Olimpiai bronzok

2024.08.18, 09:51 Kajak-kenu
Pupp Noémi ASE-történelmet írt, hiszen kajakosunk egy olimpián szerzett két bronzérmet!

Noémi idén két Európa-bajnoki címe után kijutott a Párizsi Olimpiára, ahol kajak négyes 500 méteren és kajak páros 500 méteren szerzett bronzérmeket. Kajakosunknak ez volt bemutatkozása az olimpián, ahol elmondása szerint a teher nélküli versenyzés volt az egyik kulcsa a sikerüknek.

  • Az Eb után már érezted, hogy jó lehet az olimpia?
  • Egyáltalán nem, hiszen az Eb után még nem lehetett tudni, hogy induloke az olimpián, volt egy szétlövés. Viszont ahogy elkezdtük a felkészülést éreztük, hogy ez jó lehet. Mentálisan és fizikálisan is sok melót tettünk bele, és talán ez a legnagyobb erősségünk, hogy bízunk az elvégzett munkában.
  • Így utólag minden megszépül, de milyen volt a csajokkal az a soksok hét együttlét?
  • Nagyjából hozzászoktunk az együttléthez, de valóban sokszor nem egyszerű. Főleg a négyest volt nehéz összehangolni, de ez természetes. Mindenki egy egyéniség, mindenkinek megvan a saját rigolyája, a nagy előrelépés az volt az előző évhez képest, hogy ezeket megtanultuk elfogadni és kezelni. Bíztunk egymásban, bíztunk abban, hogyha mindenki a saját legjobbját hozza a helyén, annak meglesz az eredménye. Így is lett.
  • Az idei első versenyek után mik jártak a fejedben?
  • A tájékoztató előtti időszak nagyon nehéz volt, rosszul éreztem magam. Azon a versenyen azt hittem, nem fogom tudni mentálisan megcsinálni a pályákat. Abban az időszakban szinte lehetetlennek tűnt az olimpia. Viszont a verseny után átkattant valami. Nem tudom pontosan megfogalmazni mi, de máshogy álltam az edzésekhez, de legfőképpen magamhoz. Valahogy eltűnt rólam vagy belőlem a nyomás.
  • Sikerült megélni az olimpiát? Mi az, ami tetszett benne, mi az, ami nem? Sok emberrel ismerkedtél?
  • Teljes mértékben, minden pillanatát élveztem, élveztünk. Előzetesen is ezt kívántuk magunknak, hogy élvezzük és éljük meg a kint töltött napokat, mert görcsösen nem lehet versenyezni. Így volt, furcsa lehet, de a kezdés előtt azon izgultunk, hogy miért nem izgulunk. Nagyon jó flowban teltek a napok, és ez kihatott a teljesítményünkre is. Nagyon jó hangulat volt a pályán, sok szurkolóval. Jó volt látni, hogy mennyire szeretik az emberek a sportolókat. Nem mondom, hogy sok új embert megismertem, hiszen mi egy külsős szálláson laktunk és csak egy éjszakára mentünk be a faluba, de akiket eddig ismertem, velük sokkal mélyebb lett a kapcsolatom.
  • A két bronzérem után felbolydult az élet, mindenki Rád kíváncsi?
  • A hazautazást követő hét elég sűrű volt, nem is nagyon tudtam kipihenni magam, de ez ezzel jár. Az év nagy részében keveset találkozunk azokkal az emberekkel, akik szurkolnak és támogatnak, szóval ez édes tehernek mondható.
  • Mik a rövid és hosszútávú tervek kajakban, illetve civilben?
  • Egy jó kis pihenés, majd augusztus 26tól elkezdem a katonai alapkiképzést. Hosszútávú célok még nincsenek, lépésről lépésre haladok. Október elején elkezdünk visszarázódni az edzésekhez, majd téli edzések következnek. Az biztos, hogy szeretnék meghatározó alakja lenni a válogatottnak a következő években.

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%