Világbajnoki debüt

2021.09.23, 06:40 Kajak-kenu
Az idei év történelmi kajak-kenu szempontból: olimpia mellett világ- és Európa-bajnokságot még soha nem rendeztek egy évben 2021-ig. A szeptember közepi világbajnokságon hosszú idő után szurkolhattunk újra paksi kenusnak, kenusoknak: Hodován Dávid és Kollár Kristóf a kenu négyes tagja volt.

Dánia nem számít rutinos rendezőnek kajak-kenus téren, a mostani világbajnokság is kilógott a sorból. Minden jól szervezett volt, de a túlszervezettség nem nyomasztotta a versenyzőket: azt adták, ami a kajak-kenu: visszahelyezték a természeti környezetbe. Más volt, jó volt.

Két kenusunk, Hodován Dávid és Kollár Kristóf a szegedi Zombori Dominikkal és az MTK-s Korisánszky Dáviddal képviselte a magyar színeket 500 négyesben. Nem volt sok idejük együtt készülni, hiszen az első három fiú nemrég még az U23-as világbajnokságon hasított, de edzésről edzésre csiszolódtak, a vb-n is jól teljesítettek, erős volt a mezőny, a 2,5 másodperc az elsőtől a hetedik helyre volt elég.

„Nagyon nagy élmény volt élőben megtapasztalni versenyzőként egy felnőtt világbajnokságot. Rengeteg szép emléket szereztem és hasznos tapasztalatokat. Testközelből láthattam nagyon nagy neveket, már-már legendákat, ez már önmagában jó hangulatot teremtett számomra. A négyesből kihoztuk a körülményekhez képest a maximumot, hiszen nem volt sok időnk gyakorolni, de ennek ellenére tudtunk jönni egy jó pályát és egy jó időt, aminek nagyon örülök. Jól sikerült ez az év, szerintem elég nagyot sikerült fejlődni tavalyhoz képest és ez még nagyobb lendületet fog adni a továbbiakban. Most egy kis pihenő következik, de utána ezerrel nyomjuk tovább.” –értékelte a négyes kormányosa, Hodován Dávid.

A vezérevezős, Kollár Kristóf is hasonlóan élte át a világbajnokságot: „Nagyon jó volt élőben látni és versenyezni olyan emberek ellen, akiket korábban csak a képernyőn láttam és eddig csak a példaképeim voltak. A pálya elég szeles volt, valamint a hőmérséklet sem volt a legkellemesebb, de azt gondolom, hogy a versenyzés idejére ezt figyelmen kívül tudtuk hagyni. Sajnos nem volt túl sok időnk gyakorolni együtt, de ennek ellenére szerintem sikerült jól megoldanunk a nehézségeket. A mezőny szerintem sokkal sűrűbb volt, mint szokott lenni, úgyhogy nem szomorkodhatunk a hetedik helyért sem, rengeteget kell még erősödni és gyorsulni, de úgy érzem nagyon jó úton haladunk.

 

Felnőtt Gyorsasági és Parakenu Világbajnokság

Koppenhága, Dánia

2021. szeptember 15-19.

C-4 Férfi felnőtt 500 m Döntő A

7.Hodován Dávid, Kollár Kristóf (ASE), Korisánszky Dávid (MTK), Zombori Dominik (MVM Szegedi Vízisport SE)


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%