Kétnapos húzás

2023.07.08, 08:54 Kajak-kenu
Július első hétvégéjén a legifjabb kajakosok és kenusok találkoztak az Eszkimó-Indián Játékok keretében, ahol ismerkedtek és versenyeztek egy jót.

A lányoknak az orfűi Pécsi-tó partja adta a versenyközpontot, ahol igazán családias környezetben- a Kammerer Zoltán Regionális Akadémia klubjainak kajakosai, azok közül is a 8-12 évesek- kezdték meg a szombati napon a húzódzkodással és a célbadobással a versenyt. Az ezek alapján kapott másodpercek után, másnap, hendikepes rendszerben indult a körülbelül 1200 méteres futás, majd a mentőmellény felvétele utáni gyors hajóba pattanást követően 2000 méteres evezést kellett abszolválni. A lányok önállóan, fegyelmezetten, keményen csinálták végig a gyakorlatokat, és kis lazulásra is volt idő: szombat délután közös játék és ügyességi feladatok voltak, strandolásra is jutott idő, de a sátrazás és a tábortűz is segítette a jó hangulatot és közösségi élményt.

A fiúknak kicsit távolabb, Zalaegerszegre kellett utazni, ahol a lányokhoz hasonló versenyfeladatok és élmények voltak, és egy igazán kellemes környezet: a tóparti liget, ahol a strandolás mellett SUP-ozni is lehetett, volt a kemping. A fiúk nagy része is megharcolt az eredményekért, habár az elmúlt hetek táborozásainak bohósága is benne maradt néhányukban.

 

 

Eszkimó- Indián Játékok

Zalaegerszeg, Orfű, 2023. július 1-2.

KAJAK-KENU JEGYZŐKÖNYV

 

MK1 Női Gyermek U10 Döntő I.

1.Viktor Gréta

2.Boros Nóra

4.Hum Gréta

MK1 Női Gyermek U11 Döntő I.

4.Boros Zoé Lilla

5.Pap Réka

6.Babarik Hanna

7.Staub Gréta

11.Szakter Evelin

12.Kóti Blanka

MK1 Női Gyermek U12 Döntő I.

15.Vajna Fanni

16.Csapó- Kun Petra

MC1 Férfi Gyermek U12 Döntő I.

3.Jaksa Zsombor

TC4 Vegyes U10-U12 Döntő I.

3.Hum Gáspár, Bódis Csongor, Kern Levente Norbert, Kerti Ármin

6.Jäger Áron, Szabó- Rausch Bendegúz, Adorján Dávid, Kepics Bálint

MC1 Férfi U10-U11 Döntő I.

3.Rikli Balázs

4.Orbán László

 

C2 Vegyes U10-U12) Döntő I.

3.Schäffer Miksa, Nyitrai Gergő

10.Csötönyi Bálint, Prókai Máté

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%