Kerekedő

2019.02.11, 14:49 Kajak-kenu
Jubilált a kajak-kenusok paksi fizikai felmérője, az idei volt az ötödik alkalom, hogy itt gyűlt össze a régió utánpótlása egy kis „izomkodásra”. Az elmúlt évekhez képest több újítás is a szombati Héraklész Fizikai Felmérőn debütált élesben, ám a fiatalok lendülete és lelkesedése hozta az évek átlagát.

Február második hétvégéjén a négy helyszín (Győr, Szeged, Dunakeszi, Paks) közül a paksi versenyre érkezett a legtöbb nevezés, 420 fiatal várta a szombat reggel kilenc órát. Az előző évektől eltérően az idősebb, 15-18 éves korosztály egy helyszínen, a Honvéd központi sporttelepén fog versenyezni, így tényleg csak a legkisebbek vonultak fel ezen a víkenden. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség és az ASE Kajak-Kenu Szakosztályának szüksége volt minden rutinjára, hiszen a régi elemek mellett újak is kerültek a programba.

Ez a viadal a sportolók téli munkájáról ad képet: a legfiatalabb, 0. korcsoportos, 8 éves gyerekektől a 14 éves versenyzőkig magas színvonalú teljesítményeket láthattunk. Minden versenyszámban pontokat lehetett szerezni, így a végéig nyílt maradt a küzdelem, egy-egy kiugró eredmény után sem lehetett megnyugodni. A 13-14 éveseknek lábemelés, húzódzkodás, fekvőtámasz mellett Cooper-futás volt a programban (Juhász István kenusunk 3366 méterénél senki sem tudott messzebb futni, ez egyébként 176 méterrel több a tavalyi, szintén aranyérmes, eredményénél).

A kisebbeknek két iskolakört kellett teljesíteni, illetve tesztjelleggel 30 méteres sprintfutás is szerepelt a tusák között, amit a gyerekek is nagyon élveztek, hiszen ezt még a legrosszabb állóképességű fiatal is sikerrel tudja abszolválni: beért. Netfit hassal lett felmérve a hasizom, illetve a 8-10 éveseknél a fekvőtámaszt plank, a húzódzkodást rögzített karú függés helyettesítette. Bizonyos szinteknek kellett megfelelni, így ha valaki a négy gyakorlatból háromban hozta a kötelezőt, akkor aranyjelvényes, avagy zöld zónás lett.

Újdonság volt még, hogy nem volt megbontva a kajakosok és a kenusok mezőnye, az életkor mellett csak nemek szerint differenciált a program, így a kenusok is az eddigi szűkebb mezőny mellett belekóstolhattak egy vastagabb mezőnybe is, ahol szépen helyt is álltak.

Héraklész Fizikai Felmérő Bajnokság

Paks, 2019. 02. 09.

 

Fiú kajak-kenu 2005

1. Juhász István                 Zöld zóna

29. Németh Bálint

44. Szinger Milán

46. Lojek Levente

47. Németh Áron

 

Fiú kajak-kenu 2006

40. László Zoltán André

 

Fiú kajak-kenu 2007

7. Pálfalvi Viktor                            Arany zóna

15. Nagy Tibor Soma                    Arany zóna

23. Frast Medárd                           Arany zóna

30. Mácsik Attila                            Arany zóna

 

Fiú kajak-kenu 2008

5. Jávor Levente                           Arany zóna

8. Pálfi Tibor                                  Arany zóna

18. Galambos Gábor                     Arany zóna

21. Fillér Fábió                              Arany zóna

24. Szinger Zalán                          Arany zóna

29. Szili Donát                               Arany zóna

31. Bana Zétény                            Arany zóna

32. Nyitrai Richárd                        Arany zóna

 

Fiú kajak-kenu 2009

2. Jávor Bence                            Arany zóna

8. Marosi Zalán                           Arany zóna

30. Szántai Ármin                       Arany zóna

 

Fiú kajak-kenu 2010

1. Kirschner Dávid                      Arany zóna

5. Babarik Levente                     Arany zóna

6. Hanol Péter                            Arany zóna

 

Leány kajak-kenu 2005

18. Richter Evelin

21. Kelemen Bettina

 

Leány kajak-kenu 2006

11. Szabó Kitti

12. Adorján Angéla

18. Mácsik Krisztina

 

Leány kajak-kenu 2007

5. Prókai Boglárka                         Arany zóna

15. Frast Lilla                                 Arany zóna

16. Németh Tamara                       Arany zóna

18. Csapó-Kun Réka                      Arany zóna

22. Kopfer Métisz                           Arany zóna

23. Nyisztor Bíbor                           Arany zóna

 

Leány kajak-kenu 2008

5. Tímár Mira                                Arany zóna

10. Németh Noémi                       Arany zóna

13. Kiss Virág

14. Nős Dalma

 

Leány kajak-kenu 2009

12. Prókai Panni                     Arany zóna

18. Mácsik Gréta                    Arany zóna

23. Kerekes Boglárka            Arany zóna

 

Leány kajak-kenu 2011

1. Ulbert Lujza                    Arany zóna


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%