Végén a csattanó

2021.05.12, 07:22 Kajak-kenu
A szokásokhoz hűen a győri Aranypart adott otthont a kajak-kenusok legnagyobb hazai regattájának, a maratoni országos bajnokságnak. Péntektől vasárnapig folyamatosan csökkent a versenyzők életkora, ám minden napról vannak érmeink: biztos lábakon áll a szakosztály.

Pénteken Kiszli Vanda a felnőtt női egyesben tört babérokra, ám a két héttel ezelőtti Marathon Challenge-gel elkezdett sorminta folytatódott: akkor Vanda mögött Czéllai-Vörös Zsófia lett a második, most fordult a sorrend. Az Európa-bajnokságon reméljük a minta nem szakad meg!

Juhász István serdülőként állt rajthoz az ifik között, ugyancsak az EB-szereplés reményében. A harminchét induló igazi felfordulást csinált a rajtba, amibe Pisti is belekeveredett, de óriási versenyzéssel végül a második helyen zárta a 18 kilométert.

Szombaton a kenusoknak termett kézzel fogható babér, azaz érem: Juhász István az ifi párosok között a dunavarsányi Lugosi Gergellyel harmadik lett, a 2007-es születésű Pálfalvi Viktor lett ezüstérmes szép kenuzással, az aranynak is lőtávolságban. A Nagy Tibor Soma, Bedecs Tamás a párosok között ért másodikként célba 10 kilométeren.

A zárónapon a legkisebbeknek 5 kilométer volt a penzum, amit az U10-12-es korosztályban pároskenuban az ASE-s Vajna Lóránt, Kirschner Dávid nyert meg, megszerezve ezzel a hétvége első aranyát, nem mellesleg saját első országos bajnoki címüket is. 20 perccel később a hasonló korú indiánkenusoknak szurkolt a part, ahol a mieink- Kóti Szabolcs, Babarik Levente, Rózsa Bence, Kovács Roland- óriási, hosszú hajrát kivágva előzték meg a hazai pályán versenyző fiatalokat és most már ők is elhiszik: a táv az utolsó centiméterig tart.

Kiemelten foglalkoztunk az érmet nyertekkel, de azok mellett se menjünk el szó nélkül, akik végigküzdötték a távot, borultak, de mentek tovább, ütköztek, de küzdöttek tovább, akiknek nem a legjobban jött ki a lépés, de végigevezték a 10, 15 vagy 18 kilométert, és fáradtan, ámde a célt teljesítve szálltak ki a hajóból. Mert sokszor a cél maga az út. A maraton erre megtanít. A kajak-kenu pedig még ennél is többre.

Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokság és Ifjúsági és Felnőtt Európa-bajnoki válogató

Győr, 2021. május 07-09.

KAJAK-KENU JEGYZŐKÖNYV

 

K-1                      női, felnőtt                                    26 Km                               Döntő

2.Kiszli Vanda

K-1                      női, ifjúsági U17-U18                   18 Km                               Döntő              I.           

6.Kertész Gréta

C-1                      férfi, ifjúsági U17-U18                 18 Km                               Döntő I.           

2.Juhász István Dávid

K-1                      női, ifjúsági U17-U18 (síkvíz)     18 Km                               Döntő              I.           

10.Strobl Adél

K-1                      női, serdülő U15                           15Km                                Döntő I.

13.Adorján Angéla

K-1                      női, serdülő U15                           15Km                                Döntő II.          

21.Mácsik Krisztina Anna

K-2                      női, ifjúsági U17-U18                   18Km                                Döntő I.           

4.Strobl Adél, Kertész Gréta

C-2                      férfi, ifjúsági     U17-U18             18Km                                Döntő I.

3.Juhász István Dávid, Lugosi Gergely (Merkapt-Mekler László SE)

C-1                      férfi, serdülő U16                         15 Km                               Döntő I.

13.Szinger Milán

22.Németh Bálint

K-2                      női, kölyök U14                            10Km                                Döntő  I.

7.Frast Lilla, Csapó-Kun Réka

C-2                      férfi, kölyök U13-U14                  10Km                                Döntő I.

2.Bedecs Tamás, Nagy Tibor Soma

C-1                      férfi, kölyök U14                          10Km                                Döntő I.

2.Pálfalvi Viktor

9.Frast Medárd

16.Mácsik Attila

PC2                      férfi, kölyök U13                          10 km                               Döntő I.

10.Pálfi Tibor, Fillér Fábió

PC2                      férfi, gyermek U10-U12              5 km                                 Döntő I.

1.Kirschner Dávid, Vajna Lóránt

TC-4                    vegyes, gyermek U10-U12         5 Km                                 Döntő              I.

2.Babarik Levente, Kóti Szabolcs, Kovács Roland, Rózsa Bence


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%