Eldobott korona

2020.06.23, 22:51 Kajak-kenu
Kitörtek a kajak-kenusok az elzárkózásból, megkezdődött az idei versenyszezon a tudjukmi után. Szekszárd először adott otthon versenynek, a Sió Kupa keretein belül mérték össze gyorsaságukat a világ egyik legszebb sportját űzők (részrehajlás kizárva).

A Sió kanyargós medrét eddig még csak a szekszárdi kajak-kenusok és az ott járt túraevezősök ismerhették, ám június 20-án a Sióagárdról rajtoló és a 4 kilométerrel lejjebb, a Palánki-híd alatt helyet foglaló egyesületnél célba érkező, a környék egyesületeiből érkező kajak-kenusok is meggyőződhettek róla a futam alatt. Kalandos vízreszállás, családias hangulat jellemezte a szombatot, ahol az ASE-sok is több ízben dobogóra tudtak állni:

Prókai Boglárka a 13 éves lányoknál, Vajna Lóránt és az indiánkenu a 10-12 éves kenusok között lett első, másodikként Kertész Gréta a 16 éves lányok 7 km-én (egy fordulóval megspékelve) ért célba, csakúgy, mint 10 éves kenupárosunk (nem a páros ennyi idős, hanem a benne helyet foglaló fiatalemberek, Babarik Levente és Rózsa Bence), a 13-14 éves kenu egyeseknél pedig Pálfalvi Viktor lett harmadik. A többiek (már aki a ballagások, évzárók ellenére el tudott jönni) is nagyot nyomtak, de ezúttal a dobogó nem jött össze nekik.

Július első szombatján se megyünk messze, Tolnán lesz a következő haddelhadd!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%