A Tolnai-holtágon kezdik meg már hosszú évek óta fiatal kajak-kenusaink a víziszezont: április közepén ismét versenyre gyülekezett a Barina József Emlékverseny mezőnye.
Ez a verseny évről évre a régió klubjainak utánpótláskorú versenyzőit vonzza, hiszen kiváló felvezetőverseny a nagyobb versenyekre, illetve az ott nem indulóknak is ad versenyzési lehetőséget. Ezúttal tizenkét tagszervezet 195 versenyzője vett részt az eseményen.
A vízállás megint nem kényeztette el a versenyzőket, igénybe vette a vállakat a kis víz. A kisebbeknek kettő, az idősebbeknek négy kilométer volt a penzum. A legkisebb, 8-9 éveseknek, akárcsak az előző években, ügyességi pályán volt a feladat. Az előkészítősöket leszámítva majdnem minden korosztályban 4000 méter volt a versenytáv.
Nagy csapattal utaztunk, közel 40 versenyzővel, és most mutatkozott be a vízparton edzőként örökös bajnokunk, Kiszli Vanda.
Barina József Emlékverseny
Tolna 2026.04.18.
KAJAK-KENU JEGYZŐKÖNYV
TC4 Vegyes Gyermek U10-U12 4000 m Döntő I.
1.Cayron Vladimir, Dobrovics Dominik, Kiszli Ádám, Schmidt Dániel
MC1 Férfi Gyermek U10-U12 2000 m Döntő I.
1.Bencze Csongor
MK1 Női Gyermek U12 4000 m Döntő I.
1.Fehér Anna Dalma
5.Bodnár Janka
6.Galó Eszter
MK1 Női Kölyök U13 4000 m Döntő I.
1.Viktor Gréta
K1 Női Kölyök U14 4000 m Döntő I.
2.Pap Réka
6.Staub Gréta
7.Kóti Blanka
9.Tóth Veronika
MK1 Női Gyermek U10-U11 4000 m Döntő I.
4.Tóth Eszter
5.Viktor Sára
7.Schmitzberger Julianna Lilla
10.Jäger Hanna
11.Szabó Zsófia
13.Feil Bella
PC2 Férfi Gyermek U10-U12 2000 m Döntő I.
1.Agod Zente, Szabó István
PC2 Férfi Kölyök U13 4000 m Döntő I.
1.Keresztes Ákos, Kepics Bálint
C1 Férfi Serdülő U15-U16 4000 m Döntő I.
3.Jaksa Zsombor
5.Füredi Barna
6.Füredi Bence
7.Révész Bendegúz
K1 Női Serdülő U15 4000 m Döntő I.
1.Tóth Boglárka
K1 Női Serdülő U16 4000 m Döntő I.
4.Pap Dorka
5.Vig Ajna
7.Szabó Kata Lili
K2 Női Kölyök U14 4000 m Döntő I.
2.Boros Zoé Lilla, Kirschner Dorka
C1 Férfi Kölyök U13-U14 4000 m Döntő I.
1.Orbán László
2.Rikli Balázs
3.Nyitrai Gergő
5.Prókai Máté
6.Bódis Csongor
7.Kovács Márk Ákos
8.Tóth Ábel
11.Jäger Áron
12.Petrik Áron





