Így eveztünk mi....2022

2023.01.06, 08:31 Kajak-kenu
2022-ben, azon túl, hogy az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya a 10. helyen végzett a 90 egyesület közül, olyan korszakos sikerek is kötődnek sportolóinkhoz, amelyek a kitartásnak és a munka iránti alázatnak a lenyomatai. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?

A kajak-kenu szakosztály az Atomerőmű Sportegyesületnek és a régiónak is meghatározó műhelye, ahol a sportolók nem szakbarbárokká válnak, hiszen az evezés mellett futnak, úsznak és minden olyan sportágba belekóstolnak, ami a téli hónapok „víztelenségét” feledtetni tudja- és persze tanulnak, mert meggyőződésünk, hogy mindkét lábat –sport és tanulás- erősíteni kell, amikor a gyerek odaér a választóvonalhoz, az érettségihez. Ha nem lesz profi sportoló, akkor is olyan erényeket kap a sport által, ami egész életében segíteni fogja. A kajak-kenu szakosztályban az idáig vezető utat töltjük meg élményekkel és olyan programokkal, ami által a gyerekek közösséget, gyökeret kapnak, ami már egyre kevésbé jellemző az online platformok miatt.

Nézzük sorban, hogy mi is történt 2022-ben!

Felnőttjeink

  • Kiszli Vanda a maratoni szakágban 2 Világjátékok győzelmet, 1 világbajnok aranyat és 2 Európa-bajnoki elsőséget is bezsebelt, ezáltal talán az aranyakkal kikövezett karrierjének legerősebb éve volt;
  • Pupp Noémi kajak egyes 1000 méteren Európa-bajnok(!) lett, 500 párosban negyedik, a világbajnokságon pedig a kajak négyessel végzett a hatodik helyen;
  • Hodován Dávid a világbajnokságon Kiss Balázzsal 1000 méteren hetedik lett, az Európa-bajnokságon Korisánszky Dáviddal 200 kenupárban negyedik;
  • Kollár Kristóf a síkvízi világbajnokságon a kenu négyesben lett negyedik;
  • Besenyei Ádám a maratoni világbajnokságon lett kenu párosban negyedik;
  • az országos bajnokságon minden versenyzőnk Pupp Noémi, Kiszli Vanda, Hodován Dávid, Kollár Kristóf, Koleszár Zoltán, Besenyei Ádám- szerzett érmet, összesen nyolc arany is került Paksra;
  • 26 éves kenusunk, Koleszár Zoltán befejezte élversenyzői pályafutását.

Juniorjaink

  • Vajda Bence a szegedi világbajnokságon Szántói Szabó Tamással dominálták a kajak párost 1000 méteren, aranyat nyertek;
  • Kollár Kristóf világbajnoki ezüstérmes lett a kenu négyessel 500 méteren, egyesben 5000 méteren bronzig kenuzott, párosban a dunaújvárosi Slihoczki Ádámmal negyedik helyen finiselt 500on.

Ifjúsági versenyzőink

  • a 2005ös születésű Juhász István a szegedi világbajnokságon rendkívül magabiztosan nyerte a szegedi Molnár Csanáddal a kenusok párosszámait, 500 és 1000 méteren;
  • válogatott kajakosunk, a 18 éves Kertész Gréta a szezon végén befejezte élversenyzői pályafutását.

Gyermek, kölyök, serdülő

  • ez a korosztály a legnépesebb a szakosztályban, a tömegből szépen jönnek az eredmények nem feltétlenül a győzelem a lényeg, de az számszerűsíthető: ha ott van a gyerek és élvezi a mozgást, már akkor nyert vele mindenki- gyerek, szülő, edző.
  • összesen 4 bajnoki címet szereztek a fiatalok, a kajakos lányok és a kenus fiúk is kivették a részüket a sikerekből;
  • a 15 éves Pálfalvi Viktor bemutatkozott a nemzetközi mezőnyben, az Olimpiai Reménységek Versenyéről egy egyes ezüsttel tért haza;
  • ebben a korosztályban sok regionális versenyen voltunk, eveztünk a Sión, Fadd-Domboriban és a szegedi Maty-éren is: cél a versenyrutin megszerzése.

Sárkányhajó

  • a sárkányhajó az egyike az egyesület szabadidős lábainak, hiszen egy olyan mozgásforma, amelyet a teljesen amatőrök is élvezettel tudnak űzni: a májusi, atomerőműves igazgatóságok és cégek közötti versenyre nagy volt a csónakházban a készülődés.

Versenyszervezés

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség évek óta biztos pontként tekint ránk:

  • a négy, Fadd-Domboriban rendezett verseny közül kiemelkedik a Vidék Bajnokság, ahol közel 1500 versenyző tette vízre a hajóját, illetve a Magyar Kupán is 1000 fölötti versenyzői létszámot láttunk vendégül;
  • februárban és novemberben végén ismét vendégül láttuk a régió fiatalságát a Héraklész Fizikai Felmérőn.

Közösséget építünk

  • kirándulásainkon, vízitúráinkon igazi csapatként funkcionálunk, idén nyáron a Mosoni-Duna legalsó falvától, Vénektől indulva Komáromon, Lábatlanon, Esztergomon át Pilismarótig eveztünk mintegy kilencvenen- a szülők is szerves részei az egyesületnek, a gyerekek mellett ők adják azt a támogatást, amivel sikeresek lehetünk;
  • a háromhetes nyári táborunk is teltházon, hatvan körüli létszámmal dübörgött, a fizikai kihívások és vizes kalandok mellett kulturális élmények is emlékezetessé tették sokan a táborban döntötték el, hogy szeptemberben el szeretnék kezdeni a sportágat.

Előre tekintés

  • Csizmazia Dóra és Kirschner Zoltán révén új edzőkollégák csatlakoztak az edzői stábhoz;
  • a csónakházfejlesztés részeként év elején birtokba vehettük az új csarnokot;
  • a csónakházba került egy új vonta, amely megkönnyíti a hajók szállítását;
  • 2023-ban elkezdődik egy új épület kialakítása, amely a csónakház sportközponti jellegét fogja erősíteni;
  • 2023-ban várhatóan 4 vízi és 2 szárazföldi versenynek lesz házigazdája szakosztályunk.

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%