Kettős front

2019.09.20, 10:52 Kajak-kenu
Dunaújváros és Pozsony vizein is lehetett találkozni ASE-s kajak-kenussal szeptember közepén: előbbiben a szakosztály apraja-nagyja részt vett, míg Szlovákiában, az Olimpiai Reménységek Versenyén Kertész Gréta képviselte az egyesületet és az országot.

Az Olimpiai Reménységek Versenyén azok a fiatalok, 15-17 évesek képviselik évről évre az országot, akik a korosztályos versenyeken az élen végeznek. Az ASE-t ezúttal a 15 éves Kertész Gréta képviselte, akinek tapasztalatszerzésre tökéletes volt a verseny, ám az a 200 egyesben elért 11. helyével nem volt megelégedve:

„Ez volt életem első nemzetközi versenye, nagyon furcsa volt, hogy más országban versenyeztem, más nyelven volt az indítás: igazából minden, és a társaság sem volt a megszokott. Sokkal többet szerettem volna kihozni a versenyből, és hogy őszinte legyek, ennél többre vagyok képes, mint egy B döntő 2. hely. Sokat tanultam ezalatt a hétvége alatt, és ha belegondolok, tényleg nem csináltam profin, mint ahogy egy nemzetközi versenyen ezt illik. Közrejátszhatott az is, hogy hiányoztak a saját egyesületembe lévő csapattársaim. Igaz hogy nagyon sok embert, versenytársamat megismertem és ennek nagyon örülök. Az előtte héten lévő ORV tábor is valami hatalmas élmény volt számomra.

Négyesben is rajthoz álltunk, bár az nem volt valami stressz mentes versenyzés, hiszen az utolsó pillanatba az egyik lány rosszul lett és helyette ugrott be más, ehhez képest nagyon jól mentünk, de sajnos nem volt elég a döntőre, épphogy lecsúsztunk.

Az egyesre visszatérve,van ez a mondás,hogy "Vagy nyersz vagy tanulsz" hát ez rám erősen tanulás része igaz, de nyerni csak akkor lehet, ha nagyon sokat tanulunk. Időm még van, bármennyire is elkeseredtem, azon leszek, hogy jövőre újra tagja legyek a magyar csapatnak.”

A hagyományos Dunaferr-kupán a legkisebb, 8-9 évesek mellett a 17 éveseink is rajthoz álltak, és az összeredményeket tekintve nem szerepeltünk rosszul: az egyesületek rangsorában a Budapesti Honvéd és a házigazda Dunaújváros mögött felfértünk a dobogóra.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%