Spinninggel a csúcsra

2017.12.15, 10:00 Kajak-kenu
Hat napot töltött el három ASE-s kajak-kenusunk Tatán, a válogatottaknak meghirdetett edzőtáborban. Vajda Bence, Hodován Dávid és Kollár Kristóf jövőre lesznek első éves ifik, így ennek megfelelő lendülettel csinálták végig a futás-úszás-erősítésre épülő programot, amibe azért más is vegyült...

November elejétől téli pihenőre mentek a hajók, és elkezdődött a téli alapozás. Ez a 2001-es születésű fiataloknak, a kajakos Vajda Bencének, illetve a kenus Hodován Dávidnak és Kollár Kristófnak heti kilenc edzést jelent Pakson. Természetesen gyógytorna és nyújtás is szerepel a felkészülésben, hiszen a regenerációban, sérülések megelőzésben nagyon sokat segít, ráadásul a közérzetre is pozitívan hat.

Bence a kajakosokkal izzadta végig ezt a hat napot. „Elég kemény hét volt, de szerencsére most csak napi kettőször edzettünk, így egész kibírható volt, de a hétnek még nincs vége! Kondi minden nap volt, úszás és futás kevesebbszer. Az úszás nagyon jól sikerült, a felmérésen minden távon én végeztem legelöl. Úgy érzem, hogy a tél eddigi része jól sikerült, de látom, hogy még van hova fejlődnöm.”- mondta.

A kenusok edzéseit a tábor második felében Bedecs Ferenc irányította, így az egyébként is barátságos hangulat még otthonosabb lett a paksi fiatalok számára.

„Jól sikerült tábor volt, sokat erősítettünk, de az állóképességre is rámentünk futással, úszással. Próbáltam minden edzést kimaxolni, szerintem ez sikerült is. Az egyik úszáson fájt egy kicsit a vállam, de ehhez igazodva azt is próbáltam rendesen megcsinálni. Eddig nagyon jól alakul a téli felkészülés, sokat fejlődtem tavaly óta, sokkal jobban megy a futás és a kondi is. Szeretném a téli alapozást a tőlem telhetően legjobban megcsinálni, eddig ez sikerült is, de még többet szeretnék fejlődni erőnlétben és állóképességben is, hiszen ez adja meg az alapot a jövő évre.”- mesélte Kristóf.

Dávidnak a december eleji, gánti ASE-s edzőtáborban előjött egy kisebb sérülése, ezért a futások helyett spinningre pattant és tekert.

„Az ősz elején jó formában jöttem le a vízről és úgy érzem, hogy ezt sikerült átmenteni a téli edzésekre is. Kemény kondik, úszások és futások vannak otthon és azt gondolom, hogy jó úton járunk a többiekkel. A tatai táborban 4 futás, 3 úszás és 4 kondi edzés volt, plusz nyújtások. A futóedzéseket kihagytam, mert fáj még a lovaglóizmom, bár egy felmérésre egyszer beálltam és a második időt futottam. Ez arra jó volt, hogy megnyugtassam magam, hogy futásban is még mindig ott vagyok a legjobbak között. A spinningek nagyon kemények voltak, akárcsak a kondik és az úszások. Ebben a táborban is sokat tanultam és nagyon jól érezem magam. A következő szezonban szeretnék kijutni egyesben vagy párosban a síkvizi és a maratoni Eb-kre , Vb-kre és ott szép eredményt vagy eredményeket elérni.”- zárta reményekkel telve összefoglalóját Hodó.

Mindhárom fiatal sikeres évet zárt, hiszen a hazai dobogók mellett a szeptemberi, csehországi Olimpiai Reménységek Versenyéről és a maratoni Európa-bajnokságról is érmekkel tértek haza. 2018 lesz az első tisztán ifi évük a fiúknak, noha már többször megvillantották oroszlánkörmüket ebben a korosztályban is.

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%