Helló 2024, üdv, kajak-kenu!

2024.02.14, 12:23 Kajak-kenu
Február közepén ismét Paksra érkeztek a Kammerer Zoltán Regionális Akadémia egyesületeinek versenyzői, edzői, az év első versenyén, a Héraklész Fizikai Felmérőn a régió 8-14 éves kajak-kenusai viaskodtak egymással és magukkal. Másnap a 15-18 évesek Győrbe látogattak, ahol országosan mérették meg magukat.

A szokásokhoz híven ismét a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába gyülekeztek a régió kajak-kenus egyesületei, mintegy 230 versenyző mérette meg magát az év első fizikai felmérőjén.

Ez a délelőtt a sportolók téli munkájáról ad képet több tusában: a legfiatalabb, 0. korcsoportos, 8 éves gyerekektől a 14 éves versenyzőkig magas színvonalú teljesítményeket láthattunk. Minden versenyszámban pontokat lehetett szerezni, így a végéig nyílt maradt a küzdelem, egy-egy kiugró eredmény után sem lehetett megnyugodni. A 13-14 éveseknek statikus has, húzódzkodás, fekvőtámasz mellett Cooper-futás és újdonságként side plank és guggolás falnál szerepelt.

A kisebbeknek két iskolakört kellett teljesíteni, illetve 30 és 15 méteres sprintfutás is szerepelt. Netfit hassal volt tesztelve a hasizom, illetve a 8-10 éveseknél a fekvőtámaszt plank, a húzódzkodást rögzített karú függés helyettesítette. Bizonyos szinteknek kellett megfelelni, így ha valaki egy bizonyos mértékben hozta a kötelezőt, akkor aranyjelvényes, illetve a 13-14 éves korosztály zöld zónás lett.

A kajakosok és a kenusok egy mezőnyben indultak, az életkor mellett csak nemek szerint differenciált a program, így még értékesebbek lettek az elért helyezések.

A nagyobbak (2006-2009-es születésűek) másnap Győrben gyürkőztek neki a feladatoknak (ami fekvenyomással egészült ki az előző napihoz képest, illetve egy törzsizmot mutató gyakorlattal), itt sokkal izmosabb mezőny gyűlt össze, ugyanis mind a hat akadémia itt mérte fel erejét: nem volt ritka a 100 fölötti létszám a korosztályok között: Pálfalvi Viktor a 2007-es fiúk közel 100 fős mezőnyéből került ki győztesen.

 

Kajak-Kenu jegyzőkönyv

Kammerer Zoltán Regionális Akadémia

Héraklész Fizikai Felmérő (U8-U14)

Paks, 2024. 02. 10.

 

 

Leány kajak 2015

Schmitzberger Julianna Lilla Arany jelzés

Jäger Hanna Arany jelzés

 

Fiú kajak-kenu 2014

17. Rikli Dániel Arany jelzés

 

Leány kajak 2014

7. Galó Eszter Arany jelzés

 

Lány kajak-kenu 2013

2. Viktor Gréta Arany jelzés

 

Fiú kajak-kenu 2013

9.Fritz Gergely Arany jelzés

18. Kerti Ármin

19. Kovács Márk

22. Keresztes Ákos

23. Bódis Csongor

24. Hajdók Gergő

25. Kepics Bálint

 

Lány kajak 2012

2.Pap Réka Arany jelzés

5.Boros Zoé Lilla Arany jelzés

7.Babarik Hanna Arany jelzés

8.Kirschner Dorka Arany jelzés

9.Kóti Blanka Arany jelzés

16. Tóth Veronika

 

 

Fiú kajak-kenu 2012

9. Csötönyi Bálint Arany jelzés

16. Nyitrai Gergő Arany jelzés

19. Prókai Máté

23. Balló Csongor Arany jelzés

25. Hum Gáspár

29. Pálfi László Gábor

31. Szabó-Rausch Bendegúz

33. Jäger Áron

 

Lány kajak 2011

5. Tóth Boglárka Arany jelzés

17. Vajna Fanni

23. Csapó-Kun Petra

 

Fiú kajak-kenu 2011

7. Jaksa Zsombor Arany jelzés

14. Szlovacsek Medárd

20. Czakói Keve

26. Böcz Álmos Bulcsú

 

Lány kajak-kenu 2010

5.Vig Ajna Arany jelzés

10. Pap Dorka

12. Hum Eszter

13. Szabó Kata Lili

 

Fiú kajak-kenu 2010

5. Galó Árpád Arany jelzés

6. Kovács Roland Arany jelzés

7. Kirschner Dávid Arany jelzés

8. Babarik Levente György Arany jelzés

13. Rózsa Bence Arany jelzés

16. Bauer Mirkó Arany jelzés

30. Mittler Ármin

 

Kajak-Kenu jegyzőkönyv

Serdülő és Ifjúsági

Héraklész Központi Felmérő (U15-U18)

Győr, 2023. 02. 11.

 

 

Fiú kajak-kenu 2009 (149 induló)

58. Fábián Ábel

69. Vajna Lóránt

80. Kóti Szabolcs

 

Leány kajak-kenu 2009 (79 induló)

26. Kerekes Boglárka

35. Prókai Panni

 

Fiú kajak-kenu 2008 (133 induló)

110. Ihász Bálint

111. Rikli Barnabás

 

Leány kajak-kenu 2008 (52 induló)

43. Nős Dalma

 

Fiú kajak-kenu 2008 (91 induló)

1.Pálfalvi Viktor

52. Frast Medárd

61. Nagy Tibor Soma

 

Leány kajak-kenu 2007 (32 induló)

11. Prókai Boglárka

17. Frast Lilla

 

Fiú kajak-kenu 2006 (57 induló)

29. Roszkopf Norman

41. Nős Botond

 

Lány kajak-kenu 2006 (20 induló)

16. Adorján Angéla

18. Mácsik Krisztina Anna


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%