A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és az ASE sporttelep, illetve az iskola körüli kör adta a versenyhelyszíneket. A régió kajak-kenus egyesületei jó ismerősökként üdvözölték egymást, az őszi felmérő a korábbi évhez hasonlóan a februárinál alacsonyabb létszámmal, közel 200 résztvevővel zajlott. Ez a pótló felmérő, tehát akik februárban már megszerezték az óhajtott (arany/zöld jelzés) szintet, azon versenyzők nagy részét már nem hozta el az egyesülete.
Ez a délelőtt a sportolók fizikai állapotáról ad képet több tusában: a legfiatalabb, 0. korcsoportos, 8 éves gyerekektől a 14 éves versenyzőkig magas színvonalú teljesítményeket láthattunk. Minden versenyszámban pontokat lehetett szerezni, így a végéig nyílt maradt a küzdelem, egy-egy kiugró eredmény után sem lehetett megnyugodni. A 13-14 éveseknek lábemelés, húzódzkodás, fekvőtámasz mellett Cooper-futás volt a programban.
A kisebbeknek két iskolakört (a legkisebbeknek 1200 és 1600 métert) kellett teljesíteni, illetve 30 méteres sprintfutás is szerepelt. Netfit mérte a hasizom állapotát, illetve a 8-10 éveseknél a fekvőtámaszt plank, a húzódzkodást rögzített karú függés helyettesítette. Bizonyos szinteknek kellett megfelelni, így ha valaki a négy gyakorlatból háromban hozta a kötelezőt, akkor aranyjelvényes lett.
A kajakosok és a kenusok egy mezőnyben indultak, az életkor mellett csak nemek szerint differenciált a program, így még értékesebbek lettek az elért helyezések.
Kajak-Kenu jegyzőkönyv
Kammerer Zoltán Regionális Akadémia
Héraklész Fizikai Felmérő (U8-U14)
Paks, 2024. 11. 30.
Leány kajak 2015
3. Schmitzberger Julianna Lilla Arany jelzés
4. Jäger Hanna Arany jelzés
Leány kajak 2014
6. Galó Eszter Arany jelzés
Fiú kajak-kenu 2013
10. Kerti Ármin Arany jelzés
13. Kunfalvi Dávid Arany jelzés
14. Kovács Márk Ákos Arany jelzés
16. Keresztes Ákos Arany jelzés
Lány kajak 2013
2. Viktor Gréta
3. Link Luca
Fiú kajak-kenu 2012
7. Orbán Lászó Arany jelzés
8. Nyitrai Gergő Arany jelzés
9. Rikli Balázs Arany jelzés
12. Prókai Máté Arany jelzés
19. Hum Gáspár Arany jelzés
20. Pálfi László Gábor Arany jelzés
22. Balló Csongor Arany jelzés
24. Jager Áron
25. Ilyés Sándor
Lány kajak 2012
1. Pap Réka Arany jelzés
2. Babarik Hanna Arany jelzés
3. Boros Zoé Lilla Arany jelzés
7. Staub Gréta Arany jelzés
8. Kóti Blanka Arany jelzés
11. Tóth Veronika
Fiú kajak-kenu 2011
4. Jaksa Zsombor Arany jelzés
10. Füredi Bence
12. Füredi Barna
Lány kajak 2011
4. Tóth Boglárka Arany jelzés
Fiú kajak-kenu 2010
1. Kovács Roland Arany jelzés
2. Galó Árpád Arany jelzés
3. Kirschner Dávid Arany jelzés
4. Babarik Levente György Arany jelzés
6. Rózsa Bence Arany jelzés
Lány kajak 2010
3. Vig Ajna
4. Pap Dorka
5. Szabó Kata Lili
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17