Tábori kalandok

2018.04.22, 21:14 Kajak-kenu
Idén áprilisban szinte nyári melegben készülhetnek a kajak-kenusok, noha a víz hőfoka azért még eltér a júliusban megszokottól. A kicsiket ez még inkább érinti egy-két vízbepottyanással, de válogatottjaink a márciusi hidegben is vízre tették hajóikat. Ők sok száz kilométerrel a hátuk mögött, edzőtáborokból hazatérve készülnek a szezonra.

Az Atomerőmű Sportegyesület három ifi válogatottja, a kajakos Vajda Bence és a kenusok, Kollár Kristóf és Hodován Dávid edzőtábor után és előtt van, sűrű tavaszuk lesz, akárcsak Somorácz Tamásnak, aki a tavalyi évet szeretné feledtetni.

Somi Dél-Afrikában négy hétig gyűjtötte a kilométereket, majd itthon a győri csapattal együtt Szolnokra tette át a székhelyét és eltökélt a válogatók előtt.

„Jól sikerült a téli felkészülés, nem hátráltatta semmi a munkát, nem volt betegség, sérülés, szóval jó erővel tudtam kezdeni a tavaszt. Élvezem a kajakozást, jól csúszik az egyes és Mozgi Milánnal elkezdtük a párosozást, amit Tokár Krisztán vezetésével próbálunk minél gyorsabbra csiszolni. Az egyest sem hanyagolom el, hiszen így lehet bekerülni a négyesbe, ami közel áll a szívemhez. Szeretnék visszakerülni az élvonalba, most ennek rendelek mindent alá, amiben nagyon sokan segítenek, amiért köszönettel tartozom. Eredményekkel szeretném meghálálni a támogatást!”

Szintén Szolnokon töltött el egy hetet az ifi kenusok válogatottja Bedecs Ferenc és a szegedi Boldizsár Gáspár vezetésével.

„Mindkét edző nagyon jókat mondott és jól megtalálják velünk a közös hangot. Szakmai szempontból is ki tudtuk velük elemezni a technikánkat, hogy mit kellene javítani és mi a jó.”- mesélte Hodován Dávid.

Természetesen az evezésen volt a hangsúly, de az erősítés és a futás sem maradt el. 10 km és 2000 méter kenuzás volt időre, illetve a résztávos edzések tették ki az edzések fő részét. Mindkét kenusunk az élbolyban zárta az időremenést, a szegediek kenusa volt a leggyorsabb.

„10 km-en is és a 2000-eken is összesítésben másodikként zártam, amivel teljesen elégedett vagyok. A hosszabbik távon az időm 50. perc eleje volt, de Zombori Dominik nyerte ezt is és a rövidebbik távokat is. Remélem ragad rám valami a céltudatosságából.”- folytatta Hodó.

„A 10 km jól sikerült, de a 3x2000 alatt elkezdett fájni a vállam és ezért csak kettőt tudtam megcsinálni. A résztávos edzéseken végig az elsők között voltam, nagyon jól fut a hajó, jobban, mint tavaly. Kicsit alakítottam az evezésemen, de még jelenleg is próbálom tökéletesíteni. Idén szeretnék a lehető legtöbb nemzetközi versenyre kijutni és ott érmet, érmeket szerezni.”- mondta Kristóf.

„Úgy érzem, hogy jó úton járok, illetve járunk a Kristóffal. Sajnos sokan nem jöttek el, amit sajnálok, mert jobb lett volna úgy felmérni magamat, hogy ők is itt vannak. Lényegében azt tudom elmondani, hogy nagyon élveztem az edzőtábort, hasznos volt, végre jó formában érzem magam és várom a folytatást!”

Vajda Bence Dunavarsányban töltött el egy hetet a kajakosokkal.

„Nagyon kemény volt a tábor, napi 30 kilométert eveztünk. A hét elején még elég könnyedén ment, volt egy 10 km-es időmérés, magamhoz képest nem teljesítettem rosszul, de ez nem az erősségem. A hét vége felé meg már sikerült nagyon elfáradnom. Az elmúlt két hétben nagyon sokat fejlődtem, nem vagyok rossz formában, jó úton haladok, de még van bennem. Szeretnék nemzetközi versenyen jól szerepelni egyesben vagy párosban.”- zárta Bence.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%