Világpróba

2018.05.30, 14:26 Kajak-kenu
Újabb hétvége, újabb kajak-kenus világkupák. Kiszli Vanda a maratonisták között Viana Do Castelóban , Somorácz Tamás síkvízen Duisburgban vitte jó hírét az ASE-nak.

Vanda a portugál Viana Do Castelóban két távon is rajthoz állt a maratonisták világkupáján: a nyitónapon a 3,6 kilométert nyerte meg, majd másnap nagy hajrá után a 26, 2 kilométer aranya is az ő nyakába került. Másodikként néhány tizeddel lemaradva érkezett be a spanyol Barrios, a harmadik pedig az alig másfél másodperc hátránnyal érkező, az országos bajnokságon nyertes Czéllai-Vörös Zsófia lett.

Duisburgba egy kisebb kajak-kenus csapat utazott ki, melynek fő célja az olimpiai programban szereplő férfi kajak 500 négyes névsorának véglegesítése volt. 8 sportoló különböző felállásokban próbálkozott, és végül a mostani világkupán második egység készülhet az Európa-bajnokságra. A kimaradó négy versenyzőnek a hétvégén kezdődő válogatóversenyen kell kivívnia az indulás jogát a kontinensviadalra. Somorácz Tamás Mozgi Milánnal, Birkás Balázzsal és Balaska Márkkal ötötdikként zárták a fél kilométers hajszát.

„Nehéz döntés volt, mert sok jó teljesítmény láttam, a két négyesben kipróbált nyolc versenyző mindegyike kiváló formában van – mondta Hüttner Csaba szövetségi kapitány. – Az Európa-bajnokság azonban már itt van a nyakunkon, döntenem kellett és jelenleg posztokra lebontva a legegységesebbnek azt a négyest látom, amelyik vasárnap kiválóan szerepelt a duisburgi világkupán. Így a Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós, Kuli István összeállítású egység készülhet a belgrádi Eb-re. Tetszett az a hajó is, amiben Birkás Balázs és Balaska Márk ült Dudás és Kuli előtt, de ők négyen együtt nem nyújtottak annyira kiegyensúlyozott teljesítményt, nekik csak a döntőben jött ki a lépés a szegedi világkupán, igaz, hogy ott nagyon. A Mozgi Milán, Tótka, Molnár, Somorácz Tamás összetételű hajóban is nagyon jó erők mozogtak, jó nyomatékkal tudtak együtt evezni, de abból a négyesből meg Milán lógott ki egy kicsit, ami ránézve nem negatív, csak egyszerűen annak az egységnek nem volt meg a sztrókja. Mind a nyolc versenyzőnek nagyon köszönöm, hogy részt vettek a négyes kialakításában. A most kimaradt négy kajakos tulajdonképpen feláldozta magát, mert az elmúlt hetek feszített tempója után nehezebb lesz nekik odaállni a hétvégi első válogatón. Ugyanakkor mind a négyen klasszisok, a Mozgi, Somorácz kettős a rangsorolón nyerni tudott párosban 500- és 1000 méteren is, biztos vagyok benne, hogy hallunk még róluk az idén” – zárta mondandóját a szövetségi kapitány.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%