Festői környezetben, az olaszországi Alpok egyik ékkövén, Auronzóban találkozott egymással az európai kajak-kenus utánpótlás. A képeslapra illő tájban égszínkék vízen versenyeztek a sportolók, az Atomerőmű Sportegyesületet az U23-as kajakos Pupp Noémi, és az ifi kenusok, Hodován Dávid és Kollár Kristóf képviselte.
Pupp Noémi, aki az idei évben egyre jobb formát mutat, a hölgyek legkeményebb számában, 500 méteren kajak egyesben állt rajthoz és a legjobb idővel kvalifikálta magát a fináléba, ahol végül harmadik helyen végzett és szerezte meg első nemzetközi érmét ebben a korosztályban.
„Jó formában éreztem magam a verseny előtt és alatt is. Sajnos most nem csak az ellenfelekkel, hanem az elemekkel is meg kellett küzdeni. Nagyon erős hátszél volt, ami nagy hullámokat keltett a pályán. Nem szeretném erre fogni, de én most nem tudtam száz százalékosan venni ezt az akadályt. Ennek ellenére elégedett vagyok a 3. hellyel, hiszen kivívni bármilyen nemzetközi részvételt ebben a magyar női mezőnyben, már egy nagyon jó teljesítmény.”- értékelt a 20 éves kajakos, aki tavaly ősz óta a Csipes Ferenc irányította, világbajnokokkal teli csapattal készül.
A kenusaink két számban voltak érdekeltek, ugyanis az 500 négyes (Hodován Dávid, Kollár Kristóf, a rácalmási Bucsi Bálint és a csepeli Zupkó Balázs) mellett 200 méteren kenu egyesben Hodován Dávid képviselte a hazai színeket.
„Számomra egy jó tapasztalatszerzés volt ez a verseny, fel tudtam mérni, hogy jelenleg hol is tartok. Egyesben mentem egy rekordot, amivel elégedett vagyok, bár nem jutottam döntőbe, 0,3 mp-cel maradtam le, nagyon erős volt a mezőny. Igazából egy kisebb-nagyobb pofonként éltem meg ezt az Eb-t. Rájöttem, hogy ha nemzetközi mezőnyben el akar érni valamit az ember, akkor az edzéseken sokkal többet kell nyújtani a 100%-nál. Mostantól ezzel a tudattal fogok készülni.”- vonta le a konklúziót Hodován Dávid.
A kenu négyesünknek nem volt sok ideje együtt készülni, az Európa-bajnokság előtt másfél héttel térdeltek be először együtt a hajóba, élesben először Auronzóban, az előfutamban mentek, ahol negyedikként végeztek. A középfutamban összeállt az egység, győzelemmel jutottak a legjobb kilenc közé, ahol nagy csatában az ötödik helyen végeztek.
„Az előfutammal nagyon nem voltunk elégedettek, mert elfogytunk a végére. A középfutamot sikerült több mint egy hajóval megnyernünk és jobban bírtuk a végét is, de úgy gondoltuk, hogy a döntőre ezen is lesz még mit javítani. Nagyon erős hátszél volt a döntőben, ami nem éppen nekünk kedvezett, mivel mindegyikünknek jobban fekszik a szembeszél. Kicsit változattunk a taktikánkon és a táv közepét kicsit lassabbra vettük, hogy a vége jobb legyen, ez a taktika most az ötödik helyre volt elég. Úgy gondolom, hogy ebben a négyesben benne lett volna egy dobogós helyezés, de a másfél-két hét gyakorlás eredményeképpen ezt tudtuk kihozni magunkból, úgyhogy ezzel is elégedett vagyok.”- értékelt a 2001-es születésű Kristóf.
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17