Alois Dallmayr – Tolnatext Kupa

2006.10.01, 02:41 Kajak-kenu
Alois Dallmayr – Tolnatext Kupa Évadzáró maraton verseny Tolna , 2006.10.01. Az elmúlt hétvégén került megrendezésre az évadzáró maraton verseny Tolnán. Az évrol-évre egyre nagyobb népszeruségnek örvendo versenyen az ASE kajak-kenu szakosztálya is népes csapattal képviseltette magát. A ragyogó napsütésben és rendkivül jó hangulatban lezajlott verseny számos sikert hozott a paksi fiatalok számára. A régebb óta versenyzo sportolók mellett rajthoz állhattak azok a fiatalok is akik ebben az évadban kezdtek kajakozni, kenuzni. Az edzok elmondása szerint nagyon szépen helytálltak az újoncok is. A verseny utáni záróvacsorán a sportolók, edzok, hozzátartozók egyaránt eredményesnek itélték a 2006-os évadot. A jövo évre való felkészülést már a verseny végeztével megkezdték a versenyzok. Az idojárás kegyességével még a vizen történik az alapozás kezdete, majd az október hónap végétol a termekben folytatódnak. Az eggyesület várja azon sportolni vágyó fiatalok jelentkezését akik szivesen csatlakoznának csapatunkhoz! Óvodai elokészito csoportunk is várja a szives érdeklodoket! Eredmények: C-2 férfi VII-VIII. 500m 1. Molnár Mihály – Rohn Tamás K-1 férfi IV. 500m 6. Somorácz Tamás K-1 noi III. 500mE 3. Fenyvesi Réka 5. Kiszli Vanda 6. Németh Judit C-1 férfi IV. 500m 1. Rohn Richárd K-1 férfi V-VI. 500m 4. Fejes István K-2 noi III. 500m 1. Fenyvesi Réka – Kiszli Vanda C-1 férfi V-VI. 500m 1. Dejczo Bálint 3. Csipszer Bertalan K-2 férfi III. 500m 2. Sárközi Márk – Árki Dávid K-2 férfi IV. 500m 3. Somorácz Tamás – Széperdei Renátó K-1 férfi VII-VIII. 500m 1. Pinczés János 8. Bor Alexander C-1 férfi VII-VIII. 500m 2. Molnár Mihály 6. Rohn Tamás K-2 férfi V-VI. 500m 1. Bor Dániel – Fejes István C-2 férfi V-VI. 500m 1. Csipszer Bertalan – Sáfrány Gyula C-1 férfi felnott 500m 2. Prancz Zoltán C-1 férfi masters 500m 1. Metzker András 2. Kirschner Zoltán 4. Huber Tibor MK-1 férfi kezdo 500m 5. Horányi Péter 7. Vucsák Norbert 8. Kerti Tamás 9. Széperdei Bence 10. Lukács Barna MK-1 noi kezdo 500m 2. Fritz Anett 3. Vajda Eszter 4. Lukács Petra 5. Pupp Noémi 6. Sziklási Kata K-1 férfi V-VI. 500m 4. Bor Dániel K-1 férfi III. 500m 2. Széperdei Renátó 9. Árki Dávid K-1 férfi V-VI. 5000m 9. Fejes István C-1 férfi V-VI. 5000m 1. Dejczo Bálint MK-1 férfi II. 2000m 4. Árki Dávid 5. Németh Ferenc K-1 férfi III. 5000m 3. Széperdei Renátó 9. Sárközi Márk K-1 férfi IV. 5000m 2. Somorácz Tamás K-1 noi III. 5000m 3. Fenyvesi Réka 4. Kiszli Vanda 6. Németh Judit C-1 férfi III-IV. 5000m 1. Rohn Richárd C-1 férfi masters 5000m 1. Kirschner Zoltán 3. Huber Tibor C-1 férfi felnott 5000m 1. Prancz Zoltán MK-l noi kezdo 2000 m 4. Csipszer Bettina K-1 férfi ifi 5000m 5. Pinczés János 8. Bor Alexander C-1 férfi ifi 5000m 4. Rohn Tamás 5. Molnár Mihály   MK-2 férfi I-II. 2000m 2. Árki Dávid – Németh Ferenc TC-4 férfi I-II. 2000m 1. Kovács B.-Koleszár Z.-Sima T.-Körösztös Á. 2. Felzer M.-Péri D.-Bogdán B.-Pukli B. 3. Tóth T.-Huszák D.-Balogh Zs.-Lénárt P. 4. Till J.-Kiss D.-Brackó ZS.-Mittler I. 5. Csipszer B.-Balogh M.-Feczer Z.-Khín O. TC-4 férfi II. 1000m 4. Tóth R.-Ledneczki Z.-Cseh O.-Kiss K.--Krémer P.-Németh P. K-2 férfi III-IV. 5000m 4. Somorácz Tamás – Széperdei Renátó K-2 noi III-IV. 5000m 4. Németh Judit – Fenyvesi Réka C-2 férfi V. 5000m 1. Csipszer Bertalan – Sáfrány Gyula MK-I Férfi kezdo 2000 m 3. Molnár Balázs 4. Kerti Dávid 6. Lukács Bence 7. Feil Dániel 8. Fogas Gergo 18. Dominik Mátyás 19. Kern Gergo 20. Tenki Dániel Fényképek:

Alois Dallmayr – Tolnatext Kupa
Évadzáró maraton verseny
Tolna , 2006.10.01.

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre az évadzáró maraton verseny Tolnán. Az évrol-évre egyre nagyobb népszeruségnek örvendo versenyen az ASE kajak-kenu szakosztálya is népes csapattal képviseltette magát.
A ragyogó napsütésben és rendkivül jó hangulatban lezajlott verseny számos sikert hozott a paksi fiatalok számára. A régebb óta versenyzo sportolók mellett rajthoz állhattak azok a fiatalok is akik ebben az évadban kezdtek kajakozni, kenuzni. Az edzok elmondása szerint nagyon szépen helytálltak az újoncok is. A verseny utáni záróvacsorán a sportolók, edzok, hozzátartozók egyaránt eredményesnek itélték a 2006-os évadot.
A jövo évre való felkészülést már a verseny végeztével megkezdték a versenyzok. Az idojárás kegyességével még a vizen történik az alapozás kezdete, majd az október hónap végétol a termekben folytatódnak.
Az eggyesület várja azon sportolni vágyó fiatalok jelentkezését akik szivesen csatlakoznának csapatunkhoz!
Óvodai elokészito csoportunk is várja a szives érdeklodoket!

Eredmények:

C-2 férfi VII-VIII. 500m
1. Molnár Mihály – Rohn Tamás

K-1 férfi IV. 500m
6. Somorácz Tamás

K-1 noi III. 500mE
3. Fenyvesi Réka
5. Kiszli Vanda
6. Németh Judit

C-1 férfi IV. 500m
1. Rohn Richárd

K-1 férfi V-VI. 500m
4. Fejes István

K-2 noi III. 500m
1. Fenyvesi Réka – Kiszli Vanda

C-1 férfi V-VI. 500m
1. Dejczo Bálint
3. Csipszer Bertalan

K-2 férfi III. 500m
2. Sárközi Márk – Árki Dávid

K-2 férfi IV. 500m
3. Somorácz Tamás – Széperdei Renátó

K-1 férfi VII-VIII. 500m
1. Pinczés János
8. Bor Alexander

C-1 férfi VII-VIII. 500m
2. Molnár Mihály
6. Rohn Tamás

K-2 férfi V-VI. 500m
1. Bor Dániel – Fejes István

C-2 férfi V-VI. 500m
1. Csipszer Bertalan – Sáfrány Gyula

C-1 férfi felnott 500m
2. Prancz Zoltán

C-1 férfi masters 500m
1. Metzker András
2. Kirschner Zoltán
4. Huber Tibor

MK-1 férfi kezdo 500m
5. Horányi Péter
7. Vucsák Norbert
8. Kerti Tamás
9. Széperdei Bence
10. Lukács Barna

MK-1 noi kezdo 500m
2. Fritz Anett
3. Vajda Eszter
4. Lukács Petra
5. Pupp Noémi
6. Sziklási Kata

K-1 férfi V-VI. 500m
4. Bor Dániel

K-1 férfi III. 500m
2. Széperdei Renátó
9. Árki Dávid

K-1 férfi V-VI. 5000m
9. Fejes István

C-1 férfi V-VI. 5000m
1. Dejczo Bálint

MK-1 férfi II. 2000m
4. Árki Dávid
5. Németh Ferenc

K-1 férfi III. 5000m
3. Széperdei Renátó
9. Sárközi Márk

K-1 férfi IV. 5000m
2. Somorácz Tamás

K-1 noi III. 5000m
3. Fenyvesi Réka
4. Kiszli Vanda
6. Németh Judit

C-1 férfi III-IV. 5000m
1. Rohn Richárd

C-1 férfi masters 5000m
1. Kirschner Zoltán
3. Huber Tibor

C-1 férfi felnott 5000m
1. Prancz Zoltán

MK-l noi kezdo 2000 m
4. Csipszer Bettina

K-1 férfi ifi 5000m
5. Pinczés János
8. Bor Alexander

C-1 férfi ifi 5000m
4. Rohn Tamás
5. Molnár Mihály

 

MK-2 férfi I-II. 2000m
2. Árki Dávid – Németh Ferenc

TC-4 férfi I-II. 2000m
1. Kovács B.-Koleszár Z.-Sima T.-Körösztös Á.
2. Felzer M.-Péri D.-Bogdán B.-Pukli B.
3. Tóth T.-Huszák D.-Balogh Zs.-Lénárt P.
4. Till J.-Kiss D.-Brackó ZS.-Mittler I.
5. Csipszer B.-Balogh M.-Feczer Z.-Khín O.

TC-4 férfi II. 1000m
4. Tóth R.-Ledneczki Z.-Cseh O.-Kiss K.--Krémer P.-Németh P.

K-2 férfi III-IV. 5000m
4. Somorácz Tamás – Széperdei Renátó

K-2 noi III-IV. 5000m
4. Németh Judit – Fenyvesi Réka

C-2 férfi V. 5000m
1. Csipszer Bertalan – Sáfrány Gyula

MK-I Férfi kezdo 2000 m
3. Molnár Balázs
4. Kerti Dávid
6. Lukács Bence
7. Feil Dániel
8. Fogas Gergo
18. Dominik Mátyás
19. Kern Gergo
20. Tenki Dániel


Fényképek:









































ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%