Portugál meló

2015.07.27, 17:31 Kajak-kenu
Az ifjúsági és U23-as magyar válogatott 10 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzéremmel fejezte be a világbajnokságot a portugáliai Montemor-O-Velhoban, ezzel természetesen a nemzetek pontversenyében is az első helyet szerezték meg. Koleszár Zoltán kenu párosban és kenu négyesben is a döntőben állt rajthoz.


Először a kenu párosok előcsatározásaira került sor, ahol már lehetett sejteni, hogy a lengyel, román és ukrán hajókat nehéz lesz megszorítani. A fináléban nagy csatában, négy és fél másodperccel az első lengyel egység mögött végül a 7. helyen zárt a Koleszár Zoltán, Moldován Milán duó.

A négyeseknél is kemény küzdelem zajlott, ahol végül a Koleszár, Moldován, Krasznai Péter, Némedi Konrád alkotta hajó a hatodik helyen zárt. A győzelmet az orosz fiatalok szerezték meg.

 

Tóth Márton