Somorácz két arannyal hangolt

2015.06.02, 16:18 Kajak-kenu
A hétvégén az U23-as kajakosoknak a szlovákiai Pöstyénben rendeztek versenyt, ahol Somorácz Tamás is felmérte, hogy hogyan is áll a felkészülésben. Az eredmények alapján jól: két arany és egy ezüst került a nyakába.


A nemzetközi versenyen a Graboplast Győri VSE egy kisebb különítménye vett részt, akikkel az ASE-s Somorácz Tamás is elutazott, hiszen a vízi munkát a kisalföldi csapattal végzi. És a jelek szerint jó úton halad, hiszen fő számában, a Hérics Dáviddal alkotta párosban fél kilométeren nem akadt náluk gyorsabb, és a sprinttávon, 200 méteren is csak a csapattársak értek előbb célba Somiéknál. Velük egyébként a leghosszabb olimpiai távon, 1000 méteren közösen is besöpörték a győzelmet.

„Ez a verseny remek alaklom volt a finomhangolásra a hétvégi válogatóverseny előtt. Dáviddal 200 és 500 párosban indulunk, bizakodó vagyok.”- mondta a 23 éves kajakos.

Június első hétvégéjén, Szegeden rendezik az első világbajnoki válogatót, ami a felnőttek mellett az ifiknek is az egyik legfontosabb hazai megmérettetés lesz. Paksról Somorácz Tamás mellett Boros Gergely és Kiszli Vanda is rajthoz áll a felnőttek között, míg a fiatalabbaknál a kajakos Pupp Noémi, Fritz Anett és Horányi Benjámin, valamint a kenus Koleszár Zoltán, Hauzman Donát és Kovács Ákos száll vízre az Európa-bajnoki és világbajnoki részvételért.

Tóth Márton

 

 

Nemzetközi U23-as verseny

Pöstyén, 2015. május 29-31.

KAJAK-KENU JEGYZŐKÖNYV

K-4                  férfi, U23                                1000 m                                   A döntő

1.         Somorácz Tamás Atomerőmű SE

Hérics Dávid                                                              Graboplast Győr

Szomolányi Máté                                                         Graboplast Győr

Horváth  Bence                                                          Graboplast Győr

 

K-2                  férfi, U23                                500m                                      A döntő

1.         Somorácz Tamás Atomerőmű SE

Hérics Dávid                                                             Graboplast Győr

 

K-2                  férfi U23                                 200 m                                     A  döntő

2.         Somorácz Tamás Atomerőmű SE

Hérics Dávid                                                            Graboplast Győr

 

 

Edzők: Bedecs Ferenc, Meczker András, Tokár Krisztián