2024 piros betűsként vonul be a történelmünkbe, mert Pupp Noémi révén 2 olimpiai bronzérmet is szereztünk a Párizsi Olimpiáról, ráadásul a nem ez volt az egyedüli siker a szezonban. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomAz idei év utolsó versenyére, felmérőjére érkeztek az egyesületek Paksra, ahol november utolsó napján tartottuk a Héraklész Fizikai Felmérőt a régió 8-14 éves kajak-kenusainak.
ElolvasomAz üzbegisztáni Szamarkandban a nem olimpiai számos világbajnokságon Vajda Bence, Juhász István és Kollár Kristóf, az egyetemisták és főiskolások portugáliai, Montemor-O-Velhoban zajló világbajnokságán Hodován Dávid képviselte az ASE színeit!
ElolvasomA felnőttek országos bajnoki aranyai mellett újabb kijutásoknak is örülhettünk.
ElolvasomA lengyel versenypályán tartották a maratonista kajak-kenusok Európa-bajnokságát, ahol klubunkat Kiszli Vanda képviselte és tovább szaporította kontinensbajnoki címeinek számát.
ElolvasomJúlius utolsó hétvégéjén Szegeden rendezték a serdülő, ifjúsági és U23-as magyar bajnokságot, amelyet nyolc bajnoki arannyal fejeztünk be.
ElolvasomAz ifjúsági és U23-as síkvízi kajak-kenu világbajnokságra a bulgáriai Plovdivban került sor, ahol ezúttal kenusokkal képviseltük az ASE színeit és hoztunk haza egy-egy arany- és ezüstérmet.
Elolvasom2024-ben is Fadd-Dombori adta a helyszínét a Vidék Bajnokságnak, amelyet az Atomerőmű Sportegyesület és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közösen szervezett már sokadik alkalommal, és ezúttal a szélviszonyok is ideális pályaviszonyokat teremtettek.
ElolvasomA szokásos győri helyszín adta maratonista kajak-kenusaink válogatóversenyét, ahol a női mezőnyt Kiszli Vanda uralta.
ElolvasomJúnius végén utánpótlásunk a megújult környezetű sukorói versenypályán, a Magyar Kupa keretein belül versenyeztek.
ElolvasomAz elmúlt hetek hazai versenyei után Európa vizein is megmutattuk magunkat: a pozsonyi U23-as és ifjúsági kontinensviadalon három versenyzőnk négy számban is rajthoz állt, amely után két éremmel és két értékes helyezéssel tértünk haza.
ElolvasomJúnius közepén, az iskolai évzárók alatt ismét Szolnokon versenyeztek az ifik és néhány U23-as, hogy a II. válogatón pontot tegyenek a korosztályos Európa- és világbajnokságon induló csapatra.
ElolvasomSűrű heteket élnek kajak-kenusaink, egy hétre a II. válogatóra már az Európa-bajnokságon tették vízre hajóikat, ahol az olimpia szempontjából is fontos mérföldkövet értünk el.
ElolvasomJúnius második hétvégéjén Fadd-Domboriban versenyeztek fiataljaink a Magyar Kupa részvételekért, ahol rendezőként is megkezdtük a 2024-es esztendőt.
ElolvasomSzegeden hétközi válogatóval rendezték meg a második felnőtt és U23-as válogatót, ami után egy kicsit tisztábban látjuk a jövőt- és az olimpiához is közelebb kerültünk!
ElolvasomMájus utolsó hétvégéjén került sor az ifjúsági kajak-kenusok első válogatóversenyére. Kis csapattal, 5 versenyzővel érkeztünk, és felvértezve tapasztalatokkal és két éremmel tértünk haza Paksra.
ElolvasomMájus közepén a szokásokhoz híven Győrben gyűltek össze a hazai kajak-kenus klubok, hogy a maratoni országos bajnokságon versenyezzenek. Az ASE-s versenyzők három arannyal és sok értékes helyezéssel zárták ezt a hétvégét.
Elolvasom2024 első kajak-kenus világkupájának Szeged adott otthont, ami az olimpia közeledtével különösen erős mezőnyt vonultatott fel. Öt ASE-s versenyző is rajthoz állt, és egy döntős helyezés mellett egy érem is került Paksra.
ElolvasomSzolnok adta az idei, olimpiai év első igazán tétre menő versenyét: a Holt-Tiszán rendezték a felnőttek és U23-as kenusok első válogatóját, valamint az ifjúságiaknak a tájékoztatóját. Férfi kenuban komoly tényezője vagyunk a hazai sportágnak.
ElolvasomTolna adja már hosszú évek óta a szezonkezdő regattát, április közepén a holtágon kezdtük meg a kajak-kenus vízi versenyszezont.
ElolvasomFebruár közepén ismét Paksra érkeztek a Kammerer Zoltán Regionális Akadémia egyesületeinek versenyzői, edzői, az év első versenyén, a Héraklész Fizikai Felmérőn a régió 8-14 éves kajak-kenusai viaskodtak egymással és magukkal. Másnap a 15-18 évesek Győrbe látogattak, ahol országosan mérették meg magukat.
Elolvasom2023-ban fokoztuk az előző évek menetelését: az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya az összes nagy világversenyen ott volt, és közben a bázis is erősödött. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17