Helló, Ősz!

2021.09.13, 15:17 Kajak-kenu
Az ősz első regionális versenyének a dunaújvárosi öböl adott otthont, ahol az ASE csapata az egyesületi rangsorban harmadik helyen végzett.

Az augusztus eleji, sikeres országos bajnokság után jött a megérdemelt vakáció, majd szeptember elején újra munkához látott a nemzetközi színtéren nem érdekelt csapatunk, a legkisebb, 8 évesektől egészen az ifikig.

Egy kicsit több, mint egy hét evezés után utaztunk le legnépesebb csapatként Dunaújvárosba, és délelőtt az 500, délután a 2000 méteres rajtokon cserélődtek a paksi fiatalok, fiú kenusok és lány kajakosok.

A legkisebbeknek, a 8, 9 éveseknek ügyességi verseny volt/ lett volna, de a lányok végül egy egyenest jöttek, a kenusok mentek rá a szlalompályára. A nagyobbaknál az egyenest kellett tartani 500 méteren, hiszen nem volt bólyasor, 2000 méteren pedig a fordulóra és a helyes bólyák közti befutóra kellett figyelni, a megfelelő sebességen túl.

A kenus számokat uraltuk, noha hozzátartozik, hogy a kicsiknél a mezőny jelentős része paksi kenus volt, a kajakos lányok is szépen vitézkedtek.

Hétvégén Sió Kupa lesz, ahol csak egyesben lehet rajthoz állni. Meghátrálni nem fogunk!

 

Dunaújváros Kupa Regionális Kajak-Kenu Verseny

2021. szeptember 11.

 

K-1 Női Ifjúsági U17-U18 500 m A Döntő.

2.Strobl Adél

C-1 Férfi Ifjúsági U17-U18 500 m A Döntő.

1.Pólya Dániel

C-1 Férfi Serdülő U15-U16 500 m A Döntő.

1.Szinger Milán

2.Németh Bálint

K-1 Női Serdülő U15 500 m Döntő I.

2.Adorján Angéla

7.Mácsik Krisztina Anna

MK-1 Női Előkészítő U8-U9 500 m Döntő I.

Teljesítette: Babarik Hanna, Viktor Gréta, Kirschner Dorka, Kóti Blanka, Ulbert Linda

TC4 Vegyes Előkészítő U8-U9 500 m Döntő I.

Prókai Máté, Schäffer Miksa, Orbán László, Nyitrai Gergő teljesítette

Rikli Balázs, Csötönyi Bálint, Lőrincz Bence, Pálfi László Gábor teljesítette

K-1 Női Ifjúsági U17-U18 2000 m Döntő I.

2.Strobl Adél

C-1 Férfi Ifjúsági U17-U18 2000 m Döntő I.

1.Pólya Dániel

C-1 Férfi Serdülő U15-U16 2000 m Döntő I.

1.Szinger Milán

5.Németh Bálint

K-1 Női Serdülő U15 2000 m Döntő I.

3.Adorján Angéla

6.Mácsik Krisztina Anna

K-1 Női Kölyök U14 2000 m Döntő I.

3.Prókai Boglárka

7.Frast Lilla

C-1 Férfi Kölyök U14 2000 m Döntő I.

1.Pálfalvi Viktor

6.Frast Medárd

7.Nagy Tibor Soma

K-1 Női Kölyök U13 2000 m Döntő I.

7.Németh Noémi

C-1 Férfi Kölyök U13 2000 m Döntő I.

5.Pálfi Tibor

MC-1 Vegyes Gyermek U10-U12 2000 m Döntő I.

1.Vajna Lóránt

4.Babarik Levente György

9.Kóti Szabolcs

11.Rózsa Bence

MK-1 Női Gyermek U12 2000 m Döntő I.

11.Prókai Panni

12.Kerekes Boglárka

MK-1 Női Gyermek U11 2000 m Döntő I.

3.Vig Ajna

MK-1 Női Gyermek U10 2000 m Döntő I.

4.Schäffer Liza

8.Ulbert Lujza

12.Vajna Fanni

13.Wahl Viktória

PC-2 Vegyes Kölyök U13 2000 m Döntő I.

1.Fillér Fábió, Jávor Levente Lajos

2.Nyitrai Richárd, Pruzsina Márk

PC-2 Vegyes Gyermek U10-U12 2000 m Döntő I.

1.Galó Árpád, Jaksa Zsombor

6.Lozsi Levente, Szántai Ármin

TC-4 Vegyes Gyermek U10-U12 2000 m Döntő I.

1.Böcz Álmos Bulcsú, Darnai Dávid, Czakói Keve, Czakói Bese Csaba