Világbajnoki belépő

2022.07.02, 15:28 Kajak-kenu
Június utolsó hétvégéjén, Szolnokon rendezték a második felnőtt válogatót, ami után csütörtökön történt csapathirdetés: három szakágban is kint leszünk világversenyeken, összesen három versenyzőnk fog a felnőtt világbajnokságon rajthoz állni!

A szolnoki válogatón Pupp Noémi olimpiai számban, 500 egyesben lett ötödik, Medveczky Erikával párosban pedig harmadik: a két válogató alapján, a világbajnokságon induló női négyes tagja lett Noémi, ráadásul az Európa-bajnokságon egyesben is rajthoz fog állni!

Kenusaink nagy harcokat vívtak egymással és a többiekkel is, aminek világbajnoki szereplés lett az eredménye:

Kollár Kristóf 500 négyesben fog rajthoz állni a kanadai Halifaxban, és a hazai rendezésű U23-as világbajnokságon is versenyezni fog, míg Hodován Dávid Kiss Balázzsal 1000 párosban aratott győzelmükkel a vb-n is be tudnak mutatkozni ebben a számban, Dávid pedig a szegedi vb-n is szerepelni fog.

Vajda Bence párosban lett második és negyedik, majd a válogató utáni szétlövésen- ahol a két válogató nyerői mérkőznek meg- nyerni tudtak, így a szegedi U23-as világbajnokságon is szurkolhatunk Bencééknek!

 

 

II. Felnőtt, U23, Parakenu Válogató

Szolnok, 2022. június 23-26.

KAJAK-KENU JEGYZŐKÖNYV

 

K-1 Női Felnőtt 500 m A Döntő

5. Pupp Noémi

K-2 Férfi Felnőtt 1000 m A Döntő

2. Vajda Bence Ferenc (ASE), Szántói Szabó Tamás (Vasas)

C-2 Férfi Felnőtt 1000 m A Döntő

1. Kiss Balázs (Győr), Hodován Dávid (ASE)

2. Kollár Kristóf (ASE), Slihoczki Ádám (Dunaújváros)

C-2 Férfi Felnőtt 500 m A Döntő

3. Kiss Balázs (Győr), Hodován Dávid (ASE)

4. Kollár Kristóf (ASE), Slihoczki Ádám (Dunaújváros)

5. Koczkás Dávid (Merkapt-Mekler), Besenyei Ádám (ASE)

K-2 Férfi Felnőtt 500 m A Döntő

4.Vajda Bence Ferenc (ASE), Szántói Szabó Tamás (Vasas)

K-2 Női Felnőtt 500 m A Döntő

3. Pupp Noémi (ASE), Medveczky Erika (FTC)

C-1 Férfi Felnőtt 500 m A Döntő

5. Kollár Kristóf

6. Hodován Dávid

K-1 Női Felnőtt 1000 m A Döntő

4. Pupp Noémi

C1 Férfi felnőtt 5000 m Döntő

3. Kollár Kristóf

6. Hodován Dávid

8. Besenyei Ádám

K1 Női felnőtt 5000m Döntő

2. Pupp Noémi