Váltott indiánnyár

2018.07.30, 14:49 Kajak-kenu
Július utolsó hétvégéjén Plovdivban az ifi világbajnokságon versenyeztek a legjobb kajak-kenusok, míg a legfiatalabbak Fadd-Domboriban, a Gyermek, Kölyök Magyar Bajnokságon, Kolonics György Emlékversenyen tették vízre a hajóikat. Hosszú évek után tért vissza az országos bajnokság a faddi holtágra, ami nem okozott csalódást, az 1000 versenyző, a leendő világ- és olimpiai bajnokok ideális körülmények között vívták meg vízi csatáikat, amelyből az ASE-sok is szépen kivették részüket!

Nem csak a Fadd-Dombori versenypálya, de a település is szépen benépesült az utóbbi hónapban, gyerekcsapatok árasztották el a vízfelületet és a partot is, hiszen sok év Sukoró után 2018-ban itt került megrendezésre a legfiatalabb, 10-14 éves kajak-kenusok országos bajnoksága. Az egyesületek már hetekkel a verseny előtt edzőtáborokat tartottak, így ez a két nap igazi csúcspontja volt a szezonnak, mindenki meg akarta mutatni, hogy milyen gyorsan is tudja hajtani a kenuját vagy a kajakját. A nézők sem csalódtak, hiszen a nagy fák árnyékában, igazi fesztiválhangulatban tudtak hűsölni a futamok között.

Az ASE-sok is szép számban, összesen huszonhatan szálltak harcba a bajnoki helyezésekért, és nem okoztak csalódást: a dobogó mindhárom fokára kétszer-kétszer szólítottak paksi versenyzőket. Egyes menőink, a kenus Juhász István az idősebbek között 7. lett, a saját mezőnyében óriásit kenuzva, közelebb kerülve az eddig egyeduralkodó győri fiúhoz, lett harmadik. A kajakos Kertész Gréta is benne volt 1000-en és 2000-en is az első nyolcban, ami a 30 fős mezőnyökben szép fegyvertény.

Az indiánkenuk versenyén érkezett el a hétvége legizgalmasabb rajtja, ugyanis 15 darab, négy 10-12 éves gyerekkel teli kenut egy vonalba beterelni igazi kihívás a versenybírónak, ennek figyelemmel követése pedig rendkívül szórakoztató a nézőknek és edzőknek egyaránt. Amit pedig a futamon láttunk, annak a mieink örülhettek igazán, ugyanis a Pálfalvi Viktor, Mácsik Attila, Frast Medárd, Nagy Tibor Soma összetételű kvartett tette meg leggyorsabban az oldalcserés fordulóval megspékelt 2000 métert!

Váltóink is szépen repesztettek, a nagylányok, Strobl Adél, Ottófi Lili és Kertész Gréta aranyat nyertek, a kisebbek pedig ezüstnek örülhettek (Mácsik Krisztina, Kelemen Bettina, Adorján Angéla; valamint Frast Lilla, Csapó-Kun Réka, Németh Tamara, Prókai Boglárka). A Németh Áron, Németh Bálint, Szinger Milán trió a dobogó alsó fokára állhatott.

A visszajelzések a versenyhétvégéről csak pozitívak voltak, a hangulat és az idő is felért a fiatalok sportteljesítményéhez.

 

Gyermek, Kölyök Magyar Bajnokság, Kolonics György Emlékverseny

Fadd-Dombori, 2018. július 28-29.

C-1 Férfi Kölyök U14 1000 m A Döntő

7. Juhász István Dávid

K-1 Női Kölyök U14 1000 m A döntő

8. Kertész Gréta

C-1 Férfi Kölyök U13 3x200 m A Döntő

3. Németh András Áron, Németh Bálint, Szinger Milán

5. Frast Medárd, Lojek Levente, Pálfalvi Viktor

K-1 Női Kölyök U14 3x200 m B döntő

1.Kertész Gréta, Ottófi Lili, Strobl Adél

K-1 Női Kölyök U13 3x200 m A Döntő

2. Mácsik Krisztina, Kelemen Bettina, Adorján Angéla

K-2 Női Kölyök U14 2000 m A Döntő

11. Strobl Adél, Ottófi Lili

K-1 Női Kölyök U14 2000 m A Döntő

6. Kertész Gréta

K-1 Női Kölyök U13 2000 m A Döntő

18. Kelemen Bettina

21. Mácsik Krisztina

PC-2 Férfi Kölyök U13 2000 m A Döntő

7. Németh Bálint, Lojek Levente

C-1 Férfi Kölyök U13 2000 m A Döntő

3. Juhász István Dávid

19. Németh András Áron

MK-1 Női Gyermek U12 2000 m A Döntő

19. Adorján Angéla

21. Szabó Kitti

MK-2 Női Gyermek U10-U11 2000 m A Döntő

9. Frast Lilla, Csapó-Kun Réka

16. Németh Tamara, Richter Evelin

MK-1 Női Gyermek U11 2000 m A Döntő

11. Prókai Boglárka

MK-1 Női Gyermek U10 2000 m A Döntő

18. Németh Noémi

TC-4 Férfi Gyermek U10-U12 2000 m A Döntő

1.Pálfalvi Viktor, Frast Medárd, Nagy Tibor Soma, Mácsik Attila

13. Bedecs Tamás, Kóti Szabolcs, Filléri Fábió, Pálfi Tibor

MK-1 Női Gyermek U10-U11 4x300 m A Döntő

2. Németh Tamara, Frast Lilla, Csapó-Kun Réka, Prókai Boglárka

MC-1 Férfi Gyermek U10-U12 4x300 m B Döntő

4. Frast Medárd, Pálfalvi Viktor, Nagy Tibor Soma, Mácsik Attila


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%