Vanda első nap egyes kajakban, már Világjátékok indulóként magyar bajnoki címet- és ezzel Európa-bajnoki indulást- szerzett, majd másnap a kaposvári Szerafin Zsófiával életük első közös versenyén a párosaranyat- és ezzel a jogot a világversenyre- is megszerezték!
„Nagyon jól éreztem magam mind az egyes mind a páros futam alatt! Jól ment az evezés, jól mentek a futások, bár párosban nem gyakoroltunk, ott egyet hibáztam is, de hál’ Istennek nem akkorát, hogy döntő hiba lett volna. A páros nyerés kicsit meglepett, hiszen ez volt a harmadik összeülésünk, de nem ment rosszul az első kettő sem, szóval reméltem, hogy a dobogó meglesz! Örülök, hogy három számban indulhatok az Európa-bajnokságon, ami jövőhéten lesz, szóval sok időnk már nincs készülni!”- értékelte Vanda a hétvégét.
Vandán kívül utánpótlásszinten voltunk jelen: több magyar bajnoki cím nem, de sok értékes helyezés született. Dobogóra állhattak 15 éves kenusaink (Kovács Roland-Rózsa Bence; Kirschner Dávid-Galó Árpád) illetve még a 13 éves Pap Réka zárt harmadik helyen.
Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokság, I. Maraton Válogató
Győr, 2025.05.23-25.
KAJAK-KENU JEGYZŐKÖNYV
K1 Női felnőtt 26 km Döntő I.
1.Kiszli Vanda
K1 Női Serdülő U15 15 km Döntő I.
20. Pap Dorka
K1 Női Serdülő U15 15 km Döntő II.
30. Szabó Kata Lili
K1 Női Ifjúsági U17-U18 18 km(síkvíz) Döntő I.
19. Prókai Boglárka
C2 Férfi Serdülő U16 15 km Döntő I.
8. Fábián Ábel, Kóti Szabolcs
C2 Férfi Serdülő U15 15 km Döntő I.
2.Kovács Roland, Rózsa Bence
3.Kirschner Dávid, Galó Árpád
K2 Női Felnőtt 26 km Döntő I.
1.Szerafin Zsófia Sára (Kaposvári Vízügyi SC), Kiszli Vanda
C1 Férfi Serdülő U15 15 km Döntő I.
5. Rózsa Bence
9. Kovács Roland
K1 Női Kölyök U14 10 km Döntő I.
7. Tóth Boglárka
MK2 Női Kölyök U13 10 km Döntő I.
6. Babarik Hanna, Kirschner Dorka
MK1 Női Kölyök U13 10 km Döntő I.
3. Pap Réka
7. Staub Gréta
10. Boros Zoé Lilla
18. Kóti Blanka
PC2 Férfi Kölyök U13 10 km Döntő I.
6. Orbán László, Nyitrai Gergő
C1 Férfi Kölyök U13 10 km Döntő I.
12. Rikli Balázs
14. Schäfer Miksa
MC1 Férfi Gyermek U12 5 km Döntő I.
16. Kerti Ármin
17. Bódis Csongor
18. Kovács Márk Ákos
PC2 Férfi Gyermek U10-U12 5 km Döntő I.
9. Keresztes Ákos, Kepics Bálint
11. Kunfalvi Dávid, Bencze Csongor
MC1 Férfi Gyermek U11 5 km Döntő I.
8. Prancz Ármin
TC4 Vegyes Gyermek U10-U12 5 km Dötő I.
6. Agod Zente, Rikli Dániel, Szabó István, Mészáros Levente
MK1 Női Gyermek U12 5 km Döntő I.
16. Viktor Gréta
MK2 Női Gyermek U10 5 km Döntő I.
11. Schmitzberger Julianna Lilla, Tóth Eszter
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17