Eszkimók, indiánok, kajakosok, kenusok

2024.07.03, 15:43 Kajak-kenu
Június második felének közepén a legifjabb kajakosok és kenusok találkoztak az Eszkimó-Indián Játékok keretében, ahol ismerkedtek és versenyeztek egy jót.

A kajakos lányaink és a kenus fiaink ezúttal egy helyszínen, Zalaegerszegen mérették meg magukat, egy igazán kellemes környezetben, egy tóparti ligetben volt a versenyközpont: akárcsak tavaly, azonban akkor a lányok Orfűn voltak. Ezúttal is több régió rendezett hasonló viadalt az országban.

A 8-12 évesek a szombati napon húzódzkodással és célbadobással kezdték a versenyt. Az ezek alapján kapott másodpercek után, másnap, hendikepes rendszerben indult a körülbelül 1200 méteres futás, majd a mentőmellény felvétele utáni gyors hajóba pattanást követően 2000 méteres evezést kellett abszolválni. A lányok önállóan, fegyelmezetten, keményen csinálták végig a gyakorlatokat, és a fiúk sem szorultak a verseny alatt segítségre, ügyesen próbálkoztak a minél jobb kivitelezéssel. Természetesen a két nap sok programra adott lehetőséget, és persze az esti elmaradhatatlan tábortűz is az Eszkimó-Indián Játékok szerves része: tájfutás, vízibiciklis kincskeresés, Csónakázó-tókör biciklivel, vízkémia a Pannon Egyetem által és sportkvíz is színesítette a hétvégét.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%