Világjátékok kajakkal és sárkánnyal

2025.08.11, 08:13 Kajak-kenu
Az olimpián nem szereplő sport-, illetve szakágaknak a szintén négyévente megrendezett Világjátékok jelenti az olimpiát, aminek 2025-ben egy kínai metropolisz, Csengtu adta a helyszínét. Az Atomerőmű Sportegyesületből Kiszli Vanda kajak egyesben, Kirschner Zoltán sárkányhajóban utazott ki Ázsiába, a XII. Világjátékokra.

Az ember által létrehozott környezetre nem lehetett panasz, azonban az időjárást még Kínában sem tudják idealizálni: az óriási páratartalom és meleg végig, az esővel érkező szél, ezzel a hullámok a második versenynapon nehezítették a Hszinglung-tavon versenyző maratonista kajakosokat és a sárkányhajósokat.

Kajakban rövid, 3,5 kilométeres, illetve klasszikus, 21 kilométeres távokon indult 20, korábban kvalifikációt szerzett versenyző. Vanda az előfutamokból biztos úton került a döntőkbe, amikben a legnagyobb ellenfélnek a svéd versenyző, Melina Andersson bizonyult, aki mindkét távon elsőként ért célba. Rövidkörön Vanda is sikeresen leszakította a korábbi szökésben részt vevő olasz kajakost, így megnyerte az ezüstérmet!

A klasszikus távon Vanda és Andersson ellépett mezőnytől, percnyi előnnyel mentek az élen, amikor 5 km-rel a vége előtt a svéd robbantott és sikerült meglépnie, de Vanda tudta tartani a pozícióját és ismét ezüstnek örülhettünk!

„Belülről nem volt egyértelmű, mert nem nézek hátra, hogy ki milyen távolságban van. Amikor elszakadtunk, akkor sem élhettem bele magam ebbe a helyzetbe, hogy elöl vagyok, hiszen sok minden történhet. Az utolsó körben sem voltam nyugodt, mert annyira fájt mindenem, de ott már bíztam benne, hogy meglesz az érmek valamelyike. Ez a második hely nekem egy megnyert ezüstérem.”- értékelte Vanda a szombati futamát- „Első nap a meleggel és a párával küzdöttünk, illetve a hínárokkal, vasárnap pedig a hínárokkal, az esővel, széllel és hullámokkal: inkább küzdök a meleggel vagy a hideggel, mintsem a hínárokkal, széllel és a hullámokkal. De a körülmény mindenkinek ugyanaz volt. Pénteken beállt a nyakam, sajnos azzal nem sok mindent tudtunk csinálni, ennek a pihenés tenne jót. Szombatra kicsit jobb lett, de vasárnapra megint rosszabbodott, az alvás nem nagyon ment: verseny közben nem hátráltatott, volt sok más dolog amivel foglalkozni kellett, nem értem rá sajnálni magam.”

A sárkányhajócsapat is komoly kvalifikáció útján került ki Kínába, és kőkeményen meg is küzdött a helyezésekért: Kirschner Zoltán a 10-es, vegyes hajóban kormányosként, a 8-as, férfi hajóban evezősként is komoly érdemeket szerzett.

12 országból négy európai (spanyol, ukrán, magyar, cseh) egység volt, brutálisan erős hajók alkották a mezőnyt. Nagyon sűrű volt a program, félóránként kellett vízre menni, másodpercek döntöttek a helyezésekről, volt, 5 másodperc volt a dobogó és a nyolcadik hely között. Érem ugyan nem jött össze, ezzel együtt kitettek mindent az asztalra a versenyzők, így hiányérzetünk nem lehet.

„Az ázsiai csapatok eszméletlen sebességgel mentek, minden helyezésért nagyot kellett küzdeni. A nagy meleg és az iszonyatos páratartalom nehezítette a versenyt, de ez mindenkinél plusz egy ellenfél volt. Érem miatt van némi csalódottság, de összességében nagy élménnyekkel távozom.”- foglalta össze Kirschner Zoltán a versenyt.

XII. Világjátékok

2025. augusztus 9-10., Kína, Csengtu

Kajak

K1 női 3,6 km

2. Kiszli Vanda

K1 női 21 km

2. Kiszli Vanda

Sárkányhajó

Nyolcas férfi 500 méter

VI. hely

Nyolcas férfi 200 méter

VIII. hely

Tízes mix 500 méter

V. hely

Tízes mix 2000 méter

IV. hely

Nyolcas férfi 2000 méter

VIII. hely

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%