Aranyos nyárindító

2016.06.07, 11:58 Kajak-kenu
Sukoró adott otthont az idei nyár első versenyének, a Velencei tavon rendezték meg a kajak-kenusok Diák Kupáját. Paksra 12 érem került.

Vészjósló időjárás-jelentések hangzottak el június első hétvégéje előtt, ám a vihar nem csapott le a vízpartra. A pénteki naptól vasárnap délelőttig az igazolt versenyzők ragadtak lapátot, hetvenöt egyesület közel 2800 versenyzője szállt vízre a 2 és fél nap alatt. Vasárnap délelőttől a szabadidősök vették át a terepet.

A parton a szülők, versenyzők, testvérek, edzők, házi kedvencek forgataga élvezte a kellemes, kora nyári időjárást és drukkolt, hogy ne szakadjon le az ég. Ez be is jött, ám a futamok alatt rendszerint felrobbant a part, hiszen nagy csaták zajlottak a fináléba kerülésért. 2000 méteren, ahol nincsenek kötött pályák, is előfutamok sorát rendezték meg, és a legjobbaknak többször kellett bizonyítaniuk és vízre tenni a hajójukat.

Az igazolt versenyzőknél a kenus Hodován Dávid 200 méteren begyűjtött bronza mellett 1000 méteren, nagy csatában második helyen ért célba. Hauzman Donát az ifi kenusok villámkezűinél bizonyított, 200-on harmadik lett. A kajakos Vajda Bence 1000 egyesben kemény finissel behozta a hajóját a második helyre.

Vasárnap a fiatalabbak is szóhoz jutottak, a szabadidős futamokon értük lehetett izgulni. Sokuknak ez volt az első versenye, és nem is okoztak csalódást, becsülettel végignyomták az előírt 500 métert. Természetesen rutinosabb versenyzők is megmutatták magukat, akik révén sok érem került be a paksi zsákba.

„Az U11-es korosztálytól egészen az egyetemistákig versenyeztek a fiatalok, és az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy aki a szabadidős kategóriában nyer, azt egy év múlva már az igazolt versenyzők között látjuk viszont. A gyerekek arcán azt láttam, hogy imádnak versenyezni, örömmel kajakoznak, kenuznak, és nekünk az a legfontosabb, hogy a mi közösségünkben mindenki megtalálja a helyét – mondta Dónusz Éva olimpiai bajnok, aki az eredményhirdetéseknél is sokat feltűnt.