Túl a csúcson

2019.08.12, 14:13 Kajak-kenu
Az ifi, U23-as világbajnokságot követő héten került sor kajak-kenusaink országos bajnokságára, ahol topformát mutattak versenyzőink: 11 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérmünkkel a 76 nevezett egyesület közül negyedik helyen végeztünk az ob éremtáblázatán!

Friss 500 egyes U23-as világbajnoknőnk, Pupp Noémi négy távjából csak legrövidebbiket, a 200 métert nem nyerte meg- nem volt egyszerű felpörgetnie magát az év fő versenye után: "Őszinte leszek: nagyon nem kívántam ezt a versenyt. Ilyenkor már csak a pontgyűjtés a cél és az év legfontosabb versenye után elég nehezen veszi rá magát az ember. Éreztem, hogy nem úgy pörgök fel a futamokra, ahogy azt kellene vagy ahogy illik. Szerencsére a forma megmaradt, hoztam azokat a számokat, amiket elvártam.
Most egy nagy pihi következik, hogy újult erővel vágjak neki az alapozásnak." Fiatalabb lányaink is szépen szelték a vizet, Kertész Gréta 200 egyesben elért második helye, majd a hétvége zárószámában, 2000 egyesben szerzett bajnoki címe megadhatja az egész csapatnak a lendületet a következő szezonra. Ifi kenusaink, Kollár Kristóf és Hodován Dávid, ahol indultak, ott nyertek: miénk lett a 200, 500, 1000 egyes, valamint a két rövidebb táv páros bajnoki címe is. Az 500 egyes és páros győzelmével a Kolonics György Vándorserleget is megkapták, rá fog kerülni a nevük a kupára: a 2008-ban elhunyt kétszeres olimpiai bajnok 1996-ban 500 párosban Horváth Csabával győzött, míg 2000-ben 500 egyesben lett ötkarikás bajnok.
"
Hatalmas megtiszteltetés ez a vándorkupa, felhőtlen örömöt érzek jelenleg, ahhoz tudnám hasonlítani, amikor tavaly megnyertem a maraton világbajnokságot. Ez most egy kicsit csillapítja az idei síkvízi Európa- és világbajnokságot, a körülményekhez képest kiadtuk magunkból a maximumot, de nem volt szerencsénk, tudom, hogy többre vagyunk képesek, ennek ellenére büszke vagyok az eredményeinkre. Visszatérve az emlékkupára, már csak a név is: Kolonics György, a díj számomra az egyik legnagyobb dolog, ő a legnagyobb példaképem az életben. El sem tudom mondani pontosan milyen érzés ez, ezt meg kell élni, tapasztalni. Nagyon megtisztelő, hogy a kupára kerülhet az én nevem is, ráadásul nem csak egyesben, de párosban is. Most jön egy kis nyári szünet, egy kis pihenés, aztán el szeretnék indulni utoljára maratonon, a világbajnokság meg szeretném védeni a címemet. Idén vagyok utolsó éves ifi, ezután már inkább a síkvízre koncentrálnék, ott szeretnék jól menni, valamint a táv is hosszabbodik és az már annyira nem vonz. Nyár végére meghívtak a Redbull-vizisprintre, ahol szeretnék jól menni, ez a meghívás is nagy megtiszteltetés."- mesélte Hodó.

Az U23-as mezőnyben állt rajthoz Koleszár Zoltán is, aki 1 arannyal, 1 ezüsttel és 3 bronzzal zárta a bajnokságot. "A világbajnokságra úgy éreztem, hogy csúcsformában érkeztem, és az elmúlt héten sikerült ezt a jó állapotot fenntartani. Ennek az eredménye életem eddigi legjobb szereplése az országos bajnokságon. Jó lezárása ez a szezonnak, elégedetten kezdem meg pihenőmet." Vajda Bencének a múlt heti vb-ezüstje után sikerült három érmet nyernie, kettőt ifiben- 200 egyes arany, 500 négyes ezüst-, míg 500 egyesben az U23-asok között le második: "Jó hétvége volt, mivel sikerült nyernem 200 egyesben mindössze 0.010 másodperccel, 1000 méteren egy szoros befutóban 5. lettem. Ifjúsági négyes 500 méteren Spiesz Levivel és két MTK-ás csapattársammal, Balogh Gergellyel és Szendy Maximiliánnal lettünk másodikak. Végül elindultam U23-ban 500 méteren, ahol a második helyem a jövőre nézve biztató. Idén már nem fogok versenyezni, pihenek és szeptembertől folytatom az edzéseket."
 

Serdülő, Ifjúsági és U23 Magyar Bajnokság

Sukoró, 2019. augusztus 8-11.

KAJAK-KENU JEGYZŐKÖNYV

C-1 Férfi U23 200 m A döntő

1.Koleszár Zoltán

K-1 Női U23 200 m A döntő

7. Pupp Noémi

K-1 Férfi Ifjúsági U17-U18 200 m A döntő

1.Vajda Bence Ferenc

C-1 Férfi Ifjúsági U17-U18 200 m A döntő

1. Hodován Dávid

2. Kollár Kristóf

C-2 Férfi Ifjúsági U17-U18 200 m A döntő

1.Hodován Dávid,Kollár Kristóf

K-1 Női Serdülő U15 200 m A döntő

2. Kertész Gréta

9. Strobl Adél

C-4 Vegyes U23 200 m A döntő

3.Klenk Botond, Koleszár Zoltán, Somkert Máté, Hauzman Donát

K-1 Férfi Ifjúsági U17-U18 1000 m A döntő

5. Vajda Bence Ferenc

C-1 Férfi Ifjúsági U17-U18 1000 m A döntő

1. Kollár Kristóf

C-1 Férfi U23 1000 m A döntő

3. Koleszár Zoltán

K-1 Női U23 1000 m A döntő

1.Pupp Noémi

K-1 Női Serdülő U15 1000 m A döntő

5. Kertész Gréta

9. Strobl Adél

C-2 Férfi U23 1000 m A döntő

3.Koleszár Zoltán, Zombori Dominik (NKM Szegedi Vízisport SE) C-4 Vegyes Serdülő U15-U16 1000 m A döntő

5. Forster Martin, Juhász István Dávid, Lojek Levente, Pólya Dániel

K-1 Férfi U23 500 m A döntő

2. Vajda Bence Ferenc

K-1 Női U23 500 m A döntő

1.Pupp Noémi

C-1 Férfi U23 500 m A döntő

2. Koleszár Zoltán

C-1 Férfi Ifjúsági U17-U18 500 m A döntő

1.Hodován Dávid

C-2 Férfi Ifjúsági U17-U18 500 m A döntő

1. Hodován Dávid, Kollár Kristóf

K-2 Női Serdülő U15 500 m A döntő

7. Ottófi Lili, Strobl Adél

C-4 Vegyes U23 500 m A döntő

7. Klenk Botond, Koleszár Zoltán, Somkert Máté, Hauzman Donát

K-4 Férfi Ifjúsági U17-U18 500 m A döntő

2. Spiesz Levente, Vajda Bence Ferenc, Balogh Gergely (MTK), Szendy Maximilián (MTK)

K-1 Férfi Ifjúsági U17-U18 3x200 m Döntő II.

6. Kabai Ákos,Fischer Péter, Spiesz Levente

K-1 Női Ifjúsági U17-U18 3x200 m Döntő II.

4. Strobl Adél, Németh Aletta, Ottófi Lili Éva

K-1 Női U23 4000 m Döntő I.

1.Pupp Noémi

K-2 Férfi Serdülő U16 2000 m Döntő I.

15. Fischer Péter, Kabai Ákos

C-1 Férfi Serdülő U15 2000 m Döntő I.

17. Pólya Dániel

K-1 Női Serdülő U15 2000 m Döntő I.

1. Kertész Gréta

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%