Afrikába evezve

2017.08.27, 17:30 Kajak-kenu
Az eddigiektől eltérően nem Győr, hanem Ráckeve látta vendégül a kajak-kenu maratoni világbajnoki válogatójának résztvevőit, ahol Kiszli Vanda és Koleszár Zoltán is vízre tette hajóját. Nem illetődtek meg az új szituációban versenyzőink, párosban első helyen kvalifikálták magukat a dél-afrikai Pietermaritzburgba.

Szombaton az egyes küzdelmeknek szurkolhattak a parton lévők, és az erős észak-nyugati szél sok izgalmat és fordulatot is hozott a versenybe. Először Kiszli Vanda vágott neki a 26 kilométernek, egy négyes bolyban haladt az élen. Vanda és a multis Mihalik Sára sokat borult a futószakasz beszálló részénél, a negyedik futószakasz után pedig háromfősre szűkült a vezető csapat, amelyből Mihalik Sára került ki győztesen, a célegyenesben le tudta hajrázni Vandát, aki másodikként zárt.

A férfi kenusoknál Koleszár Zoltán a harmadik körig együtt haladt az élen lévőkkel, ám az erős szél balosként őt hátráltatta leginkább, így végül negyedikként finiselt. A mezőnyben második U23-asként várható, hogy a világbajnokságon ebben a korosztályban rajthoz állhat.

Másnap enyhült a szél, de meglepően hidegben kezdődött meg a párosok viadala. A hölgyeknél Kiszli Vanda és Mihalik Sára párosa nyerte meg a válogatót, így B-egységként, az első válogatón győztes Csay Renáta, Bara Alexandra mellett részt vehet a világbajnokságon. Akárcsak Koleszár Zoltán, aki Dóri Bence párjaként ért be elsőként, így lehetősége van megismételni, esetleg túlszárnyalni a tavalyi vb-harmadik helyet.

„Kiszli Vandáék, valamint Czéllai-Vörös Zsófiék hamar leszakították a harmadik párost, végig együtt, váltott vezetéssel mentek, majd az utolsó kiskörben, az utolsó fordulóban Vandáék megindultak és meg is nyerték a versenyt” – mondta Weisz Róbert, a maratoni szakág vezetője.

„Kicsit bánt, hogy csak B-egységnek sikerült kijutnom egyesben, de most ebben ennyi volt, balosként sokat kellett kormánysoznom ebben a szélben. A párost „rutinból” hoztuk, nagyon küzdöttek a srácok, de iramban és végsebességben is jobbak voltunk, így nyugodtan hoztuk az első helyet.”- mondta a 20 éves kenus.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%