Hetedhét ASE

2017.08.27, 17:51 Kajak-kenu
Hét országos bajnoki címmel, nemzetközi szerepléssel és egy válogatottsággal gazdagodott az ASE kajak-kenu szakosztálya, ám más dobogós és ahhoz közeli helyezéseknek is nagy értéke van!

Hodován Dávidé volt a hétvége, aki négy számból négyet behúzott, ezzel biztosította helyét a szeptemberi, racicei Olimpiai Reménységek Versenyén (ORV). A 2001-es kenus először a 200 méteres sprinttávon volt a leggyorsabb, majd a maratoni Eb-n második, Kollár Kristóffal alkotott párosuknál nem akadt sebesebb 500 méteren. A két hosszabb távon, 1000 és 4000 méteren is magabiztos győzelmet aratott Hodó. Kristóf 1000 egyesben harmadik, míg 4000-en egy csodás utolsó 200 méterrel az ezüstérmes pozícióban zárt.

„Nem gondoltam volna, hogy négyből négyet nyerek, ez engem is meglepett. 200-on revánsot akartam venni a tavalyi vereségért, ez plusz erőt adott. A győzelem után megnyugodtam a hétvégére, hogy van egyes számom. A páros jól ment, nem is kellett maxot menni, mivel a legnagyobb ellenfél nem volt ott, az EYOF-ra készül. Utolsó nap jött az ezer döntő, ami előtt elég rosszul éreztem magam, de higgadt taktikát raktam össze és fejben is nagyon oda tudtam koncentrálni, így sikerült nyernem. Nagyon örülök, hogy a „király” szám is az enyém lett. A 4000-nél már semmi izgalmat nem éreztem, sikerült a forduló előtt ellépnem egy iramváltással és onnan csak tartani kellett az előnyt. Örülök, hogy 4 számom már van az ORV-n, innen csak feljebb szeretnék jutni. Készülünk Kristóffal a maraton vb-válogatóra is, majd Racicére.”- adott gyors elemzést Hodó a hétvégéről és a közeli tervekről.

Vajda Bence hasonló menetrendben haladt, mint Hodó és Kristóf, és az 1000 egyesben szerzett harmadik helye az egyetlen, amely nem cseng egybe kenus kortársával.

„ Nagyon jól kezdődött a hétvége, mivel sikerült megnyernem a 200 egyest, ami az első magyar bajnoki címemet jelentette. Másnap Maxival (az MTK-s Szendy Maximilián) 500 párost indultunk egy könnyű, de jó előfutam után nagyon vártuk a döntőt, amit sikeresen és magabiztosan tudtunk megnyerni. Az 1000 méteres elő és közép futamok után, estére eléggé elfáradtam. Másnap reggel jött a döntő, ahol fejben és testileg is nagyon toppon voltam, csak egy rosszul választott taktika miatt a végét nem úgy bírtam, mint kellett volna, így utólag nagyon sajnálom. Most már tudom, mit kellett volna máshogy csinálni. Szombat délután egy jobb taktikával sikerült a 4000 egyest megnyernem. Örülök, hogy idén is rajthoz állhatok az ORV-n.”- mesélte Vajda Bence.

A többiek is derekasan küzdöttek, szombat délután  a 2004-es lányok váltója (Strobl Adél, Kertész Gréta, Ottófi Lili) második helyen finiselt. Vasárnap délután tették vízre hajójukat a legkisebbek, pontosabban tették volna, ám a sokadalomban valaki a 11 éves lányok, Szabó Kitti és Adorján Angi párosát futam előtt „kikölcsönözte”, így a gyors cserehajó-keresés ellenére lekésték a rajtjukat. A váltóban, Frast Lillával és Csapó-Kun Rékával kiegészülve azonban nagyot küzdve szerezték meg az ötödik helyet.

A nap első érmét a 12 éves kenus, Juhász István szállította, aki a 2000 méteres minikenu egyesek között futott be harmadikként. A 17 fős mezőnyből szépen jött ki, nagyot küzdve, biztosan zárt a harmadik helyen, amely egyben kölyök válogatottságot is jelent.  Ugyancsak harmadik lett az indiánkenus különítmény (Frast Medárd, Németh Bálint, Kovács Kristóf, Tengölics Tamás), míg ötödik a másik négyes (Németh Áron, Felföldi Máté, Mácsik Attila, Berger Péter). A többiek is szépen küzdöttek, ám az a mai napon nem volt elég az első hat helyhez.

Jövő hétvégén sem maradunk esemény nélkül, az U23-as világbajnokságon Koleszár Zoltán az újpesti Dóri Bencével kenu kettes 1000 méteren tör babérokra!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%