Grand Slam

2018.06.11, 15:17 Kajak-kenu
Sűrű hétvége volt az ASE háza táján, regionális, országos és európai versenyen is volt jelenése a kajak-kenu szakosztálynak, és nem lehet hiányérzet senkiben, hiszen mindhárom területről került Paksra arany!

Európa-bajnokság Belgrádban

A belgrádi Európa-bajnokságnak két versenyzőnk vágott neki, Pupp Noémi és Somorácz Tamás. Mindkettőjüknek különleges volt ez a verseny, hiszen Noémi most debütált a felnőttek nemzetközi mezőnyében, míg Sominak zsinórban négy végigversenyzett hétvége után kellett rajthoz állnia.

Először Noéminek volt jelenése: 1000 párosban az olimpiai bajnok Csipes Tamarával az előfutamban másodikként hozták be a hajót, a döntőben pedig a lengyel és a német hajó mögött harmadikként végeztek, így a 19 éves kajakos egy bronzéremmel debütált a felnőttek között!

„Az, hogy rajthoz tudtam állni már egy jó dolog, de igazából jókor voltam jó helyen. Nem vagyok teljesen elégedett, nem a mi pályánk volt, nem is nagyon készültünk a párosra és még nagyon sok rutint kell szereznem, de első felnőtt versenynek nem volt ez rossz. Még több fontos verseny van az évben, azokon szeretnék minél jobban teljesíteni.”- ecsetelte szerényen Noémi a hétvégéjét.

Somorácz Tamásnak és párjának, a győri Mozgi Milánnak idén ez már az ötödik versenyhétvégéje volt a harmadik országban, így ők is bizonytalanok voltak abban, hogy elő tudják-e hozni magukból a nyerő formát Belgrádban. Az előfutam alapján lehetett bizakodni, és a döntőben egy jól felépített pályával, a végén a spanyolokat lefiniselve szerezték meg a győzelmet K2-500 méteren.

„Nagyon kemény volt az elmúlt időszak, de össze tudtuk magunkat szedni az Eb-re és megcsináltuk! 2016 után újra felértem Európa csúcsára, boldog vagyok, hogy ismételni tudtam. Most három nap pihenő következik, utána pedig gőzerővel készülünk a második válogatóra, és ezután remélhetőleg a világbajnokságra.”- mesélte Somi.

Eszkimó Indián Játékok Nagykanizsán

A legkisebb kajak-kenusoknak évente egyszer megrendezik ezt a négy tusából álló métát, 2018 júniusának második vasárnapján a paksiaknak Nagykanizsán volt jelenésük. Délelőtt kislabdát kellett dobniuk a fiataloknak 7 méterről egy 70 cm átmérőjű lyukba, három próbálkozással, illetve fél percig annyit húzódzkodni, amennyit csak tudnak. Ezek alapján pontokat kaptak a sportolók, amelyek másodperceket értek a hendikepes futás-evezés előtt, így a végső befutónál a közönség a tényleges sorrendet láthatta. Játékos verseny, sok izgalommal és szurkolással. Az ASE-s fiatalok szépen szerepeltek, a kajakosoknak dobogó nem jött össze ugyan, de kipróbálták magukat ebben a kombinációs versenyszámban is, míg a kenusainknak háziversennyé avanzsált a viadal, ugyanis más egyesület nem indított négyes kenut.

A legkisebbeknek, a 8-9 éveseknek kísérleti jelleggel távmegtétel volt a cél (időkorláton belül), majd vízi- és szárazföldi ügyességi feladatokban kellett ügyeskedniük a gyerekeknek. Az összes ASE-s megugrotta szintet és oklevelet kapott.

Nemzeti Regatta Siófokon

A BAHART szervezésében immáron harmadik alkalommal zajlott a Nemzeti Regatta a várossá válásának 50. évfordulóját idén ünneplő Siófokon.

Alapvetően a vitorlásversenyen volt a nagyobb hangsúly a regattán, de az elmúlt évekhez képest jelentősen növekedett a sárkányhajó versenybe nevezett települések száma is. 2018-ban már 20 település 10 fős csapata indult ebben a versenyszámban a Sió csatornán lebonyolított kétnapos viadalon. Szombaton a selejtezőre került sor, vasárnap pedig a helyosztókra, egyenes kieséses rendszerben, ahol az ASE jelenlegi és volt kenusaiból összeállt csapat a döntőben Balatonfüred gárdáját legyőzve diadalmaskodott.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%