Szeszélyes Poznan

2024.07.30, 08:52 Kajak-kenu
A lengyel versenypályán tartották a maratonista kajak-kenusok Európa-bajnokságát, ahol klubunkat Kiszli Vanda képviselte és tovább szaporította kontinensbajnoki címeinek számát.

A felnőttek hagyományosan a rövid körös, azaz a 3400 méteres számokkal- 3 kis kör két futószakasszal- kezdik az Európa-bajnokságot. Női kajakban Kiszli Vanda sorozatban harmadszor lett ebben a számban Európa legjobbja. Vanda már a rajttól vezetve uralta a mezőnyt, ami előtt 19 másodperccel be is ért!

Két nappal később sem volt elrugaszkodott remény Vanda elsőségére tenni: hozta a klasszisát, és zsinórban ötödik alkalommal lett a klasszikus, 26,2 kilométeres maratoni szám Európa bajnoka, két és fél perccel legyőzve a második helyen célba érőt.

Vasárnap jött a feketeleves, olyan erős szélviharral, hogy már a táv megtétele is komoly kitartást és küzdelmet igényelt: Vanda a győri Czéllai-Vörös Zsófiával második helyen hozták be a kajak párosukat.

"Poznanról előzetesen azt lehetett tudni, hogy elég szeles és ezáltal elég hullámos tud lenni a pálya: a mastersek versenyén hétfőn, kedden többen is elsüllyedtek a hullámokban, szóval amikor szerdán kimentünk evezni elég meglepő volt, hogy nagyon szép idő volt, napsütés és csak minimális szél. A szerencse velünk volt szombatig, hiszen addig minden egyes nap gyönyörű időnk volt, szél nélkül szinte! A két egyesem nagyon jól sikerült, mindegyikben sikerült ellépnem a mezőnytől az első futásnál, így aztán csak magamra kellett koncentrálnom, nem volt semmi zavaró vagy kizökkentő tényező! Aztán vasárnap a páros futamokra visszatért a poznani időjárás: eső, jó nagy szél viharral. Bíztam benne, hogy párosban valamivel azért könnyebb megoldani a nagy hullámokat, mint egyesben! Voltak olyan részei a pályának, ahol elég nehéz volt evezni, vagy akár hajóban maradni, de összességében sikerült átlépni ezeket az akadályokat! Sajnos az egyik fordulóban a vezető másik magyar páros kihagyott egy forduló bóját, és mi pont a belső vizükön voltuk, így nekünk is vissza kellett eveznünk, amit a spanyolok szépen ki is használtak, és itt léptek el tőlünk! Utána végig haladtunk a másik magyar párossal és csak a finishben sikerült eldönteni az érmek sorsát! Talán mondhatom a rutinnak is köszönhető, hogy mienk lett az ezüst! Nagyon nagyon elégedett vagyok ezzel a három éremmel, jót tett a lelkemnek most ez a verseny és hogy ilyen jól sikerült!"- értékelte Vanda a két aranyat és egy ezüstöt hozó kontinensviadalt.

A forma jó, van még másfél hónap a maratonisták világbajnokságáig!

Maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság

Poznan, 2024. július 25-28.

 

K1 Női Felnőtt rövid kör (maraton) 3,4 km

1.Kiszli Vanda

K1 Női Felnőtt 26,2 km

1.Kiszli Vanda

K2 Női Felnőtt 26 km

2.Kiszli Vanda, Czéllai-Vörös Zsófia


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%