2025 utolsó versenyére, felmérőjére ismét Paksra vártuk a régió egyesületeit, ahol hóesésbe torkolló napon tartottuk a Héraklész Fizikai Felmérőt a Kammerer Zoltán Regionális Akadémiába tartozó 8-14 éves kajak-kenusoknak.
A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és az ASE sporttelep, illetve az iskola körüli kör adta a versenyhelyszíneket. Az idei őszi felmérő a korábbi évekhez hasonlóan a februárinál alacsonyabb létszámmal, de több, mint 150 résztvevővel zajlott. Az őszi a pótló felmérő, tehát akik év elején szintet (arany/zöld jelzés) ugrottak, azon versenyzők nagy részét már nem hozta el a klubja.
Ez a nap a sportolók fizikai állapotáról ad képet több tusában: a legfiatalabb, 0. korcsoportos, 8 éves gyerekektől a 14 éves versenyzőkig mértük fel a fiatalok teljesítményét. Minden versenyszámban pontokat lehetett szerezni, így a végéig nyílt maradt a küzdelem, egy-egy kiugró eredmény után sem lehetett megnyugodni. A 13-14 éveseknek lábemelés, húzódzkodás, fekvőtámasz, sideplank, statikus hasizom mellett Cooper-futás volt a programban, és minden korosztálynak volt antropometriás felmérése is.
A kisebbeknek két iskolakört (a legkisebbeknek 1200 és 1600 métert) kellett teljesíteni, illetve 30 méteres sprintfutás is szerepelt a programban. Netfit mérte a hasizom állapotát, illetve a 8-10 éveseknél a fekvőtámaszt plank, a húzódzkodást rögzített karú függés helyettesítette. Bizonyos szinteknek kellett megfelelni, így ha valaki a négy gyakorlatból háromban hozta a kötelezőt, akkor aranyjelvényes lett.
A kajakosok és a kenusok egy mezőnyben indultak, az életkor mellett csak nemek szerint differenciált a program, így még értékesebbek lettek az elért helyezések.
Heraklész Fizikai Felmérő
Paks, 2025. november 22.
Leány 2016. kajak
Teljesítette: Feil Bella
Fiú 2015. kajak-kenu
2.Mészáros Levente
16.Szabó István
17.Kiszli Ádám
18.Agod Zente
Leány 2015. kajak-kenu
6.Tóth Eszter
8.Schmitzberger Julianna
Fiú 2014. kajak-kenu
5.Bencze Csongor
Leány 2014. kajak-kenu
4.Fehér Anna Dalma
6.Galó Eszter
Fiú 2013. kajak-kenu
9.Kerti Ármin
10.Bódis Csanád
15.Kovács Márk Ákos
19.Keresztes Ákos
23.Bódis Csongor
24.Ilyés Péter
25.Kepics Bálint
Leány 2013. kajak-kenu
1.Viktor Gréta
Fiú 2012. kajak-kenu
11.Schäffer Miksa
12.Prókai Máté
14.Orbán László
19.Balló Csongor
20.Hum Gáspár
21.Petrik Áron
Leány 2012. kajak
2.Boros Zoé Lilla
5.Tóth Veronika
6.Babarik Hanna
7.Pap Réka
10.Kóti Blanka
11.Staub Gréta
Fiú 2011. kajak-kenu
6.Füredi Bence
7. Füredi Barna
15. Jaksa Zsombor
Leány 2011. kajak
2.Tóth Boglárka





