytatás vár!
ElolvasomAz olimpia és a további világversenyekre való kijutás volt a tét a Szegeden rendezett második olimpiai és első Európa-bajnoki válogatón, ahol hat versenyzővel felemás szereplést mutattunk: olimpián idén nem lesz ASE-s kajak-kenus, de a többi nemzetközi versenyen képben vannak sportolóink.
ElolvasomA szokásokhoz hűen a győri Aranypart adott otthont a kajak-kenusok legnagyobb hazai regattájának, a maratoni országos bajnokságnak. Péntektől vasárnapig folyamatosan csökkent a versenyzők életkora, ám minden napról vannak érmeink: biztos lábakon áll a szakosztály.
ElolvasomFelnőtt kajak-kenusaink Szegeden tették vízre május elején a hajójukat, hogy az első olimpiai válogatón közelebb kerüljenek Tokióhoz- felemás szereplés, de a remény még él.
ElolvasomÁprilis utolsó hétvégéjén rendezték a kajak-kenusok első Marathon Challenge-ét a kaposvári Deseda-tavon, ami beindított a versenyszezont és Kiszli Vandának meghozta első idei aranyát.
ElolvasomÉrződik a tavasz lehelete, kajak-kenusainkat egyre gyakrabban látni a Dunán. Hogy melyik szakaszán, az versenyzőfüggő, Pupp Noémi például a fővárosban kezdi meg a kilométerek gyűjtését.
ElolvasomVajda Bence születésnapja hetében, február elején repült ki Dél-Afrikába, hogy melegebb környezetben kezdje el összekajakozni azt a szükséges kilométerszámot, ami után hazai vizeken már tud élesíteni a versenyekre.
ElolvasomNem kisebb elszántsággal futottunk neki 2020-nak, mint az előző éveknek, amit azonban a világot lelassító koronavírus másmilyenre formált. Hogy milyenre, az majd a következő években fog kiderülni, mindenesetre az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya erősödve ért el az évfordulóra. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomZajlik az élet a vírus második hullámában is kajak-kenusainknál, a tavaszi stophoz képest nyitva maradtak a profi sportolók előtt az edzőtermek, uszodák, így óvintézkedések mellett ugyan, de benne vagyunk a téli alapozásban. Kiszli Vanda és Pupp Noémi mellett Vajda Bence mutat pillanatképet a felkészülésükből.
ElolvasomRendhagyó módon és időben, de egy rendhagyó évben hogyan máshogy, került sor a kajak-kenusok maratoni országos bajnokságára, ahonnan a paksi versenyzők egy arany mellett két ezüst- és három bronzérmet hoztak Paksra.
ElolvasomAz idei évben az első nemzetközi kajak-kenu versenyre Szegeden került sor, a legjobb U15-U18-asok Olimpiai Reménységek Versenyére 22 ország több mint 400 versenyzője kvalifikálta magát: köztük két ASE-s fiatal, Kertész Gréta és Juhász István is éremmel, érmekkel zárta a viadalt.
ElolvasomRendhagyó időpontban- mikor máskor, ha ilyen évet élünk-, iskolaidőben, szeptember közepén került sorra a legifjabb kajak-kenusok országos bajnoksága a Velencei-tavon, Sukorón.
ElolvasomAugusztus utolsó hete nagyüzem volt a hazai kajak-kenusoknál, hiszen előbb a felnőtt, majd a serdülő, ifi, U23-as országos bajnokságot rendezték meg a szolnoki holtágon. Az előbbin 3, az utóbbin 11 ASE-s elsőségnek lehetett szemtanúja a publikum.
Elolvasom1457 versenyző, egy 55 egyesület, 324 futam, 3 nap: a Fadd-Domboriban rendezett kajak-kenus Vidék Bajnokságon volt nyüzsgés, csalódottan maximum egy-egy eredmény miatt távozhattak az egyesületek- az ASE nem ezek közé tartozik.
ElolvasomBesűrűsödött a július második fele a kajak-kenusok háza táján: verseny, vízitúra, edzésverseny követte egymást, és most következik a Vidék Bajnokság!
ElolvasomJúlius első szombatján a Tolnai-holtág partján találkoztak egymással a kajak-kenu vonták, hogy a rajtuk lévő hajókban a régió egyesületeit képviselő, utánpótláskorú versenyzőik mérkőzzenek meg egymással. A családi hangulatú versenyen öt paksi elsőség született.
ElolvasomKitörtek a kajak-kenusok az elzárkózásból, megkezdődött az idei versenyszezon a tudjukmi után. Szekszárd először adott otthon versenynek, a Sió Kupa keretein belül mérték össze gyorsaságukat a világ egyik legszebb sportját űzők (részrehajlás kizárva).
ElolvasomEnnél nem kell jobb a nyáron! Jelentkezz, és élvezd a vizet, a napfényt, a meleget!
ElolvasomHajnali kelések, estébe nyúló edzések, átversenyzett hétvégék, betáblázott nyári szünet, üvöltöző (de végtelen türelmű)edzők, "elveszett" fiatalság...
ElolvasomÚjra és újra. Akárcsak 2018-ban, ezúttal is nagy reményekkel mentünk neki az esztendőnek, amely olyan gyorsan eltelt, mint a tavalyi. Sőt! A munka nem lett kevesebb, a hozzáállás sem lett rosszabb, és az eredmények sem mutatnak csúnyábban, mint az előző esztendőkben, ráadásul nem csak ezekről szólt az év, hiszen a vízen járást, túrázást is sikerült sok amatőr sportolóval is megszerettetni. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a kajak-kenu szakosztályban?
ElolvasomNégy ASE-s sportoló képviselte a magyar színeket a kínai Shaoxingban lezajlott maratoni kajak-kenu világbajnokságon, ahonnan két arany- és egy ezüstérem mellett két ötödik helyet szereztek versenyzőink. Két női versenyzőnk, a hétvégén 2 aranyat szerző Kiszli Vanda és a síkvízről átruccanó Pupp Noémi szemszögéből nézünk vissza a vb-re.
ElolvasomNégy ASE-s sportoló képviselte a magyar színeket a kínai Shaoxingban lezajlott maratoni kajak-kenu világbajnokságon, ahonnan két arany- és egy ezüstérem mellett két ötödik helyet szereztek versenyzőink. Két ifjúsági kenusunk, Hodován Dávid és Kollár Kristóf szemszögéből nézünk először vissza a vb-re.
ElolvasomSzeptember utolsó hétvégéjén Fadd-Domboriban találkoztak a legjobb utánpótláskorú kajak-kenusok. Ezúttal nem az egyesületüket, hanem az iskolájukat képviselték a fiatalok, akiknek a diákolimpián való jó szereplés a felvételijükben is többletpontokat jelent.
ElolvasomDunaújváros és Pozsony vizein is lehetett találkozni ASE-s kajak-kenussal szeptember közepén: előbbiben a szakosztály apraja-nagyja részt vett, míg Szlovákiában, az Olimpiai Reménységek Versenyén Kertész Gréta képviselte az egyesületet és az országot.
ElolvasomPaksiak is lapátot ragadtak az idén Ukrajnában, Kijevben megrendezett sárkányhajó világbajnokságon: a magyar csapatnak tagja volt Kirschner Zoltán és Viktor Endre, az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztályának kenusai is. A magyar hajók immár hagyományosnak mondható jó szereplése idén sem maradt el, a kenusok nyakába is világbajnoki aranyérem került. De haladjunk sorjában.
ElolvasomTokajt is felavatta a kajak-kenu versenyrendszere: a Tisza ezen szakaszán zajlott a második maratoni kajak-kenu válogató, amelynek tétje az október közepi, kínai világbajnokság volt: négy indulónkból mindenki kvalifikálta magát Ázsiába.
ElolvasomMíg augusztus 21. és 25. között a „profi” kajak-kenu világbajnokságon szurkolhattunk a magyaroknak a szegedi Maty-éri versenypályán, addig a rákövetkező héten az amatőr sportolóknak jutott a főszerep: augusztus 29-30-án rendezték meg ugyanitt a masters világbajnokságot, teljes nevén: a KayakFirst Masters Gyorsasági Világbajnokságot.
ElolvasomAz ifi, U23-as világbajnokságot követő héten került sor kajak-kenusaink országos bajnokságára, ahol topformát mutattak versenyzőink: 11 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérmünkkel a 76 nevezett egyesület közül negyedik helyen végeztünk az ob éremtáblázatán!
ElolvasomAugusztus első hétvégéjén Sukorón mérették meg magukat a legfiatalabb kajak-kenusok. Az országból az ASE delegálta a 7., összesen 46 10-14 éves, fiatalt a versenyre, ahonnan szép számban kerültek haza érmek, szép helyezések.
ElolvasomAz utóbbi idők legsikeresebb síkvízi utánpótlás világbajnokságán vannak túl az ASE kajak-kenusai: egy arany, három ezüst, egy-egy ötödik, hetedik és tizenegyedik hely került Paksra a romániai Pitestiben rendezett versenyről.
ElolvasomA franciaországi Decize-ben rendezték meg a kajak-kenu maratoni specialistáinak Európa-bajnokságát, ahol Kiszli Vanda világbajnoki címvédőhöz méltó módon zsebelte be az aranyérmet.
Elolvasom1300 versenyző, egy híján ötven egyesület, 266 futam, 3 nap: a kajak-kenus Vidék Bajnokságon komoly ASE-s eredményeknek tapsolhattunk, ami egy fontos állomás volt a nyár következő versenyei előtt.
ElolvasomLezárult a kajak-kenusok második, az Európa- és a világbajnokságon indulókról döntő válogatója. Az ASE-sok derekasan helytálltak, nagy valószínűséggel többen ott lesznek a világversenyeken, de a jövő heti csapathirdetések fognak pontot tenni a kérdésre.
ElolvasomHa május, akkor az a kajak-kenusoknál a maratoni országos bajnokság, aminek állandó házigazdája Győr, ahol keringenek a folyók és pezseg az élet. Ezen a hétvégén rekordszámú, 2300 nevezés érkezett, ami izgalmas futamokat adott és eredményes ASE-s szerepléssel zárult.
ElolvasomA felnőtt és ifjúsági tájékoztató versennyel Szolnokon folytatódott, és tulajdonképpen itt kezdődött el a kiélezett része a kajak-kenus szezonnak. Hat versenyzőnk összesen három éremmel tért haza és készül a szűk két hét múlva sorra kerülő első válogatóra.
ElolvasomAz utóbbi hetekben nem telhetett el hét a dunavarsányi edzőtáborban ASE-s kajak-kenus nélkül, ezúttal Juhász István serdülő válogatott kenusunk töltött el egy hetet a komplexumban. Szombaton a kenusok vízi felmérőjét is megtartották, ahová szintén delegáltunk indulókat.
ElolvasomÁprilis utolsó hétvégéjével megkezdődött a 2019-es versenyszezon, szombaton Fadd-Domboriban, az Aszti-Vas Kupán álltak rajthoz a régió kajak-kenus fiataljai. Az ASE-sok a hagyományokat folytatva szépen szerepeltek.
ElolvasomÁprilis közepén az ASE kajak-kenusai edzőtáborban gyűjtik a kilométereket és az élményeket. Válogatott kenusaink, Kollár Kristóf és Hodován Dávid Szolnokon, míg a többi sportolónk nagy része Fadd-Domboriban tölt egy kemény hetet.
ElolvasomVálogatott kajak-kenusaink egy része külföldön, melegebb klímájú országban kezdte meg a vízi felkészülést, a szárazföldi alapozás utáni sportág specifikus alapozást. A Dél-Afrikai Köztársaság és Portugália szerepelt az úti célok között ez év tavaszán.
ElolvasomJubilált a kajak-kenusok paksi fizikai felmérője, az idei volt az ötödik alkalom, hogy itt gyűlt össze a régió utánpótlása egy kis „izomkodásra”. Az elmúlt évekhez képest több újítás is a szombati Héraklész Fizikai Felmérőn debütált élesben, ám a fiatalok lendülete és lelkesedése hozta az évek átlagát.
ElolvasomPupp Noémi világbajnokként zárta az ifjúsági korosztályt, az érettségi után válaszút elé érkezett: kajak vagy nem kajak. Ő az első mellett döntött, második szezonját tölti olimpiai bajnokokkal egy csapatban, és szépen közeledik a tokiói öt karikához az ASE 21 éves sportolója.
ElolvasomKiemelt éven van túl az ASE kajak-kenu szakosztálya, hiszen sportsikerek mellett sportszervezői sikerektől is hangos volt a 2018-as év: minden korosztályban képviseltük magunkat nemzetközi porondon és emellett több országos versenyt is megszerveztünk Fadd-Domboriban- folytköv…
ElolvasomA hagyományoknak megfelelően Tolnán zárult a kajak-kenusok 2018-as vízi szezonja. Az ASE mellett még 19 egyesület választotta ezt a viadalt szezonzárásként, amely főleg a legfiatalabbaknak ad fontos útravalót a téli munkára, hiszen sokan közülük itt állnak először rajthoz, illetve végzik el a versenyekhez köthető szertartásokat.
ElolvasomA sárkányhajó világbajnokságnak az idei évben az amerikai egyesült államokbeli Atlanta, pontosabban az annak jószerével külvárosát képező Gainesville adott otthont. A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) égisze alatt szervezett viadal futamai a hazai sportbarátok számára az 1996-os olimpiáról ismerős Lake Lanier versenypályán zajlottak, szeptember 13. és 16 között. A magyar csapatnak két paksi tagja is volt: Kirschner Zoltán és Prancz Zoltán, az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu Szakosztályának kenusai. A hazai válogatott kiválóan szerepelt: hatszor állhattak fel magyarok a világbajnoki dobogó legfelső fokára, s játszották el a tiszteletükre a Himnuszt. Emellett további 6-6 ezüst- és bronzérmet nyertek. A küzdelmekből és a sikerekből a paksi versenyzők is bőven kivették a részüket. -Prancz Zoltán helyszíni beszámolója
ElolvasomSzeptember utolsó két napja zárta a 2018-as kajak-kenus életet Fadd-Domboriban, ugyanis ezen a hétvégén rendezték meg az idei utolsó versenyt a pályán. Az Országos Diákolimpiára közel 2000 nevezés érkezett, és a fiatalok ezúttal nem az egyesületüket, hanem az iskolájukat képviselték.
ElolvasomA dunaújvárosi kétnapos kajak-kenus regattával érkezett meg az ősz, ugyanis a regionális viadal első napján olyan szél és hullámok fogadták a fiatalokat, ami a szörfösöket is kihívások elé állította volna. A Dunaferr Kupa izgalmas futamokkal és jó hangulattal nyújtott betekintést a kajak-kenus világba.
ElolvasomPoznan nem kevésszer kerül elő kajak-kenus relációban, a lengyelországi kajak-kenus pálya évente legalább egyszer helyet ad valamilyen nemzetközi versenynek. Szeptember közepén a 15-17 évesek egyik legrangosabb viadalának, az Olimpiai Reménységek Versenyének csatározásait is ezen a kissé szeles pályán tartották, ahonnan érmekkel gazdagon tértek haza fiataljaink.
ElolvasomParádés hétvégén vannak túl a portugáliai maratoni világbajnokságot megjárt kajak-kenusaink, mindhárom ASE-s versenyzőnk éremmel tért vissza Paksra.
ElolvasomSzolnok adott helyet a kajak-kenusok országos bajnokságának, ami a síkvízi idény idei befejező állomása is volt egyben. Pupp Noémi országos bajnoki cím nélkül érkezett és ötszörös bajnokként távozott.
ElolvasomElnyúlt hétvégén vannak túl az ASE kajak-kenusai, hiszen péntektől vasárnapig Szolnokon, a 8. FISU Egyetemi és Főiskolai Kajak-Kenu Világbajnokságon volt érdekeltség, majd hétfőn és kedden, a Tolnán megrendezett maratoni válogatón kellett jeleskedniük: meg is tették a magukét.
ElolvasomSzolnokon randevúzott a 14-23 éves kajak-kenusok színe-java, a legkisebbek Fadd-Domboriban lezajlott országos bajnoksága után egy héttel a serdülő, ifi, U23-as korosztály sportolói is megküzdöttek a magyar bajnoki címekért: Paksra négy aranyat és nemzetközi szereplést hoztak fiataljaink.
ElolvasomJúlius utolsó hétvégéjén Plovdivban az ifi világbajnokságon versenyeztek a legjobb kajak-kenusok, míg a legfiatalabbak Fadd-Domboriban, a Gyermek, Kölyök Magyar Bajnokságon, Kolonics György Emlékversenyen tették vízre a hajóikat. Hosszú évek után tért vissza az országos bajnokság a faddi holtágra, ami nem okozott csalódást, az 1000 versenyző, a leendő világ- és olimpiai bajnokok ideális körülmények között vívták meg vízi csatáikat, amelyből az ASE-sok is szépen kivették részüket!
ElolvasomSzolnok látta vendégül a II. kajak-kenu válogató résztvevőit, akiknek a tét a világbajnoki indulás volt. A háromnapos verseny után kijelenthetjük, hogy az idei világbajnokságon is szurkolhatunk ASE-s versenyzőnek!
ElolvasomHétvégén ismét két helyen kellett helyt állni az ASE-s sportolóknak, illetve az egyiken az egyesületnek is. Kiszli Vanda a metkovici maratoni Európa-bajnokságon szerepelt, míg az utánpótláskorúak Fadd-Domboriban, a Vidék Bajnokságon tették vízre a hajójukat.
ElolvasomAz olaszországi Auronzó látta vendégül az ifjúsági és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokság mezőnyét, ahonnan egy bronzéremmel és egy ötödik hellyel tértek haza a paksi sportolók.
Elolvasom2018-ban egyetlen esély kínálkozott az ifjúsági kajak-kenusoknak az Európa-, illetve a világbajnoki indulás kivívására, ugyanis a hétvégén, Szolnok rendezett válogató volt hivatott dönteni a nemzeti csapat indulóinak névsoráról. Két ASE-s is bekerült az utazó keretbe, Kollár Kristóf és Hodován Dávid a két hét múlva sorra kerülő Európa-bajnokságon teheti vízre kenuját.
ElolvasomSűrű hétvége volt az ASE háza táján, regionális, országos és európai versenyen is volt jelenése a kajak-kenu szakosztálynak, és nem lehet hiányérzet senkiben, hiszen mindhárom területről került Paksra arany!
ElolvasomNemzetközi szerepléseket hozott az első felnőtt kajak-kenu válogatóverseny, a hétvége eredményei után a felnőtt és az U23-as Európa-bajnokságon is lehet szurkolni ASE-soknak. Ráadásul a maratoni Európa-bajnokságra is hárman utazhatnak Paksról, a kenusok most debütálnak nemzetközi porondon.
ElolvasomA szokásos győri kajak-kenus maratoni országos bajnokságon ezúttal az utánpótláskorúak szálltak harcba a helyezésekért, a felnőtteknek korábban, Szegeden már kiosztották a bajnoki címeket. Ezen a hétvégén arany nem, de annál több értékes helyezés került az ASE vitrinjébe.
ElolvasomÚjabb hétvége, újabb kajak-kenus világkupák. Kiszli Vanda a maratonisták között Viana Do Castelóban , Somorácz Tamás síkvízen Duisburgban vitte jó hírét az ASE-nak.
ElolvasomIsmét Szeged, ezúttal Világkupa. Na de nem csak olyan tessék-lássék Világkupa, több mint 60 ország versenyzői tették vízre kajak-kenuikat a Maty-éren, köztük az ASE-s Kiszli Vanda és Somorácz Tamás is, akik nem tértek haza üres kézzel.
ElolvasomBeindult a gépezet, Szegeden, a hétvégi Világkupa helyszínén szállt vízre a hazai kajak-kenus társadalom nagyja, hogy a rangsorolón képet kapjon formájáról. A felnőtt mezőnyben nagyot alakítók főszereplői is lehetnek a több mint 60 ország legjobbjait felvonultató regattának, így ASE-s résztvevője is lesz az idei első nemzetközi síkvízi versenynek.
ElolvasomSzokásos névvel, de ehhez képest szokatlan helyszínen rajtolt a kajak-kenus versenyszezon április utolsó szombatján: a Tolna Maraton keretein belül tették vízre hajóikat a régió egyesületei, Fadd-Domboriban. Az ASE legkisebbjei kezdték meg a nyárias időben a 2018-as versenyszezont, az ifiknek és a felnőtteknek május közepén a rangsorolóval indul be a gépezet.
ElolvasomIdén áprilisban szinte nyári melegben készülhetnek a kajak-kenusok, noha a víz hőfoka azért még eltér a júliusban megszokottól. A kicsiket ez még inkább érinti egy-két vízbepottyanással, de válogatottjaink a márciusi hidegben is vízre tették hajóikat. Ők sok száz kilométerrel a hátuk mögött, edzőtáborokból hazatérve készülnek a szezonra.
ElolvasomNegyedszer látta vendégül az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya a régió utánpótlását, amely ebben az évben rekordszámú fiatalt jelentett. A Héraklész Fizikai Felmérő, téli „kajak-kenu mércére” érkezők kizökkenve a téli alapozásból mérték fel magukat szárazföldön. Kiélezett küzdelmek, elgyötört, de mosolygós arcok jellemezték ezt a szombatot.
ElolvasomEgyik szemünk sír, a másik pedig mosolyog, ha visszanézünk az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztályának 2017-ben történt eseményeire, versenyeire. Ismét születtek világszínvonalú sikerek, de veszteségek is értek bennünket. Nézzük, hogy is alakult a tavalyi esztendő!
ElolvasomHat napot töltött el három ASE-s kajak-kenusunk Tatán, a válogatottaknak meghirdetett edzőtáborban. Vajda Bence, Hodován Dávid és Kollár Kristóf jövőre lesznek első éves ifik, így ennek megfelelő lendülettel csinálták végig a futás-úszás-erősítésre épülő programot, amibe azért más is vegyült...
ElolvasomPaksi kajak-kenus fölény jellemezte a Tolna Megyei Diáksport Tanács szekszárdi díjátadóját, amelyet az idei esztendőben diákolimpiákon érmet szerzett versenyzőknek szerveztek.
ElolvasomAz ASE kajakosa, Kiszli Vanda világbajnok párjával, Mihalik Sárával közösen érdemelte ki a Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2017-es év legjobb női maratonistájának járó díjat.
ElolvasomMúlt héten még lapátot forgattak a kajak-kenusok, a hétvégén azonban fejest ugrottak a szárazföldi munkába, ugyanis Dunavarsányban fizikai felmérőn mérték össze tudásokat az Alsó-Duna és Dél-Nyugat Magyarország régióban lévő klubok versenyzői. Sok érem mellé a Fair Play díj is az ASE-ba került!Múlt héten még lapátot forgattak a kajak-kenusok, a hétvégén azonban fejest ugrottak a szárazföldi munkába, ugyanis Dunavarsányban fizikai felmérőn mérték össze tudásokat az Alsó-Duna és Dél-Nyugat Magyarország régióban lévő klubok versenyzői. Sok érem mellé a Fair Play díj is az ASE-ba került!
ElolvasomTolnával zárult a kajak-kenusok 2017-es szezonja. A hagyományos év végi verseny főleg a legfiatalabbaknak jelent élményt, akik sok esetben itt állnak először rajthoz, illetve végzik el a versenyekhez köthető szertartásokat.
ElolvasomSzeptember végén, október elején gyújtották be a maradék rakétákat a válogatott kerettagságra pályázó kajak-kenusok. A kétnapos sukorói versenycunami 3 érmet és kettő válogatottságot hozott Paksra.
ElolvasomA sok-sok szorgos paksi kajak-kenus fiatalnak köszönhetően az egyesületek pontversenyének második helyen zárt az ASE, kicsit lemaradva a házigazda Dunaújvárostól a szokásos őszi hétvégén, a Dunaferr Kupán.
ElolvasomSzeptember első hétvégéjén Szolnok adott otthont a kajak-kenusok országos bajnokságának, ahonnan egy érem került az ASE-hoz, egy héttel a maratoni világbajnokság előtt.
ElolvasomSűrű hétvégét tudhat maga mögött az ASE Kajak-Kenu Szakosztálya, hiszen három fronton is helyt kellett állni. Az ifik és U23-asok Szolnokon, a második válogatón versenyeztek, a legkisebbek Dunaújvárosban, az Eszkimó-Indián Játékokon ügyeskedtek, míg a sárkányhajósoknak a szegedi Európa-bajnokságon volt jelenésük.
ElolvasomEz a hétvége sem múlt el hazai kajak-kenus verseny nélkül. Míg Portugáliában a maratoni Európa-bajnokságon volt jelenése két ASE-s hajónak, addig a Velence-tavi Sukorón folyamatos volt a jövés-menés, a vidékbajnokság mindhárom napján volt paksi érdekeltség, Összesen hét arany- és két ezüstérem került az ASE-s nyakakba.
ElolvasomJúnius utolsó hétvégéjén ismét a velencei-tavi Sukoróra látogattak a kajak-kenusok, akik az országos diákolimpián mutathatták meg magukat, tehették próbára sebességüket, kitartásukat.
ElolvasomDübörög a kajak-kenus szezon, a hétvégét Szegeden, az első ifjúsági és U21-es, illetve az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) válogatóján töltötték az ASE legjobbjai, akik két ezüstöt és három bronzot lapátoltak össze.
ElolvasomA sukorói pályán megrendezett régiós diákolimpiával vette kezdetét a kajak-kenusoknak a június, ahonnan négy győzelemmel tértek haza az ASE fiataljai. Hétvégén már nemzetközi szereplés lesz a tét!
ElolvasomEzúttal kenusaink hozták az érmeket a kajak-kenusok győri országos bajnokságáról, amely egy biztos nemzetközi szereplést is adott a paksiaknak.
ElolvasomDupla versennyel kezdődött a kajak-kenusok idénye, ugyanis az Újpesti-öbölben és a tolnai holtágban is vízre szálltak a paksiak.
ElolvasomAz első kilométerek megszerzése után hazai edzőtáborok vártak az ASE utánpótlás válogatott kajak-kenusaira. Vajda Bence a kajakosokkal Dunavarsányban, míg a kenus Hodován Dávid és Kollár Kristóf Szolnokon töltötte a hetet.
ElolvasomNégy válogatott kajak-kenusunk is Dél-Afrikában tölti a tavasz első hónapját.Kiszli Vanda stílszerűen maratoni kintlétéhez csatlakozott ifi világbajnok kajakosunk, Pupp Noémi, az olimpiai induló Somorácz Tamás és maratoni vb-bronzérmes kenusunk, Koleszár Zoltán is.
ElolvasomHajba Antal – vagy ahogyan a kajak-kenu berkekben ismerik: Tonió – Budapesten nőtt fel, még kisgyerek volt, amikor Mikosszéplakról a család elköltözött. Sportpályafutása 1957-ben kezdődött: a Kossuth Kajak Klubban próbálta elsajátítani a kenuzás fortélyait. Kitartását bizonyítja, hogy a szervezeti átalakítások miatt egy ideig edző nélkül kellett készülnie. 1960-ban már a válogatott keret tagja lett, s 22 évesen – 1961-ben – a poznani Európa-bajnokságon C-1 1000 m-en a 7. helyen végzett. Ezután sikert sikerre halmozott: sorra nyerte az országos bajnokságokat. 1963-ban a jajcei világ- és Európa-bajnokságon 4. helyen végzett. Ebben az időben őt tekintették az első számú kenusnak, aki Parti Jánostól vette át a képzeletbeli stafétabotot. Külföldi versenyszerepléseit segítette nyelvtudása is: angolul, németül, spanyolul és oroszul is kitűnően beszélt. A nemzetközi megmérettetésben hátráltatta az a körülmény, hogy egyes hajóban azért nem tudta kiharcolni az olimpiai indulás jogát, mert egy válogató versenyen indulásnál visszafogták a hajóját. Elhivatottságát, sportszerűségét tanúsítja, hogy mindezek ellenére még nagyobb elánnal készült a páros versenyre Soltész Árpáddal, akivel az 1964-es tokiói olimpián C-2 1000 m-en a IV. helyezést érte el. Hajba Antal pályafutása csúcsára 1966-ban ért fel, ekkor Berlinben C-1 10.000 m-en világbajnokságot nyert. A snagovi (1965) és az 1967-es duisburgi EB-n egy-egy 4. helyet tudhatott magáénak. Magától értetődő volt, hogy sikeres versenyzői pályafutását versenyzők felkészítésével folytatja. 1969-ben az Egyetértésben kezdett edzősködni. 1972-ben a Testnevelési Főiskolán szakedzői diplomát szerzett. 1977-ben edzői munkásságát mesteredzői oklevéllel ismerték el. 1982 óta Pakson dolgozott, ahol szinte a nulláról indulva sikerült eredményeket elérnie az atomváros kenusaival. A fadd-dombori kajak-kenu pálya megálmodója volt. 5 év múlva, 1987-ben paksi tanítványa, Hoffman Ervin háromszoros ifjúsági világbajnok lett. Emellett számos ifjúsági válogatott versenyzője ért el kiemelkedő helyezéseket. A ’80-as, ’90-es években – felkérésre – szakmai tudása és a világban is elismert munkássága alapján a kínai, koreai, majd a hongkongi kajak-kenu válogatott edzői tisztét vállalta el. A városi sport helyzetének jobbításán fáradozott a közéletben is: 1998-tól 2002-ig önkormányzati képviselőként az oktatási és sportbizottság vezetői feladatait látta el. Azt követően is számos nemzetközi edzőtanfolyam meghívott előadója volt a világ legkülönbözőbb országaiban. Munkásságának értékét bizonyítják a pályafutása során kapott állami és helyi díjai, kitüntetései is. Kiváló és Érdemes Sportoló. 1977-ben megkapta a Magyar Újságírók Díját, 1986-ban elnyerte a Kiváló Utánpótlás-nevelő Edző címet. 2004-ben Paks város a Pro Urbe-díjjal tüntette ki. 70. születésnapja alkalmából 2007-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét adományozták részére. 2008 óta az Atomerőmű SE Örökös tagja. 2005. december 31-ig látta el az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu Szakosztályának vezetőedzői tisztét, ezt követően a szakosztály szakmai tanácsadójaként tevékenykedett. Egykori tanítványok családtagjaiból, a baráti körből vízitúracsapatot szervezett, amely a mestertől kapott lelkesedéstől hajtva még ma is működő közösség. Végezetül hangozzék el sokatmondó edzői hitvallása: „Fontos dolog egy-két olimpiai bajnokot nevelni, de nagyobb tett száz emberrel megszerettetni a sportot, akik így egészséges életmódon élnek!” Nyugodj békében Tonió! Búcsúztatásáról később adunk tájékoztatást.
ElolvasomAz idei Héraklész Díjátadó Gálán remekeltek az ifjúsági korú kajak-kenusok, két elsőséget is begyűjtött a sportág. Kiscsapat kategóriában a női kajak négyes vitte a prímet, soraiban az ASE-s Pupp Noémivel.
ElolvasomEljött a harmadik február, amikor Paksra érkezett 600 fiatal kajak-kenus, hogy kizökkenve a téli alapozásból, felmérje magát szárazföldön. Kiélezett küzdelmek, elgyötört, de mosolygós arcok jellemezték a farsang utáni szombatot.
ElolvasomDél-Afrika. Kiszli Vanda, az ASE világ- és Európa-bajnok kajakosa a 2017-es esztendőt ebben az egzotikus országban kezdte, itt alapozza meg első felnőtt évét. Az U23-as korosztály maratoni versenyszámaiban minden címet begyűjtő sportoló áprilisban repül vissza Magyarországra.
ElolvasomMozgalmas évet zártak a kajak-kenusok 2016-ban, az összes világversenyen volt ASE-s versenyző, ráadásul a picik is szépen felvették a vízi élet ritmusát. Már javában tart a szárazföldi alapozás, így vissza tudunk pillantani erre az izgalmas esztendőre.
ElolvasomKajak-kenusainknak javában folyik az alapozás, közülük hárman, a kajakos Vajda Bence, illetve a kenus Hodován Dávid és Kollár Kristóf Tatán, az olimpiai központban töltötték az elmúlt hetet. A serdülő kenus válogatottak edzéseit Bedecs Ferenc, az ASE kajak-kenu szakosztályának vezetője irányította.
ElolvasomOktóber második hétvégéjén zárult a kajak-kenusok idei versenyszezonja, a hagyományos tolnai maratonon a legfiatalabb versenyzők is átélhették a rajt előtti izgalmakat.
ElolvasomMúlt péntektől vasárnapig négy kontinensről 31 ország kajak-kenus versenyzői vettek részt a szegedi Maty-éren, az Olimpiai Reménységek Versenyén. A viadal a 15-17 éves korosztály legnagyobb nemzetközi regattája, amelyen egy-egy számban országonként két egység versenyezhet. Paksról Vajda Bence és Hodován Dávid is megmutatta magát.
ElolvasomParádésan zárta a brandenburgi maratoni kajak-kenu világbajnokságot a magyar csapat, a megrendezett 17 versenyszámból 14-ben nyertek és a világbajnoki aranyérmeken túl további 13 dobogós helyezést is szereztek! Pupp Noémi, Kiszli Vanda és Koleszár Zoltán is hozott érmet, érmeket Paksra.
ElolvasomVillámrajt a brandeburgi maratoni kajak-kenu világbajnokságon! Pupp Noémi az ifi lányok, míg Kiszli Vanda a 23 éven alattiak egyéni versenyében mutatta meg a hátát a világnak! És még nincs vége!
ElolvasomTizennyolc nemzet, köztük Magyarország sárkányhajósai szálltak vízre a sportág legrangosabb eseményén, amelynek idén Moszkva adott otthont, szeptember 8. és 11. között.
ElolvasomBeindult az ősz, ám a versenyek jó része még hátravan a kajak-kenusoknak. Ezen a hétvégén maratoni világbajnokságra utazik három ASE-s sportoló, utána pedig két fiatal a szegedi Olimpiai Reménységek Versenyén fog lapátot és küzd meg a több mint 25 országból érkező ellenféllel.
ElolvasomK-1 Női felnőtt 26 km A döntő 1. Kiszli Vanda K-2 Női Ifjúsági U18-U17 18 km A döntő 3. Sáling Laura (Graboplast Győr) Pupp Noémi (ASE) K-1 Női Ifjúsági U18-U17 18 km A döntő 1. Pupp Noémi (ASE) C-2 Férfi Felnőtt 26 km A döntő 1. Koleszár Zoltán (ASE) Dóri Bence Balázs (Újpesti Torna Egylet) A válogató eredményei alapján Kiszli Vanda U23 és Felnőtt női K-1-ben, Koleszár Zoltán felnőtt férfi kenu párosban, Pupp Noémi K-1 női ifjúságiak között indul a Brandenburgban szeptember 16-18. között megrendezésre kerülő Maraton Világbajnokságon.
ElolvasomPupp Noémi lendületben maradt, a kajak-kenusok ifjúsági és U23 Magyar Bajnokságán két egyéni aranyérmet szerzett a múlt heti világbajnoki címe mellé. A három paksi elsőségből a kenusok is kivették a részüket.
ElolvasomJúlius végén hirdettek országos bajnokokat a gyermek, kölyök, serdülő kajak-kenusok között. A hét ASE-s érmen összesen négy versenyző osztozott, de sok dobogó-közeli befutót is produkáltak a paksi versenyzők.
ElolvasomPupp Noémi csapathajóban is letette névjegyét: a korábbi évek egyes sikerei után július utolsó szombatján az ifjúsági lányok kajak négyeseinek döntőjében a paksi lánnyal felálló magyar hajó világbajnokságot érő győzelmet aratott Minszkben.
ElolvasomKoleszár Zoltán, az ASE 19 éves kenusa a tavalyi, maratoni ifi világbajnoki arany után most síkvízen villantott, a plovdivi U23-as Európa bajnokságon szerzett egy ötödik és egy hatodik helyet.
ElolvasomÚjabb kvóta került Paksra! A három ASE-s judós mellett Somorácz Tamás kajakos az utolsó pillanatban harcolta ki a részvételt az olimpiára, így négy sportoló utazhat Paksról az augusztusi Ötkarikás Játékokra.
ElolvasomA Velencei-tavi Sukoró hozta össze ismét a kajak-kenusok apraja-nagyját, a már jól bevált helyszínen versenyzett a Vidék Bajnokság mezőnye. Aranyakkal és sok értékes helyezés mellett rengeteg tapasztalattal tértek vissza az ASE-sok Paksra, ahol tovább folyik a munka az országos bajnokságokra, és persze az Európa- és világbajnokságra.
ElolvasomA maratonisták Európa-bajnokságának idén is a paksi Kiszli Vanda volt az egyik főszereplője, a spanyol Pontevedrából egy arany- és egy ezüstéremmel szállt repülőre.
ElolvasomHétvégén zajlott az ifjúsági és U23-as versenyzők második válogatóversenye, amely az Európa- és világbajnokságon induló csapatról volt hivatott dönteni. Az ASE-s Pupp Noémi és Koleszár Zoltán is tűzközelben maradt, szép versenyzéssel biztosították a nemzetközi szereplést.
ElolvasomA legfiatalabb versenyzők négy tusájának Fadd-Dombori állomásán 250 gyerek mérte össze tudását és érezte jól magát az idilli zöld környezetben.
ElolvasomJúnius utolsó hétvégéje meghozta az ASE-s kajak-kenusok idei első nemzetközi aranyát, Somorácz Tamás az 500 kajak négyes tagjaként Európa-bajnok lett.
ElolvasomPénteken kezdődött meg a kajak-kenusok Európa-bajnoksága, ahol az ASE-ból Somorácz Tamás az 500 méteren induló kajak négyesnek tagjaként világrekorder idővel kvalifikálta magát a holnapi fináléba.
ElolvasomKét paksi kenus ebben az évben is nagyot húzott: Koleszár Zoltán és Hodován Dávid idén is elnyerte a Jó tanuló, jó sportoló címet.
ElolvasomAz idei ötkarikás részvételi esélyek ugyan igencsak lecsökkentek, ám az Európa-bajnokságon nagy valószínűséggel lesz paksi induló. Az ifjúságiaknál Pupp Noémi mindhárom medálból egyet-egyet begyűjtött, így a három hét múlva esedékes második válogató is bizakodásra adhat okot.
ElolvasomSukoró adott otthont az idei nyár első versenyének, a Velencei tavon rendezték meg a kajak-kenusok Diák Kupáját. Paksra 12 érem került.
ElolvasomA csehországi Racice adott helyet a kajak-kenusok idei második világkupájának, ahol az ASE-t ezúttal Somorácz Tamás képviselte. A világbajnoki bronzérmes kajakos 1000 méteren párosban és 500 méteren egyesben is negyedik helyen finiselt.
ElolvasomÁprilis utolsó szombatján az utánpótlás korosztálynak is megkezdődött a versenyszezon. Az ASE-s kajak-kenusok a tolnai maratonról és az Újpesti-öbölben rendezett Hídépítő Kupáról is érmekkel tértek haza.
ElolvasomKezdődik a kajak-kenusoknak a versenyszezon, most hétvégén a felnőttek, míg április utolsó szombatján a fiatalabbak is elindulnak az idény első regattáján.
ElolvasomAz MKKSZ Versenybíró Bizottsága, és az MKK Versenybíró Testülete alapfokú versenybírói tanfolyamot indít a volt és aktív versenyzők, szülők, hozzátartozók, és mindazok számára, akik ezt a szép sportágat kedvelik, és szeretnék munkájukkal segíteni a kajak-kenu versenyek (gyorsasági, maratoni, sárkányhajó ) lebonyolítását.
ElolvasomSzolnokon és Dunavarsányban edzőtáborozik az ASE kajak-kenusainak egy része, Pupp Noémi, Kiszli Vanda, Koleszár Zoltán, Hodován Dávid és Kovács Ákos egy hétig készül a válogatott tavaszi edzőtáboraiban. Az első időremenések alapján jól sikerült az alapozás.
ElolvasomSPS- Sevilla- Paks- Sabaudia. Két és fél hónap ebben a három városban telik Somorácz Tamásnak, az ASE világbajnoki bronzérmes kajakosa hétfőn indult Olaszországba, a második turnusra.
ElolvasomBoros Gergely félidőnél jár, már ami a dél-afrikai edzőtáborát illeti. Az ASE világ-és Európa-bajnok kajakosa az egyes alapozás után már a csapathajós felkészülést is megkezdte. Azonban nem csak a sportról szól ez a 7 hét, ugyanis fegyverek is villantak az afrikai melegben.
ElolvasomKiszli Vanda majd’ két hónapos dél-afrikai kalandjának végéhez ért, február 19-21. között teljesítette a Dusi maratont. A hazai Jenna Warddal a negyedik helyen érkeztek célba a 25 női páros közül, ami az idei évre is megadta az alaphangot.
ElolvasomPaks második alkalommal adott otthont a fiatal kajak-kenusok Héraklész fizikai felmérő bajnokságának. Február 13-án a 9 évesektől a 18 évesekig közel 600 kajak-kenus vetélkedett egymással a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában és az ASE pályán.
ElolvasomA téli hideg hónapokban a hazai vizeken kevés kajak-kenussal találkozni, a szárazföldi alapozás után ezekben a hetekben utaznak melegebb égövre, hogy ott tegyék vízre a hajókat. Három ASE-s sportoló is repülőre szállt.
Elolvasom2016. február 13-án kerül megrendezésre a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu Szakosztálya közös szervezésében a Fizikai Felmérő Magyar Bajnokság Pakson a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornatermében. A versenyen I-VIII. korcsoportban 24 egyesület 667 versenyzője méri össze tudását, fekve nyomás, lábemelés, húzódzkodás és Cooper futás versenyszámokban. A verseny 10.00 órakor kezdődik és előreláthatóan 15.00 óráig tart.
ElolvasomSzokatlan időpontban, hétköznap rendezte meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség az első olimpiai válogatóversenyét és ifjúsági tájékoztatóját. A szerdától péntekig tartó időpontra a május 18-án kezdődő duisburgi pótkvalifikációs verseny és a hétvégi Világkupa miatt került sor. A paksi versenyzőknek egy bronzérem jutott.
ElolvasomA téli hideg hónapokban a hazai vizeken kevés kajak-kenust látni, ám sokan melegebb éghajlatra utaznak evezni. Boros Gergely és Somorácz Tamás februárban ül repülőre, Kiszli Vanda azonban már Dél-Afrikában gyűjti a kilométereket és készül a nagy kihívásra, a Dusira.
ElolvasomKét ASE-s kajak-kenust, Hodován Dávidot és Horányi Benjámint is köszöntötték a szekszárdi Garay János Gimnázium dísztermében, ahová a 2014-2015-ös tanévben országos diákolimpiákon dobogós helyezést elért fiatalok kaptak meghívást.
ElolvasomUgyan a vízen november közepe óta már nem látni sem kajakost, sem kenust, ám a sportolók nem a pihenőjüket töltik, hanem az alapokat szedik össze a következő szezonra.
ElolvasomIdén is népes mezőny gyűlt össze az október 23-i Koló emlékfutásra.A Budakeszi és Budapest közötti, dimbes-dombos félmaratont sok kajakos és kenus teljesítette, legtöbben az Atomerőmű SE-től és az UTE-ból érkeztek a versenyre.
ElolvasomHab a tortán Az Atomerőmű SE Kajak-Kenu Szakosztálya nyerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapította „A hónap műhelye”-díjat.
Elolvasom20 éremmel, 9 arannyal, 5 ezüsttel és 6 bronzzal tértek haza a paksi kajak-kenusok Dunaújvárosból, ahol a legkisebbek is bemutatkoztak.
ElolvasomA múlt heti, három paksi aranyat hozó maratoni kajak-kenu világbajnokság után ezúttal síkvízen domborítottak az ASE-sok: az ifjúsági Európa-bajnokságon női kajak egyesben Pupp Noémi két elsőséget ünnepelhetett, míg a férfiak között Horányi Benjámin a bombaerős sprintszámban, 200 méteren ért be nyolcadikként a célba.
ElolvasomA győri kajak-kenu maraton világbajnokság zárónapján megszületett a harmadik paksi aranyérem is: Koleszár Zoltán kenu kettesben elsőként szakította át a célszalagot! Ezzel eldőlt, hogy mind a három, a vébén rajthoz állt ASE-s sportoló friss világbajnokként térhet haza!
ElolvasomA pénteki arany és ezüst után a szombati napon is jutott elsőség az ASE-s kajak-kenusoknak: a győri maratoni kajak-kenu világbajnokságon Fritz Anett párosban roppant okos versenyzéssel ért elsőként a célba.
ElolvasomRemekül kezdte a maratoni kajak-kenu világbajnokságot a magyar csapat, amelyből a paksiak is alaposan kivették részüket: Győrben Kiszli Vanda arany, Koleszár Zoltán ezüstérmet szerzett!
ElolvasomHárom paksi sportolóért is szoríthatunk ezen a hétvégén: Kiszli Vanda, Fritz Anett és Koleszár Zoltán is ott lesz Győrben, a maratoni kajak-kenu világbajnokság rajtjánál.
ElolvasomKét paksi sportoló is részt vett a felnőtt kajak-kenu világbajnokságon, mindketten kajak párosban álltak rajthoz: Somorácz Tamás 500 méteren harmadikként mutatkozott be a világnak, míg Boros Gergely egy kilométeren a 14. helyen zárt.
ElolvasomAugusztus közepére véglegessé vált, hogy idén még 7 paksi kajak-kenusnak szoríthatunk nemzetközi versenyen.
ElolvasomPupp Noémi lett a hétvége sztárja három egyéni arannyal a kajak-kenusok ifjúsági és U23 Magyar Bajnokságán, amely egyben az utánpótlás Európa-bajnokságra is válogatott. A hat paksi elsőségből még Horányi Benjámin 200 kajak egyes győzelme ér kontinensbajnoki szereplést.
ElolvasomJúlius utolsó hétvégéjén ért véget a legfiatalabb kajak-kenusok idei szezonjának fő versenye, ekkor rendezték a Gyermek, Kölyök és Serdülő Magyar Bajnokságot. A népszerű versenypályán, Sukorón rengeteg sportoló mérette meg magát, akik közül is kiemelkedik az ASE-s kenus Hodován Dávid és a kajakos Vajda Bence, akik idei teljesítményükkel kiérdemelték a Magyar Kajak-Kenu Szövetség vándorhajóit.
ElolvasomAz ifjúsági és U23-as magyar válogatott 10 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzéremmel fejezte be a világbajnokságot a portugáliai Montemor-O-Velhoban, ezzel természetesen a nemzetek pontversenyében is az első helyet szerezték meg. Koleszár Zoltán kenu párosban és kenu négyesben is a döntőben állt rajthoz.
ElolvasomA kajak-kenusok hétvégi, utolsó válogatóján Boros Gergely és Somorácz Tamás is kijutott a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságra! Boros Gergely pénteki K2-1000 méteres győzelme után Somorácz Tamás K2-500 méteren győzött, ezzel mindkét ASE-s sporoló ott lesz a milánói vébén!
ElolvasomCsütörtökön megkezdődött az utolsó válogató a kajak-kenusok kvalifikációs világbajnokságára. Az ASE-s Boros Gergely új párjával, Nádas Bencével kajak kettes 1000 méteren megnyerte a versenyt, ezzel övék a lehetőség, hogy megszerezzék Magyarországnak az olimpiai kvótát a milánói vébén!
ElolvasomMasters Magyar Bajnokság Szolnok, 2015. július 11-12. KAJAK-KENU JEGYZŐKÖNYV C-1 Férfi Masters 200 m (40/44) A döntő 2. Viktor Endre 3. Prancz Zoltán C-4 Férfi Masters 200 m (45-49) A döntő 4. Bencsik Attila Römi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Klub Seres László Römi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Klub Prancz Zoltán ASE Csáky László Römi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Klub C-2 Férfi Masters 200 m (40-44) A döntő 2. Prancz Zoltán Hoffmann Szilárd
ElolvasomIsmét a Velencei-tavon találkozott egymással a kajak-kenusok apraja-nagyja, itt rendezték meg a nyár eddigi legmelegebb hétvégéjén a Vidék Bajnokságot. Paksi aranyakkal és sok tapasztalattal felvértezve folyik tovább a munka az országos bajnokságokra és a válogatóversenyekre.
ElolvasomBohinj fogadta Európa legjobb kajakos és kenus maratonistáit július első hétvégéjén. Két paksi, ASE-s kajakos utazott el a szlovén városba, és ha már ott voltak, alkottak is: Kiszli Vanda arany-, míg Fritz Anett bronzéremmel tért haza.
ElolvasomAz ifjúsági világbajnokságra egy ASE-s kajak-kenusnak sikerült kvalifikálnia magát: Koleszár Zoltán kenu párosban a II. válogatón sem talált legyőzőre, így ő utazhat a július végi montemor-o-velhói versenyre.
ElolvasomHárom paksi fiatalt nagy megtiszteltetés ért, amiért persze sokat is tettek: Polgár Luca, Koleszár Zoltán és Hodován Dávid is elnyerte a Jó tanuló, jó sportoló címet.
ElolvasomSzép eredményekkel tértek haza az Eszkimó Indián Játékok nagykanizsai állomásáról a paksi sportolók: a kenusok nyertek, míg Tóth Milán kajakos negyedikként zárt.
ElolvasomSzeged belépett az idei versenyhelyszínek közé, hiszen a Maty-éren rendezték az első válogatót. Az egy arany-, öt ezüst- és három bronzérem rendkívül jó eredménynek számít az ASE kajak-kenusaitól, főleg mert a 9 versenyzőből hatan dobogóra állhattak a világbajnoki részvételről döntő viadalon.
ElolvasomA hétvégén az U23-as kajakosoknak a szlovákiai Pöstyénben rendeztek versenyt, ahol Somorácz Tamás is felmérte, hogy hogyan is áll a felkészülésben. Az eredmények alapján jól: két arany és egy ezüst került a nyakába.
ElolvasomMájus utolsó hétvégéjén került sor az országos diákolimpiára, ahol a paksi iskolák kajak-kenusai is szépen helyt álltak. A sukorói verseny három napja alatt rekordszámú sportoló ragadott lapátot és képviselte iskoláját.
ElolvasomÖt arany-, egy ezüst- és kettő bronzéremmel zárták az ASE sportolói a kajak-kenu Maraton Magyar Bajnokságot Győrben. Ez egyben válogató is volt az idei nemzetközi versenyek egy részére.
ElolvasomA szolnoki kajak-kenu pálya megújultan várta a versenyzőket, hiszen frissen lerakott rajtgépbe állhattak be a hajók. A felnőtteknek válogató, az ifjúságiaknak rangsoroló verseny zajlott a Holt-Tiszán, és nem maradt arany nélkül a paksi sportolói különítmény.
ElolvasomMájus első szombatján került megrendezésre a kajak-kenusok évadnyitó maratoni versenye Fadd-Domboriban, ahol az ASE versenyzői összesen 5 aranyérmet és mellé még rengeteg egyéb medáliát is bezsebeltek.
ElolvasomBudapesten, az Újpesti-öbölben került megrendezésre az idei év első nagy versenye, az A-Híd Építő Kupa.Több mint ezer kajakos és kenus állt rajthoz, hogy teljesítse az öbölkört. Három paksi versenyző nyakába is aranyérem került, és a többi ASE-s sportoló is nagyon szépen helyállt.
ElolvasomVisszatértek a kajak-kenusok a paksi Duna látképéhez, a nagyobbak délutánonként már gyűjtik a kilométereket, a kisebbek pedig az elkövetkező hetekben teszik vízre a hajójukat.
ElolvasomSzombaton a 9 évesektől a 18 évesekig összesen 500 kajak-kenus vetélkedett egymással Pakson, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség égisze alatt megrendezett Héraklész fizikai felmérő bajnokságon. A régiós versenyben az ASE sportolói több korosztályban is az élen zártak, és a Paks mellett Győrben és Tiszaújvárosban megrendezett, több mint 1500 fiatalt megmozgató viadalon is kitűnt, hogy jó utánpótlásbázissal rendelkezik a sportág.
ElolvasomFebruár első szombatján negyedik alkalommal került megrendezésre a Magyar Kajak-Kenu Szövetség kajak-ergométeres és medencés sárkányhajó versenye a budapesti Aquaworldben, ahol Somorácz Tamás férfi 200 méteren a második helyen végzett. A sárkányhajók meghívásos versenyében két csapat is képviselte Paksot.
ElolvasomAz utánpótláskorú kajak-kenusok legnagyobb téli megmérettetésének színhelye lesz Paks Győr és Tiszaújváros mellett. Ezen a három helyszínen rendezik meg február 14-én, szombaton azt az országos fizikai felmérő versenyt, amelynek először lesz házigazdája Paks, ahová több mint 600 fiatalt várnak.
ElolvasomVajda Bence kajakban, Hodován Dávid és Kollár Kristóf kenuban indul a fiatalok legjelentősebb nemzetközi kajak-kenus versenyén.
BővebbenTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17