Közös siker

2021.08.12, 22:31 Kajak-kenu
Közel ezer indulóval, a szegedi Maty-éren tartották meg az év egyik legnagyobb hazai rendezésű utánpótlás kajak-kenu versenyét, az U23-as, az ifjúsági és a serdülő országos bajnokságot, ahonnan egyéni arany is került Paksra, és paksi is került nemzetközi vizekre.

Csütörtöktől vasárnapig zajlottak a versenyek, minden nap más-más táv – 200, 500, 1000, 5000 méter – várta a kajak-kenus utánpótlást a világ egyik legjobb pályáján. De amiben az egyik szépsége rejlik a kajak-kenunak, az még a legjobb pályákat is megtréfálja: a szél. Nem mindegy, hogy merről fúj, és ki milyen pályán van, hiszen a tribün szélfogó képessége például lehet segítség, de hátrány is… Az első nap ilyetén körülmények között született meg négy bronzérem- a Csipes Ferenccel készülő Pupp Noémi és a Matyus Zsolttal tréningező Vajda Bence kajakban, az itthon, Bedecs Ferenccel edző Kollár Kristóf és Juhász István egyesben dobogózott.

A többi távon fényesedtek az érmek, Vajda Bence, az U23-as négyeskenuk és Juhász István révén öt magyar bajnoki elsőséget gyűjtöttünk össze, és persze a többi helyezésről sem szabad megfeledkezni- 8 második és harmadik, és számos döntős befutó. A 75 egyesület érmes rangsorában a tizedik hely szép helytállás, amihez hozzátartozik az a háttérország, amit azok a versenyzők jelentenek, akik nem fértek fel a dobogóra, esetleg a közelébe se jutottak, de ott vannak az edzéseken és szerves alkotórészei annak a csapatnak, amely az aranyakat szállítja.

A hétvégi eredmények alapján a vb-re utazó csapatba került Pupp Noémi, Vajda Bence, Kollár Kristóf, Hodován Dávid és Juhász István is.

- A szakosztályt 14 versenyző képviselte a bajnokságon, minden versenyszám nagyon komoly csatákat hozott, minden helyezésért nagyon meg kellett dolgozni. Az U23-as korosztályban Pupp Noémi, Vajda Bence, Hodován Dávid, Kollár Kristóf és Besenyei Ádám versenyeztek, ők valamennyien már nemzetközi tapasztalattal bíró versenyzők, hiszen számos korosztályos Európa- és világbajnokságon indultak már. Ők már igazi profiként álltak rajthoz valamennyi versenyszámukban, mindannyiuknak nagyon nagy volt a tét. Noncsinak egyesben kellett minél előrébb végeznie ahhoz, hogy bekerülhessen az U23-as négyesbe, ezt a tőle megszokott profi hozzáállással meg is tette és így 500 egyesben a II. helyen tudott befutni, ezzel pedig sikerült bekerülnie a VB-n induló 500 négyesbe. Bence a csütörtökön, 1000 m-en megszerzett III. helye után pénteken 500 m-en versenyzett, egész nap nagyon összeszedett volt, nagyon koncentrált az egyes döntőre, amit sikerült megnyernie, így a világbajnokságon ebben a versenyszámban tud indulni. Az 500 egyes után vasárnap Bence rajthoz állt még 5000 méteren is, ahol nagyon érett versenyzéssel egy nagyon szoros befutó után lett második. A szám magyar bajnoki címe mindösszesen egy méteren múlott. Juhász István 1000 egyesben erős szembeszeles pályán lett III. helyezett úgy, hogy ellenfelei ki tudták használni a pályaelőnyt. Utána 500 párosban már bajnoki címet ünnepelhetett, ezzel sikerült kijutnia a szeptemberben megrendezésre kerülő ORV-re, majd pedig a válogatott 500 négyes tagjaként sikerült indulási jogot szereznie az Ifjúsági Világbajnokságon ebben a versenyszámban úgy, hogy Pisti még csak serdülő korú. U23-as kenusaink is nagyon kitettek magukért, a Hodován-Kollár páros az első válogató győztese volt 500 méter kenu kettesben, a Magyar Bajnokságon másodikak lettek, így ebben a versenyszámban az edzőtáborban fog eldőlni, hogy milyen összeállításban indul majd a magyar hajó a világbajnokságon. 500 négyesben az egyesület két versenyzője, Hodován Dávid és Besenyei Ádám indult két dunaújvárosi versenyzővel kiegészülve, sikerült megnyerniük a bajnokságot. Kertész Gréta is bekerült az 500 páros negyedik és a 200 párosban elért harmadik hellyel az ORV-re utazó csapatba. Az Atomerőmű Sportegyesület minden versenyzője a Magyar Bajnoksághoz és a válogató versenyhez méltóan versenyzett és az ellenfeleken kívül mindenki le tudta győzni saját magát is az idei évben a legjobb időket evezve, így mindenkinek jár a dicséret! - értékelte Bedecs Ferenc, az egyesület vezetője a négynapos kiképzést.

 

Serdülő, Ifjúsági, U23-as Országos Bajnokság

2021.augusztus 05-08.

KAJAK-KENU JEGYZŐKÖNYV

K-1 Férfi U23 1000 m Döntő

3. Vajda Bence Ferenc

K-1 Női U23 1000 m A Döntő

3. Pupp Noémi

C-1 Férfi U23 1000 m A Döntő

3. Kollár Kristóf

C-1 Férfi Serdülő U16 1000 m A Döntő

3. Juhász István Dávid

C-2 Férfi U23 1000 m A Döntő

2. Kollár Kristóf, Hodován Dávid

K-2 Női Ifjúsági U17-U18 1000 m A Döntő

4. Strobl Adél (ASE), Csendes Maja (Graboplast Győri Vízisport SE)

K-1 Férfi U23 500 m A Döntő

1. Vajda Bence Ferenc

K-1 Női U23 500 m A Döntő

2. Pupp Noémi

C-2 Férfi U23 500 m A Döntő

2. Kollár Kristóf, Hodován Dávid

4. Horváth Benedek (DKSE Dunaújváros), Besenyei Ádám (ASE)

K-1 Női Ifjúsági U17-U18 500 m B Döntő

8. Strobl Adél

K-1 Női Ifjúsági U17-U18 500 m A Döntő

9. Kertész Gréta

C-1 Férfi U23 500 m A Döntő

3. Hodován Dávid

K-2 Férfi U23 500 m A Döntő

2. Vajda Bence Ferenc (ASE), Erdőssy Csaba István (Győr)

K-2 Női Ifjúsági U17-U18 500 m A Döntő

4. Kertész Gréta (ASE), Rugonfalvi Kiss Janka (UTE)

C-4 Férfi U23 500 m A Döntő

1. Hodován Dávid, Besenyei Ádám, Bucsi Bence (DKSE), Horváth Benedek (DKSE)

2. Kollár Kristóf, Bakó Tamás (KSI), Slihoczki Ádám (DKSE), Kocsis Ádám (Szeged)

C-1 Férfi Serdülő U16 500 m A Döntő

9. Szinger Milán

C-2 Férfi Serdülő U15-U16 500 m A Döntő

1.Juhász István Dávid, Lugosi Gergely (Merkapt-Mekrel László SE)

K-2 Női Serdülő U15 500 m A Döntő

7. Adorján Angéla, Mácsik Krisztina Anna

C-1 Férfi U23 200 m A Döntő

3. Hodován Dávid

9. Besenyei Ádám

K-1 Női Ifjúsági U17-U18 200 m A Döntő

7. Kertész Gréta

C-2 Férfi U23 200 m A Döntő

2. Hodován Dávid, Kollár Kristóf

K-2 Női Ifjúsági U17-U18 200 m A Döntő

3. Kertész Gréta (ASE), Rugonfalvi Kiss Janka (UTE)

C-4 Férfi U23 200 m A Döntő

1. Hodován Dávid, Kollár Kristóf, Besenyei Ádám, Zupkó Balázs Péter (CSKKE)

C-4 Férfi Ifjúsági U17-U18 500 m A Döntő

2. Juhász István Dávid, Lugosi Gergely (Merkapt-Mekler), Szilágyi Balázs (Szeged),

Uhrin Dávid (Lágymányosi Spari Vízisport)

K-2 Női Serdülő U15 2000 m Döntő I.

7. Adorján Angéla, Mácsik Krisztina Anna

C-1 Férfi Serdülő U16 2000 m Döntő I.

1. Juhász István Dávid

16. Szinger Milán

20. Németh Bálint

K-1 Férfi U23 5000 m Döntő I.

2. Vajda Bence Ferenc

C-1 Férfi U23 5000 m Döntő I.

3. Hodován Dávid

10. Kollár Kristóf

K-1 Női Ifjúsági U17-U18 5000 m Döntő I.

7. Strobl Adél


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%